baleset

Kábítószer fogyasztás után vezetett, az árokban végezte

Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott 2024 őszén a 25. számú főúton úgy közlekedett, hogy a jármű vezetése előtt vezetési képességre hátrányosan ható szert fogyasztott. A vádlott bódult állapotából adódóan vezetés közben elaludt, egy jelzőtáblának ütközött, majd a vízelvezető árokba borult. A vádlott szervezetében N-etil norpentedron volt kimutatható, ami a Büntető Törvénykönyv alapján kábítószernek minősül. A vádhatóság bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a sofőrrel szemben. Címlapfotó: A nyomozó hatóság által lefolytatott helyszíni szemle során készült felvételen a vádlott által vezetett autó látható az árokban. Egri Járási Ügyészség

Balesetet okozott és elhajtott a helyszínről

A büntetett előéletű férfi 2025 októberében Hevesen egy forgalomból kivont, hatósági jelzéssel nem rendelkező személygépkocsival közlekedett. Az egyik MOL töltőállomásról a 31-es számú főútra akart kikanyarodni, de nem adott elsőbbséget a védett úton haladó autónak. A vádlott neki ütközött a főúton szabályosan közlekedő autó bal oldalának. A balesetben személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett, erről azonban a vádlott nem győződött meg, hanem a helyszínről megállás nélkül elhajtott Az Egri Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt a napokban benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlott a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, úgy vele szemben a bíróság 8 hónap szabadságvesztést 1 év közügyektől eltiltást és 1 év közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki. Ajánlás: https://egrisztorik.hu/a-magnezium-es-a-stresszes-mindennapok-kapcsolata/ Címlapfotó: A nyomozó hatóság által a helyszíni szemle során készített fotón a bűncselekménnyel érintett autó látható. Egri Járási Ügyészség

Zebrán ütötte el a gyalogost – FOTÓ –

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a kijelölt átkelőhelyen ütötte el a szabályosan közlekedő gyalogost. 2024 októberében, egy esős éjszakán Gyöngyös kivilágított belvárosi utcájában közlekedett a vádlott. Az autóval egy kereszteződéséhez ért, ahol egyenesen szeretett volna haladni, azonban figyelmetlensége miatt nem észlelte a sértettet, aki a gyalogosátkelőhelyen megkezdte az áthaladást. A vádlott a járművel elütötte a gyalogost, aki először a szélvédőnek csapódott, majd az úttestre esett. A balesetben a sértett olyan súlyos fej- és arcsérüléseket szenvedett, ami maradandó fogyatékosságot eredményezett. A vádlott szabályszegése, a baleset bekövetkezése és a sérülések kialakulása között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn. A vád tárgya maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a gépkocsi vezetőjével szemben. A címlapfotót a nyomozó hatóság készítette a helyszíni szemle lefolytatása során.Heves Vármegyei Főügyészség

Öt közlekedési balesetnél avatkoztak be a tűzoltók a havas utakon

Heves vármegye tűzoltói hétfő estétől kedd reggelig öt alkalommal avatkoztak be közlekedési baleseteknél. Atkár határában és az M3-as autópálya 94-es kilométerénél szalagkorlátnak, Gyöngyösön a Bethlen Gábor utcában fának ütközött, Gyöngyöshalász térségében pedig árokba hajtott egy-egy autó. Gyöngyös határában két személygépkocsi karambolozott. A műszaki mentések során a gyöngyösi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, illetve a forgalmat akadályozó kocsikat letolták az útról. A balesetek során három ember könnyű sérüléseket szenvedett. A HungaroMet előrejelzése szerint  délelőtt délnyugat felől újabb csapadékzóna érkezik. Ebből az északnyugati tájak kivételével újabb jelentősebb mennyiségű friss hó eshet. Éjfélig az ország délkeleti kétharmadán további 5-15 centiméter hóréteg is hullhat. A hőmérséklet a keleti tájak kivételével végig fagypont alatt alakul, így a hóréteg tartósan megmarad, helyenként az utakra fagyhat. A déli országrészben szerda reggelig 20 centiméternyi friss hó hullhat, összességében vastag, 20-30 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Ma napközben nem valószínű ónos csapadék, viszont estétől a keleti határvidéken egyes helyeken ismét előfordulhat fagyott eső. Kedden napközben a Dunántúl nyugati felén hófúvás lehet, estétől északkeleten is megélénkülhet az északias irányú szél, amelynek következtében ott is kialakulhat hófúvás. Fotó: Gyöngyös HTP Katasztrófavédelem

Ittas állapotban motorozott

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas járművezetőkkel szemben. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a jármű vezetőjéről kiderül, hogy a szervezetében bármilyen minimális mennyiségű alkohol van, akkor vele szemben szabálysértési vagy súlyosabb esetben büntetőeljárás indul. Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2025 áprilisában egy Heves vármegyei mellékúton közlekedett Füzesabony közelében, azonban a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A férfi a haladása során ittasságából eredően az egyenes útszakszon a motorral megcsúszott, majd az úttestre esett. A balesetben a vádlott könnyű sérülést szenvedett. A vádhatóság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt az ittas sofőrrel szemben. Címlapkép: A helyszíni szemlén készült fotón a motor látható. Egri Járási Ügyészség

