Baba bumm az egri kórházban
Nőtt a születések száma a Baba Barát címmel rendelkező Markhot Ferenc Kórházban. Augusztus 3-án huszonnégy óra alatt 11 kisbaba született, közöttük egy ikerpárral. (tovább…)
Egyre több orvostanhallgató választja az egri kórházat
Népszerű az egri kórház az orvostanhallgatók körében. Egyre több orvostanhallgató választja a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetet gyakorlati tapasztalatszerzésre - közölte hírportálunkkal az egri intézmény. Tájékoztatásuk szerint jelenleg a debreceni, szegedi és budapesti egyetemről érkezett, összesen 16 medikus oktatását végzik a kórház különböző orvosszakmai osztályain. Az intézmény nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvosai közül 75-en tutorok, ők irányítják a fiatal orvosok és az orvostanhallgatók szakmai képzését. Rekordszámú, 64 rezidens, kezdő orvos és szakorvosjelölt dolgozik, tanul jelenleg a kórházban. A fiatalok számára vonzóvá teszi az intézményt az egyedülálló dr. Ringelhann Béla ösztöndíj is, mely anyagilag is támogatja a fiatal szakembereket. A kórház oktató tevékenységét nagymértékben támogatja a pályázati úton hamarosan megvalósuló úgynevezett skill, vagyis szimulációs, gyakorló labor, mely orvostanhallgatók, orvosok és szakdolgozók gyakorlati képzését segíti. A Markhot Ferenc Kórház mintegy 150 millió forint értékű orvostechnikai, ápolási, audio-vizuális és informatikai, valamint gyógyászati segédeszközt és orvosi bútorokat kapott. Az oktató helyiségek kialakítása jelenleg is zajlik, a fejlesztéssel 250 négyzetméteren - olyan demonstrációs, szimulációs egység jön létre, amely lehetőséget biztosít különböző diagnosztikai és gyógyító beavatkozások, valamint az ápolási, szakápolási, szakasszisztensi feladatok gyakorlására. A szimulációs labor segíti az orvosképzést, valamint a szakképzésben, továbbképzésben résztvevő egészségügyi dolgozók oktatását. Lehetőség nyílik az általános orvosi és szakorvosi gyakorlat alapvető műfogásainak hatékony elsajátítására, az érkanülálástól,
Ittas sofőr, halálos áldozat: Két súlyos baleset is történt vasárnap
Egy 37 éves nő belerohant egy teherautóba és meghalt Andornaktálya és Mezőkövesd között, az M25 mellett pedig egy ittas sofőr okozott súlyos balesetet. Két súlyos baleset is történt vasárnap reggel, az egyik halálos áldozatot is követelt - értesült az Agria Tv. A portál tájékoztatása szerint Andornaktálya és Mezőkövesd között egy személyautó belerohant egy teherautóba, amely útfelújítás miatt egy közlekedési lámpánál várakozott. Az Agria TV úgy értesült: egy 37 éves nő vesztette életét. Fotó: Agria Tv A másik balesetről szintén az Agria Tv értesült: Vasárnap kora délután két autó ütközött az M25-ös utat Andornaktályával összekötő szakaszon. Fotó: Agria Tv A portál tájékoztatása szerint két kocsi haladt az autóút felől, a hátul közlekedő fehér Volkswagen eddig tisztázatlan körülmények között nekiment az előtte haladó kocsinak és kiforgatta azt. A balesetben könnyebben sérültek az utasok. További friss baleseti hírekért kattintson az Agria Tv facebook oldalára.
