Külföldre vitte és dolgoztatta élettársát a férfi
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, akik elrabolta, majd külföldön kéregetésre kényszerítette élettársát. A vád szerint a férfi és a nő közel öt éve élettársak. A sértett gondnokság alatt áll, valamint betegsége miatt az önellátásban is segítségre szorul. 2024. február 19-én a vádlott a sértett telefonját és személyes iratait magához vette, és közölte vele, hogy Budapestre utaznak. A sértett ez ellen tiltakozott, azonban a vádlott megöléssel fenyegette a nőt arra az esetre, ha nem tart vele. A vádlott az élettársát a Kálba tartó buszra felrángatta, majd onnan vonattal Budapest érintésével Romániába utaztak. A külföldi tartózkodásuk alatt a sértett napi rendszerességgel kérlelte a vádlottat, hogy utazzanak haza, a vádlott azonban ilyen alkalmakkor rendszeresen bántalmazta a nőt, aki az állapota, a román nyelv és a helyismeret hiányában önállóan hazatérni nem tudott, teljes mértékben a férfira volt utalva. Távozásuk észlelését követően a nő családtagjai telefonon próbáltak kapcsolatba lépni a sértettel, a vádlott azonban – ha fel is vette a sértett nála lévő telefonját – nem engedte, hogy élettársa a hozzátartozóival beszélhessen. A vádlott a telefonbeszélgetések alkalmával azt a téves információt adta a családtagok részére, hogy még Budapesten tartózkodnak. A rokonok a sértett felkutatása érdekében a fővárosba utaztak, majd egy telefonhívás során
