Hónap: 2023 június

Előléptetések és elismerések a Semmelweis napi ünnepségen az egri kórházban

A Semmelweis Ignác születésének 205. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen orvosokat léptetett elő és elismeréseket adott át a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház főigazgatója. Előléptetett tizennégy orvost és tizenegy munkatárs kapott Főigazgatói Dicséretet. Az eseményen a Lenkey János Általános Iskola diákjai adtak műsort. A hagyományoknak megfelelően Semmelweis munkásságával kapcsolatban ünnepi előadást tartott dr. Salló Zoltán főorvos, a Sebészeti-Érsebészeti osztály osztályvezetője. Az ünnepségen  dr. Pajtók Gábor Eger és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a gyógyítókat. Az eseményen résztvett Ignácz Balázs Heves Vármegyei főispán is. A Semmelweis napi ünnepség zárásaként dr. Vácity József megyei főigazgató köszönte meg a kórház munkatársainak helytállását a gyógyító munkában és bejelentette: 2023. július 1-től a Rendelőintézet új igazgatójává dr. Varga Zsoltot nevezte ki. Kiemelkedő munkájuk, példamutató magatartásuk elismeréseként  SEMMELWEIS NAP alkalmával,  2023. július 1-i hatállyal Alorvossá lépett elő: Dr. Erdélyi Balázs – Urológiai osztály, Dr. Monyók Ádám – Urológiai osztály,Dr. Ifj. Sümegi János – Belgyógyászati-Infektológiai Centrum. Adjunktussá lépett elő: Dr. Béres Tímea – Sebészeti-Érsebészeti osztály, Dr. Bódi Tímea -  Traumatológiai osztály, Dr. Nagy István - Belgyógyászati-Infektológiai Centrum, Dr. Szaniszló Dóra – Infektológia. Főorvossá lépett elő: Dr. Deák Eszter – Reumatológiai osztály, Dr. Fejér Bence – Radiológiai osztály, Dr. Juhos Erzsébet - Krónikus Belgyógyászati osztály, Dr. Orosz Viktor – Neurológiai osztály, Dr. Pongor Éva –

Alkalmi partnereket loptak meg

Szexuális szolgáltatást kínálni ma Magyarországon nem bűncselekmény. Azonban vigyázni kell, mert akik szexuális szolgáltatást vesznek igénybe, könnyen sértetté válhatnak, mivel a szolgáltatást nyújtó fél ezen tevékenységet kihasználva, esetleg ezzel leplezve akár meg is lophatja alkalmi partnerét, ami viszont már bűncselekmény. A közelmúltban két, egymáshoz nagyon hasonló ügyben hozott döntést az ügyészség. A Gyöngyösi Járási Ügyészség szabálysértési értékre egy közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás vétsége miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2022 nyarán a gyöngyösi buszmegállóban felfigyelt az idős sértettre, akitől lopni akart, ezért szexuális szolgáltatást kínált neki. A sértett az ajánlatot elfogadva a nővel a pályaudvar mosdójába ment, ahol intim kapcsolatba kerültek. Kis idő múltán a nő segítséget színlelve elvette a sértett szatyrát, majd abból az idős férfi figyelmetlenségét kihasználva kivette értékeit, némi készpénzt és egy gáz-riasztó fegyvert. Az eltulajdonított dolgok értéke 33.000 Ft volt. Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint azt is indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben rendeljen el vagyonelkobzást. A fotón a buszpályaudvar mosdójának bejárata látható. A kép a biztonsági kamera által rögzített felvétel pillanatképe. Egy másik, hasonló ügyben az Egri Járási Ügyészség a gyanúsított és a sértett akaratának megfelelően közvetítői eljárás lefolytatása céljából felfüggesztette a büntetőeljárást. A járási ügyészség határozata szerint a gyanúsított nő 2023 februárjában szexuális

Zárt osztály a „jutalma” az öngyilkosjelölteknek

Egekbe szökött a pszichiátriai kényszerbeszállítások száma, amióta működni kezdett Amerika legújabb lelkisegély-vonala. Az összefüggés döbbenetes: maguk a híváskezelők vitetik be a lelki panaszokkal hozzájuk fordulókat, ha úgy ítélik meg, hogy a hívó „közvetlen veszélyben” van. 988 Suicide & Crisis Lifeline (Öngyilkosság és Krízis Életvonal) a neve annak a tavaly júliusban indult amerikai, országos krízisvonalnak, melyet idén áprilisig bezárólag négymillió amerikai keresett fel telefonon vagy szöveges üzenetben. Úgy tűnik, a vonal beváltotta tehát a hozzá fűzött reményeket, hiszen a korábban működő lelkisegély-vonalakhoz átlagosan csak 2,4 millióan fordultak évente. Van azonban egy másik mutató is, amely ezzel együtt vészjóslóan emelkedni kezdett: a pszichiátriai kényszerbeszállítások száma. Ennek oka, hogy amikor a telefonáló, üzenetet író öngyilkossággal kapcsolatos gondolatot fogalmaz meg, a 988 munkatársa felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel, azok bemérik a hívást, és már mennek is érte, hogy beszállítsák a legközelebbi pszichiátriára. Mindezt „az ő saját biztonsága érdekében”. Hogy azután a pszichiátrián mi történik az illetővel, kap-e valódi segítséget, vagy tortúrában lesz-e része, már egy másik kérdés. Az amerikai (rém)álom Mozifilmbe illő jelenet, amikor fényes nappal rendőrök kopogtatnak az ajtón, hogy elvigyék azt az elkeseredett fiatal lányt, aki öngyilkossági gondolatával hozakodott elő egy lelkisegély-vonalon – az Egyesült Államokban mégis megtörténik, méghozzá megdöbbentően sokszor. Az a nonprofit szervezet (Vibrant