Balesetek, valamint égő autó és gázpalack miatt riasztották a tűzoltókat

Kedden négy alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 2 tűzesetet és 2 műszaki mentést összesen 5 hivatásos tűzoltóegység kezelte. Kigyulladt egy gázpalack és annak környezete két négyzetméteren délelőtt Ecséden, egy Bocskai Mihály utcai ház konyhájában. A hatvani hivatásos tűzoltók az égő gázpalackot kivitték az ingatlanból, megszüntetették a lángolást, majd a benne lévő gáz leengedték. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, a tűz nem terjedt át a konyha többi részére. Az eset során senki nem sérült meg.  Kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy autó kora este az M3-as autópálya 47-es kilométerénél, Hévízgyörk térségében. A járműben ketten utaztak, mindketten időben el tudták hagyni a kocsit. A tűz az út menti aljnövényzetre is átterjedt. A lángokat a hatvani hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el, az eset során senki nem sérült meg. Defektet kapott és árokba hajtott, majd felborult egy személykocsi tegnap este az M3-as sztráda 119-120-as kilométere között, Szihalom térségében. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. Az autóban ketten ültek, ők könnyű sérüléseket szenvedtek.  Este cefre ömlött az 3-as főútra Gyöngyös határában, a gyöngyöshalászi körforgalomnál. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók a közútkezelővel közreműködve tisztították meg az utat a szennyeződéstől.  Gázpalackot csak hivatalos helyről szabad beszerezni. Ha kicseréltük a palackot, a tömlő és a palack csatlakozási

Halálos tűz Ecséden

Éjfél után néhány perccel érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy Ecséden kigyulladt egy családi ház. A száz négyzetméteres Kossuth Lajos utcai épület teljes terjedelmében égett, a ház előtti gázcsonkból kiáramló gáz meggyulladt. A tűzoltók öt járművel vonultak a helyszínre, eloltották az égő épületet, kivittek egy gázpalackot, valamint a gázcsonk környezetét hűtötték. A gázszolgáltató szakemberei elzárták a gázt, majd miután a vezetékben a nyomás lecsökkent, a tűzoltók eloltották az égő gázcsonkot. Az épület tetőszerkezete beszakadt, a romok átvizsgálásakor a tűzoltók megtalálták az ott lakó idős férfi holttestét. A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít. Ugyan nyáron kevesebbszer riasztják lakástűz miatt a tűzoltókat, mint az év többi részében, ilyenkor is naponta átlagosan tizennégy lakóépület kigyullad. A tragédiák megelőzésének legjobb módja, ha otthonunkban füstérzékelőt telepítünk, amely a tűz keletkezésekor azonnal jelez, így még van idő a kezdődő tüzet eloltani, vagy kimenekülni az épületből. Fotó: Illusztráció Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tragikus balesetek, vegetációs tüzek történtek a hétvégén

A hétvégén 12 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 9 tűzesetet és 3 műszaki mentést összesen 11 hivatásos, 2 önkormányzati és 2 önkéntes tűzoltóegység kezelte. Szombati események Teljes terjedelmében égett egy autó hajnalban Bélapátfalva határában. A város önkormányzati tűzoltói egy vízsugárral oltották el a tüzet, személyi sérülés nem történt.  Halálos vonatgázolás történt reggel Hatvannál. A szerelvényen tizenöten utaztak, ők mentesítő vonattal folytatták útjukat. A hatvani hivatásos tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában nyújtottak segítséget.  Kigyulladt egy személyautó motortere délután Egerben, a Leányka utcában. A tűz két, mellette parkoló járművet is érintett. A lángokat a város hivatásos tűzoltói oltották el, az eset során senki nem sérült meg.  Kigyullad egy villanyóra délután Sirok Verpeléti útján. A ház lakói a pétervásárai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a lángokat. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, további izzás nem volt a helyszínen. A tűzben senki nem sérült meg.  Éjszaka a hatvani hivatásos tűzoltók Turán, a Szőlő utcában egy balesetet szenvedett autót áramtalanítottak. Az eset során személyi sérülés nem történt.  A füzesabonyi hivatásos és önkéntes tűzoltók városukban háromszáz négyzetméteres, a tiszanánai önkormányzati tűzoltók Kömlő és Átány között tíz négyzetméteres, a gyöngyösi hivatásos tűzoltók Adácson két hektáros szabadtéri tűzeseteknél avatkoztak be.  Vasárnapi események Szalagkorlátnak ütközött, megpördült, majd árokba csapódott egy autó tegnap délelőtt az M3-as sztráda 47-es

Hét beavatkozás volt a hétvégén, több volt a tűzeset mint a műszaki mentés

A hétvégén 7 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 4 tűzesetet és 3 műszaki mentést összesen 8 hivatásos tűzoltóegység kezelte. Szombati események Távközlési oszlopnak ütközött egy autó reggel Pétervásárán, a Kossuth Lajos úton. Az autót a város hivatásos tűzoltói áramtalanították, a balesetnek egy könnyű sérültje volt. Ruhadarabok kaptak lángra délelőtt Gyöngyösön, egy Hertelendy Gábor utcai lakásban. A tüzet a lakók eloltották, a város hivatásos tűzoltói átszellőztették a lépcsőházat, illetve a megégett ruhákat kivitték az épületből. A tűzben senki nem sérült meg.  Szalagkorlátnak csapódott egy személykocsi délelőtt a 3-as főút 121-es kilométerénél, Kerecsend térségében. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd az útról letolták az autót. A balesetben a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Jelzett a szén-monoxid-érzékelő délelőtt Hatvanban, egy Horváth Mihály úti lakásban. A város hivatásos tűzoltóinak műszeres mérései több helyszínen is kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét. A gázszolgáltató a társasházat leválasztotta a rendszerről, a lakók nem szenvedtek mérgezést. A melléképületben tárolt faanyag kapott lángra délután Gyöngyösorosziban, a Kossuth Lajos utcában. A tíz négyzetméteren égő tűz oltását a lakók megkezdték, a gyöngyösi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal szüntették meg a parázslást. Az eset során személyi sérülés nem történt. Egy ingatlan udvarán égő kiszáradt fához vonultak a hevesi hivatásos tűzoltók este Hevesen, a Batthyány úton. Az egység a tüzet egy vízsugárral