Baleset-bűnügy

Félkilós kalapáccsal támadt hitvesére egy idős férfi Erdőtelken

A Heves Vármegyei Főügyészség emberölési kísérlettel vádolja az elkövetőt, aki ötvenhét évi házasság után követte el a súlyos bűncselekményt a közös otthonukban. A vádirat szerint tavaly április 23-án a külön lakrészben élő 76 éves vádlott egy kalapáccsal a kezében a déli órákban átment a mozgáskorlátozott sértetthez, aki az ágyában pihent. A szobában a férfi minden előzmény nélkül rátámadt az asszonyra, miközben közölte vele, hogy „most meghalsz”, majd e szavak kíséretében a szerszámmal a fejére és a testére legalább tizenhat ütést mért a támadás elhárítására állapotánál fogva csak korlátozottan képes nőre. Ezután – mivel úgy gondolta, hogy az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyekbe rövidesen bele fog halni – a vádlott vérbe fagyva magára hagyta a nejét, és visszavitte a kalapácsot a fészerbe, a szerszámok közé. A sértett még a bántalmazás alatt a keze ügyében lévő mobiltelefonról vészhívást tudott indítani a szomszédba. Ezt a hívást észlelte az ott lakó asszony, aki nyomban a helyszínre sietett, és segítséget nyújtott az ágyban fekvő, erősen vérző ismerősének. A szomszédasszony révén került sor a mentők és a rendőrség értesítésére is. A vádlott szándéka ellenére a bántalmazás azért nem járt halálos eredménnyel, mert a sértett tőle telhetően próbálta a csapásokat hárítani, illetve a rugalmas ágymatrac és a párna

Sokba került a malacok etetése

A lopások gyakori helyszínei a lakások, de a boltok és az üzletek is. Idegen lakásból lopott nagyobb összegű készpénzt az a 42 éves férfi, akivel szemben a Gyöngyösi Járási Ügyészség emelt vádat emiatt a bíróság előtt. A vádirati tényállás szerint az elkövető tavaly nyáron egy barátját kísérte el egy viszneki házba, ahová azért mentek, hogy a tulajdonos távollétében szívességből megetessék a malacokat. A vállalt feladat megkezdése előtt a két férfi bement a lakásba pálinkázni, majd ott a vádlott rövid időre egyedül maradt. Ezt arra használta ki, hogy a szobai szekrényből eltulajdonítsa a jószágok gazdájának spórolt pénzét, összesen 360.000 forintot, amit távozáskor magával vitt, és rövid időn belül elköltött. A járási ügyészség lopás vétségével vádolja a tolvajt, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság kötelezze őt a lopással okozott kár megfizetésére is. Az Egri Járási Ügyészség egy évre feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást egy büntetlen előéletű huszonéves bolti tolvajjal szemben, aki szintén tavaly nyáron követte el a bűncselekményeit Egerben, egy kozmetikai cikkeket is árusító üzletben. Innen a nő két egymást követő alkalommal parfümöket, alapozót, szempillaspirált és diffúzort lopott úgy, hogy a termékeket a táskájába rejtette, majd fizetés nélkül elhagyta a vásárlóteret. A gyanúsított a cselekményével 68.000 Ft kárt okozott, melyet később

Ittas járművezetők okoztak balesetet

Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban, több vádiratában is indítványt tett a járművezetéstől eltiltásra. Az Egri Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt vádat emelt egy 36 éves férfi ellen, aki 2022 augusztusában ittasan ült a volán mögé akkor, amikor Farkaslyukból Egerbe közlekedett. Szarvaskő közelében a sofőr meg akarta előzni az előtte lévő, a vasúti átjáró tilos jelzése miatt várakozó járműveket, azonban ittassága és figyelmetlensége miatt az egyik járműnek hátulról nekihajtott. A vétlen autó sofőrje a balesetben könnyű sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. Egy másik esetben az ügyészség szintén ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy kápolnai férfivel szemben, aki 2022 őszén a reggeli órákban Kerecsend felől igyekezett lakóhelyére, amikor ittassága és fáradtsága miatt útközben elaludt, melynek következtében áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az úttestről is lehaladt, végül a járművel egy fának ütközve állt meg. A balesetben a vádlott nyolc napon belüli zúzódásos sérüléseket szenvedett el. A vádhatóság ebben az esetben a járművezetéstől eltiltás mellett pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Végül az Egri Járási Ügyészség által a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt benyújtott vádirata szerint egy 38 éves férfi 2022 októberében Verpeléten vezetett úgy, hogy tudtában volt annak,