Hivatalos: a tömeges lövöldözők 23%-a pszichiátriai szerek hatása alatt állt

Egy kormány által finanszírozott amerikai adatbázisból kiderült: a tömeges lövöldözést elkövetők közel negyede szedett tudatmódosító pszichiátriai szereket. Gyorsan hozzá kell tenni azt is: az adatbázist összeállító kutatók nem fértek hozzá minden elkövető toxikológiai jelentéséhez. Így a valós arány sokkal magasabb is lehet. Az amerikai igazságügyi minisztérium által finanszírozott The Violence Project egy tömeges lövöldözőket tartalmazó adatbázist állított fel, amelynek elemzése során az Amerikai Hang (az USA állami tulajdonú hírcsatornája) kimutatta, hogy a tömeges lövöldözők 23 százaléka pszichiátriai szereket szedett. Ez az arány rendkívül fontos, figyelembe véve, hogy az adatbázist összeállító kutatók nem rendelkeztek teljes hozzáféréssel az elkövetők összes toxikológiai és orvosi jelentéséhez, csak azokhoz az információkhoz, amelyek nyilvánosan elérhetőek voltak. Különösen a toxikológiai jelentéseket tarthatják vissza a nyilvánosság elől, ami gyakran előfordult iskolai lövöldözők esetében. A pszichiátriákon alkalmazott szerekkel kapcsolatban nem először merül fel, hogy mellékhatásként erőszakos viselkedést válthatnak ki. Az e szerekről eddig kiadott 409 hivatalos hatósági figyelmeztetésből – 49 figyelmeztetett mellékhatásként önkárosításra, öngyilkosságra vagy öngyilkos gondolatokra, – 27 figyelmeztetett erőszakra, mániára, pszichózisra, ellenségességre, agresszióra vagy gyilkossági gondolatokra. Tudható az is: legalább 65 nagy visszhangot kiváltó, értelmetlenül erőszakos cselekményt követtek el pszichiátriai szereket szedő vagy azok megvonása alatt álló személyek, s ezek 357 halottat és 336 sebesültet követeltek. Ezek közül legalább 36 iskolai lövöldözés

Megvan az időpont, mikor nyit a Stühmer új cukrászdája Egerben

Még júniusban komoly versenytársat kapnak a belvárosi cukrászdák. Április végén írtunk arról, hogy a Széchenyi utcai édességboltja után új üzletet nyit városunkban a minőségi csokoládékat, bonbonokat gyártó Stühmer Kft. A több mint 150 féle terméket felvonultató tradicionális márkáról érdemes tudni, hogy Csóll Péter élesztette újjá 2006-ban, amikor megvásárolta az egri Stühmer édességboltot és a védjegy tulajdoni jogát. A cégnek – honlapjuk szerint –  jelenleg már 10 saját-, illetve partnerüzlete van Egerben, Gyöngyösön, Budapesten és Debrecenben, valamint a cég székhelyén, Makláron. Utóbbinál a gyártóüzem és márkabolt mellett egy cukrászdát és fagylaltozót is nyitottak.  Fotó: Egri Sztorik Végre megvan a nyitási időpont is: június utolsó hétvégéjén (pontosabban június 23-án) megnyílik Eger legújabb cukrászdája, a Stühmer Mintabolt, Cukrászda és Cremeria a Fellner Jakab utca 1. szám alatt, a volt Telekom székház földszintjén - szúrta ki az Egri napok. A nyitás várhatóan nagy hatással lesz a belvárosi cukrászdák életére, a Stühmer ugyanis mind a nevével, megjelenésével, minőségével és méretével is komoly versenytársnak számít majd. Ezt a versenyt tovább fokozza az elhelyezkedés: az új egységtől egyik irányban kb. 10, másik irányban kb. 60 méter távolságra található egy-egy másik cukrászda. A cukrászda nyitóhétvégéjén kedvezményekkel várják a vendégeket, az egység ezt követően hétfőtől-vasárnapig 10:00 – 20:00 óra között tart majd nyitva. EZT OLVASTA MÁR? http://egrisztorik.hu/hamarosan-indul-a-stuhmer-offenziva-eger-sziveben/