Egri közgyűlés: 5G és hitelfelvétel igen, gazdasági program nem
A csütörtöki közgyűlés legfontosabb javaslatát, a 2020-2025-ös gazdasági programot elkaszálták a városatyák, mely valójában copy-paste-el készült el. Kissé Monty Pythonos jelenetre sikeredett a csütörtöki közgyűlés, melynek legfontosabb napirendi pontját, a 2020-2025-ös gazdasági programtervezetét hosszas vita után leszavazták a városatyák. A python-i pillanat akkor jött el, amikor közel egy órán át vitakoztak a képviselők a programmal kapcsolatban, amely kis túlzással copy+paste-el készült el, azaz a korábbi városvezetés 2015-2020-ra kidolgozott és már megvalósított tervezetén alapult. A lemásolt dokumentumban szerepelt például a belvárosi rehabilitáció befejezése, az Uránia Mozi épületének rekonstrukciója, a Sas út felújítása, vagy az M25 megépítése. Erről, még a közgyűlés elött, az Egri Ügyek írt részletesen. A copy+paste persze nem teljesen igaz, hiszen a tervezetbe új elemek is bekerültek: többek között kalandpályák kialakítása, a vasútvonal beillesztése a városi közlekedésbe, a Dobó laktanya szerepének megváltoztatása, és az Agria Rendezvényközpont létrehozása. Mindenesetre Eger polgármestere a közgyűlésen maga is elismerte, hogy merőben új gazdasági programra van szükség, amelyben a helyi gazdaságfejlesztés elvei, prioritásai illeszkednek az Integrált Területfejlesztési Programhoz, valamint az elkövetkezendő időszak Európai uniós forrásokra épülő fejlesztési stratégiájához. "Nem bagatellizálni akarom a történteket, de ha ebben a gazdasági programban az szerepelne, hogy űrkutatóközpont lenne a Dobó tér kövezete alatt, ha valamelyik Shakespeare novellát vagy a Wales-i
ÚJ LENDÜLETET VETT A THE WALLKIDS ZENEKAR
Az egri The Wallkids zenekar elkészítette új klipjét. (tovább…)
Színes programok, koncertek várják az érdeklődőket Egerben
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ ismertette programsorozatát. Mutatjuk a részleteket. (tovább…)
Hosszú időn át megalázta és bántalmazta élettársát
Börtönbüntetést indítványozott az ügyészség a családon belüli erőszak elkövetőjével szemben. (tovább…)
Jól halad a fürdőszobák kialakítása az egri kórházban
A Markhot Ferenc Kórház Hotel épületében lévő fekvőbeteg osztályokon minden kórteremben fürdőszobákat - zuhanyzóval, Wc-vel - alakítanak ki. A munkálatok jól haladnak, a tervezett 80-ból, 45 vizesblokkot hoztak már létre, mellyel jelentősen nőtt a kórtermek komfort fokozata. A beruházás 200 millió Ft saját forrásból valósul meg és várhatóan az év végére befejeződik. (tovább…)
Négyszer annyi közpénz mehetett el a Mátrai Erőmű megvásárlására
Az eddig kommunikált vételár négyszerese is elmehetett a Mátrai Erőmű megvásárlásához kapcsolódó dokumentumok szerint. Hírportálunk még 2018 márciusában cikkezett arról, hogy Mészáros Lőrinc megvette a Mátrai Erőművet. Tavaly év végén azonban az állami tulajdonú MVM Zrt. és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó OPUS Global Nyrt. közölte: az állami tulajdonú MVM Zrt. megvásárolja Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 %-os tulajdoni részesedését. Az üzlet tavasszal létre is jött: 17,4 milliárd forintért vette meg az állam Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát. Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan a napokban közérdekű adatigényléssel kikérte az ügy dokumentumait, és ezek alapján azt állítja: az MVM-nek 17 helyett 75,14 milliárd forintra volt szüksége. Indoklása szerint a cég vezetése ugyanis 26,4 milliárd forint tőkeemelést kért, ugyanennyi áthidaló keretet, hogy az erőmű működőképes maradjon, valamint 4,9 milliárd forint tagi hitelt. Fontos hozzátenni, hogy mindez nem volt része a vételárnak, az változatlanul 17,4 milliárd forint. Tóth beperelte az MVM-et, mert ugyan sok dokumentumot átadott a cég, sokban kitakarások, valamint visszatartott mellékletek miatt nem látszik minden olyan adat, amelynek a politikus szerint nyilvánosnak kell lennie. HVG https://egrisztorik.hu/hivatalos-meszaros-lorinc-megvette-matrai-eromuvet-megyenkben-ime-teljes-portfolioja/