Műszaki mentések, halálos közúti beleset történt és faház égett kedden

Kedden 10 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Heves vármegyei műveletirányítási központjába. A 2 tűzesetet és 6 műszaki mentést összesen 8 hivatásos és 2 önkormányzati tűzoltóegység kezelte. A beavatkozást igénylő esetek mellett 2 téves jelzés is érkezett az ügyeletre. Őzet ütött el egy autó a Heves és Hevesvezekény közötti úton hajnalban. A hevesi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói áramtalanították a járművet, melynek vezetőjét a mentők könnyű sérülésekkel kórházba szállították. Reggel az út menti árokba hajtott egy autó Bükkszék határában, a pétervásárai hivatásos tűzoltók a járművet kitolták onnan, így az tovább tudott haladni. Kisteherautó személyautóval ütközött délelőtt Füzesabony Tábor útján, az ütközés következtében az autó kerítésnek hajtott és kidöntötte azt. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt, a mentők egy embert könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak.  Egy munkagép gázvezetéket vágott át Kiskörén az Újélet úton, délután. A tiszanánai önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszínre, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A gázszolgáltató szakemberei javították meg a roncsolt vezetéket, a lakossági szolgáltatásban nem volt kiesés.  Fél hektáron égett nádas Tiszanána Gárdonyi Géza útjánál este. A tüzet a hevesi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezték meg.  Fának ütközött egy autó Tiszanána határában este. A község önkormányzati tűzoltói áramatalanították a kocsit, a mentők egy embert kórházba szállítottak.  Karambolozott két személyautó este a 21-es főúton, Lőrinci határában. A műszaki mentést végző

Vittek mindent a tolvajok, ami mozgatható volt

A Hevesi Járási Ügyészség két bűnügyi őrizetbe vett tolvajt is soron kívül bíróság elé állított a napokban. Az ügyészi részvétellel tartott tárgyalásokon mindkét büntetőeljárás jogerősen befejeződött. Az egyik esetben az ügyészség magánlaksértés bűntettével, valamint többrendbeli üzletszerűen és részben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével vádolta azt a 22 éves, büntetett előéletű elkövetőt, aki idén januárban Átányban több lakóházba is jogtalanul behatolt. Ennek során a sértettektől hússal és zöldségekkel teli fagyasztóládát, centrifugát, akkumulátort, vagy akár fűrészbakot lopott, valamint két ingatlan esetében eltulajdonította az azokat övező drótkerítés egy-egy szakaszát. A másik ügy 45 éves gyanúsítottja ugyancsak az idei télen szerszámokat, horgászfelszerelést, réz kábeleket, és gépkocsi alkatrészeket vitt el különböző hevesi házak melléképületeiből, továbbá ellopott egy kerékpárt, sőt volt olyan is, hogy az egyik helyről magával vitte a szemeteskukát. Őt az ügyészség szintén többrendbeli üzletszerűen és részben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével vádolta meg. A gyanúsítottakkal szemben a bíróság – az ügyészi indítványokkal egyezően – halmazati főbüntetésként mindkét ügyben egy év időtartamú börtönt szabott ki. Heves Vármegyei Főügyészség/Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész

A szívességet késszúrásokkal köszönte meg az egerszalóki férfi

Az Egri rendőrkapitányság felfegyverezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítja azt a korábban már büntetett, 39 éves egerszalóki férfit, aki múlt szerdán este kirabolta egy ismerősét. A gyanúsított nyolc óra körül kérte meg a sértettet, hogy kocsival vigye be őt Szalókról Egerbe. A járműtulajdonos kötélnek állt, mivel álmában sem gondolt volna arra, ami ez után történt. Amikor ugyanis megálltak a város egyik lakótelepén, az anyósülésen helyet foglaló utasa egy konyhakéssel megtámadta és összeszurkálta őt azért, hogy megszerezze a kardánboxban tartott készpénzét. Ez – a sértetti védekezés ellenére – sikerült is neki. A sofőr az elsődleges adatok szerint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés és a nyomozás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a letartóztatást. Szintén letartóztatásba került az a 22 éves gyöngyöspatai férfi, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopások miatt folyik eljárás a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2022 októbere és 2023 februárja között a falujában lopott sorozatosan különböző dolgokat, így fűkaszát egy nyitott fészerből, vaslemezt az utcáról, kerékpárt a templom mellől, és ereszcsatornát a templomról. A gyanúsított esetében mind az ügyészség, mind a nyomozási bíró úgy ítélte meg, hogy az általa véghezvitt lopássorozatot csak a kényszerintézkedés révén lehet megszakítani, ezért a bíró elrendelte a letartóztatást. A döntést az