Ne maradj le a kézilabda meccsekről

Lélegzetelállító gyorsaság, technikai bravúrok és szenvedélyes szurkolás - egyszóval: kézilabda. Ebben a lendületes sportban egyesül a csapatmunka és az izgalom, hogy egy lenyűgöző élményt nyújtson mind a játékosoknak, mind a nézőknek. De mi az, ami még izgalmasabbá teszi ezt az élményt? A jó társaságban való kézilabda meccs nézése! Kövesd nyomon a hazai és külföldi kézilabda sportágának alakulását a tv-ben, ehhez pedig használd segítségképp a musor.tv online műsorújságát! Miért is szeretik ezt a sportot? A kézilabda egy dinamikus és izgalmas csapatsport, amelyet világszerte nagy szenvedéllyel játszanak és követnek. Ez a játék ötvözi a sebességet, az ügyességet és a taktikát, miközben a csapatmunka és az egyéni képességek is kulcsfontosságú szerepet játszanak. A kézilabda pályán a játékosoknak gyors döntéseket kell hozniuk, passzolniuk, támadniuk és védekezniük egyidejűleg. A kézilabda nemcsak fizikai erőt és kitartást igényel, hanem magas szintű technikai készségeket is, beleértve a labdakezelést, a lövést és a labdaszerzést. A kézilabda egy olyan sport, amely a sebességet, a technikát és a csapatmunkát ötvözi, és egy olyan élményt nyújt mind a játékosoknak, mind pedig a rajongóknak, amelyet nehéz elfelejteni. Miért jó társasággal nézni? Egy kézilabda meccs megtekintése egyedül is izgalmas lehet, de amikor barátaiddal, családtagjaiddal vagy akár egy nagyobb közösséggel együtt ülsz, az egész élmény teljesen más szintre emelkedik. Együtt szurkolni,

Bélapátfalvai keménycserép fesztivál, kézműves-kirakodóvásár

Bélapátfalván 2023. július 22-én kerül megrendezésre az I. Bélapátfalvai keménycserép fesztivál, kézműves-kirakodóvásár és kiállítás. Várják a kiállítókat, a vásározókat, és a látogatókat is, akiknek egy kiváló programlehetőséget kínálnak a szervezők. A kézműves-kirakodóvásár és kiállítás mellett, színpadi programokkal is várják az érdeklődőket a nap folyamán.  Szeretnék minden évben megrendezni a fesztivált, ahol összejöhetnek a helyi, a környékbeli és az ország bármely pontján lévő vásározók és kiállítók. A rendezvény fő témája a keménycserép, melyek egykoron Bélapátfalván készültek. Jelenleg háztartásokban és gyűjtőknél van sok ezer darab, szerte az országban és a határon túl is. Várják a kiállítókat és a kézműveseket, akik szívesen árulnák portékáikat.  A rendezvény helyszíne: 3346 Bélapátfalva, Ipari Park Kérjük, tekintsék meg az alábbi hirdetményeket és jelentkezzenek megadott elérhetőségeken: Vásározónak, kiállítónak Vásározóknak KulTurDia Nonprofit Kft. Címlapkép: Fotó Juhász

Az utcán rabolta ki a postást bódult állapotban egy hevesi férfi

A tettes a cselekmény során az átlagost meghaladó erőszakot alkalmazva súlyos sérüléseket okozott a közfeladatot ellátó sértettnek. A Hevesi Járási Ügyészség vádirata szerint a postai kézbesítő tavaly, egy áprilisi napon kora reggel vette fel a munkát Hevesen, ahol a körzetében megkezdte a levélküldemények és a nyugdíjak kézbesítését. Kora délután ért a vádlott által is lakott ház elé, de oda nem vitt semmit, ezért a kerékpárját tolva szándékozott elhaladni az utcafronti kerítés előtt. Ekkor jelent meg a kapuban a saját maga által beszedett erős nyugtatók hatása alatt álló 23 éves vádlott, aki a kézbesítőhöz lépett, és szó nélkül kétszer hasba ütötte, majd a földre lökte őt. Ezután átkutatta a biciklire szerelt táskákat, melyek egyikében megtalálta azt a PDA készüléket, amin a címzettek a küldemények átvételét szokták elektronikusan igazolni. Ezt zsebre tette, majd az időközben lábra állt sértett vállán lévő postástáskában kezdett kotorászni. A postás megpróbálta megakadályozni a rábízott pénz elvételét, de ez csak részben sikerült neki, miközben a vádlott ököllel, nagy erővel többször fejen ütötte. Az ettől ismét földre került embert a rabló végül a kapu előtt hagyta az utcán fekve, ő maga pedig visszament a házba az erőszakkal megszerzett PDA-val, továbbá mintegy tízezer forinttal a nadrágzsebében. Az elkövetőt még aznap őrizetbe vette a