Megrontotta kiskorú nevelt lányait a mostoha apa

A délhevesi faluban családon belül, hosszabb időn át elkövetett súlyos bűncselekmények miatt a napokban került sor vádemelésre. A vádlott húszévesen, 2018-ban létesített élettársi kapcsolatot azzal az egyedülálló nővel, akinek akkor már volt három leánya, köztük egy ikerpár. Az összeköltözéskor az ikrek hétévesek, míg a nővérük tízéves volt. A gyermekek megbíztak nevelőapjukban, mivel régebb óta ismerték őt. A család egy parasztházban lakott, ahol a kislányok külön szobában aludtak egy kihúzható kanapén. A bűncselekmények elkövetése 2020 tavaszán vette kezdetét. A vádlott először a ház konyhájában, majd a padláson molesztálta a nagyobbik lányt, akit egyre gyakrabban fajtalan magatartásra vett rá amellett, hogy például a telefonján is pornófilmeket próbált megnézetni vele. 2021 nyarától a terhelt a ház legkülönbözőbb helyiségeiben az ikreket is perverz cselekményei részeseivé tette. A férfi azt kérte a lányoktól, hogy mindez legyen az ő „közös titkuk”, és megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljenek a történtekről. Nevelőapjuk cselekményei miatt a gyermekek súlyos lelki sérüléseket szenvedtek. A férfit a rendőrség tavaly márciusban őrizetbe vette, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte a letartóztatását. A Heves Vármegyei Főügyészség háromrendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével, továbbá szexuális kényszerítés bűntettével vádolja az elkövetőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben

Fiatal lányok pofozták, ütötték, rúgták egymást

Garázdaság vétsége miatt alkalmazott intézkedést az Egri Járási Ügyészség azzal a két fiatalkorú lánnyal szemben, akik 2021. szeptember 17-én délelőtt verekedtek össze egy óraközi szünetben az egyik egri iskolában. A lányok a közöttük kitört veszekedés során egymás haját tépték, és mindkettő pofozta a másikat. A tanárok ugyan szétválasztották őket, de ezzel nem ért véget a történet, mivel délután, az iskola előtt a két 15 éves diák ismét egymásnak esett. Ekkor az újabb ütlegek mellett már rúgdosódtak is, sőt a küzdelem addig fajult, hogy egyikük megharapta a másikat. A harmadik menetre azután a vasútállomáson került sor, ahol a két hazafelé tartó gyanúsított megint összeakaszkodott, riadalmat és megbotránkozást keltve ezzel az utazóközönség tagjaiban. A járási ügyészség most másfél évre feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást a fiatal terheltekkel szemben, egyben elrendelte mindkettőjük pártfogó felügyeletét. Ezeknek az intézkedéseknek a célja az, hogy elősegítsék a fiatalok jövőbeni helyes irányú fejlődését. Heves Vármegyei Főügyészség/Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész Címlapkép: Illusztráció/Stock Photo

Húsz éves rablót állítottak bíróság elé

Ezen a héten is bíróság elé állított egy helyi rablót a Hevesi Járási Ügyészség. A húsz éves fiatalember szilveszter előtt egy nappal, tavaly december 30-án kora este rabolt ki egy 13 éves fiút a hevesi buszpályaudvaron. Az elkövető megszólította az egyik kocsiállásnál várakozó sértettet, akitől először cigarettát és pénzt követelt, majd miután nem kapott, azzal fenyegette a magányos kiskamaszt, hogy megveri, elvágja a torkát és agyonszurkálja, ha továbbra is ellenszegül a kérésnek. Végül – ügyesen kilépve a térfigyelő kamerák látószögéből – a gyanúsított átkutatta megszeppent áldozatát, akitől elvette a telefonját, valamint 3.000 Ft készpénzét. A büntetett előéletű férfi később rendőrkézre került, őt a bíróság – ügyészi indítványra – letartóztatta, és végül még a telefon is megkerült. A járási ügyészség rablás bűntettével vádolta a szerdán bíróság elé állított elkövetőt, akit a bíróság – az ügyészség indítványával egyezően – négy és fél év börtönre ítélt, valamint elrendelte a korábban próbaidőre felfüggesztett két évi szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását is. Heves Vármegyei Főügyészség