Hónap: 2020 április

Pozitív lett négy ember koronavírus-tesztje Egerben

Három teszt lett IgG-pozitív, azaz a páciens valószínűleg már átesett a fertőzésen, míg egy IgM-pozitív, tehát a beteg nagy valószínűséggel fertőzött, neki enyhe láza is van – közölte Eger polgármestere. Három ellátott és egy dolgozó koronavírus-gyorstesztje mutatott pozitív eredményt a Berva-völgyi idősotthonban – jelentette be hétfőn reggel egy sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám polgármester. Miután Egerben az állami kezelésben lévő, Petőfi úti idősek otthonában minden beteget letesztelt a fenntartó, a város hasonló eljárást kért az önkormányzati intézmény számára is, ám itt csak három, gyanúsnak tűnő esetet vizsgáltak meg. A város korábban hatezer koronavírus-gyorstesztet rendelt az intézményei számára, amiből múlt pénteken megérkezett az első száz darab, ezt szombaton reggel átadták az Idősek Berva-völgyi Otthonának. Fotó: Facebook – Négy embernél mutatott pozitív eredményt a teszt, három ellátottnál és egy dolgozónál – mondta el a polgármester. Szavai szerint három teszt lett IgG-pozitív, azaz a páciens valószínűleg már átesett a fertőzésen, míg egy IgM-pozitív, tehát a beteg nagy valószínűséggel fertőzött, neki enyhe láza is van. Mirkóczki Ádám közölte: az ellátottak mindannyian 80 év felettiek, izolálták őket, a dolgozó pedig otthonában tartózkodik. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai mind a négyüknél, validált PCR-vizsgálatot végeznek majd, ám ennek eredményére keddig várni kell. Az idősotthonban mintegy ötven emberről csaknem harmincan gondoskodnak. A héten várhatóan

Quaddal segítenék a Kompolti Polgárőrség munkáját

A különleges jármű árának felét a Jet Power Hungary Kft. állja, a maradék összeg kifizetéséhez támogatókat keresnek. Civil kezdeményezést indult azért, hogy a kompolti polgárőrség egy minden időjárási és terepviszonyok között megbízható és bevethető quaddal rendelkezzen - írja a Kékes Online. A lap közlése szerint a különleges járművel Tarnamente falvait, természeti értékeit és az állatvilágot is hatékonyan őrizhetik, védhetik bel- és külterületi szolgálataik alkalmával. Az online portál Blahó Lászlótól, a Kompolti Polgárőrség parancsnokától megtudta: a Can-Am quadok magyarországi importőre, a Jet Power Hungary Kft. tulajdonosa az országban egyedülálló módon jelentős árkedvezményt biztosítva segít nekik egy nehéz terepviszonyok között is jól használható, bel- és külterületi szolgálatokhoz maximálisan alkalmazkodó, többszemélyes quad beszerzésében. Ehhez támogatókat keresnek, s a hamarosan induló rádióhirdetéssel szeretnék megkeresni azokat a nagylelkű, polgárőrbarát adományozókat, akik segítenek egy álom megvalósulásában, vagyis, hogy a Kompolti Polgárőrség rendelkezzen egy ilyen quaddal. Bóday Pál, a Jet Power Hungary Kft. részéről úgy fogalmazott: régóta nagyrabecsüléssel és tisztelettel figyelik Blahó László polgárőr parancsnok munkáját, melyet a Tarnamente és egész Heves megye közbiztonsága, természeti értékei érdekében végez. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan gépet szeretnének a rendelkezésükre bocsátani, mely a szerteágazó mentési, szervezési, biztosítási feladatok bármelyikének ellátásban nagyszerű segítséget nyújthat - tette hozzá. (A fotó csak illusztráció) Bóday

Nincs megállás Eger legújabb fejlesztésénél

Hírportálunk az elsők között számolt be 2016-ban arról, hogy az Agria Parkban üzletet nyit a KFC. Ez a beruházás csak a kezdet volt az étteremlánc számára, hiszen fél éve az Egri napok kiszimatolta, hogy újabb egységet nyitnak városunkban, ezúttal egy "Drive thru" azaz autós gyorsétterem formájában. Idén februárban el is kezdődött az építkezés Felsővárosban, egészen pontosan a Lidl felöli oldalon, a kutyafuttató közelében, közvetlenül a négysávos mellett. Hírportálunk a napokban a helyszínen járt, hogy néhány "kémfotót" lőjön a beruházás jelenlegi állapotáról. Örömmel jelenthetjük, hogy Sanders ezredes legújabb egri hidfőállása, az OBI-val szemben, szépen fejlődik. Persze nem csoda, hogy nincs megállás, hiszen a koronavírus által okozott izoláció az autós éttermekre és a házhozszállításra specializálódott vállalkozásoknak kedvez. Bár a fotóinkon nem látszik, több munkás is folyamatosan dolgozik az épületen, már a tetőtérbe is belekezdtek. "Kémfotóink" tanúsága szerint van még munka bőven, hiszen az asztfaltcsík sem készült el, de azért van esély arra, hogy a határidőig befejezzék. A tervek szerint ugyanis júliusban kell átadnia a kivitelezőnek az épületet. Az még egyelőre nem publikus, mikor hajthatnak be az autósok egy vagy több kosárnyi szaftos csirkeszárnyért, de amint hírportálunk megtudja, azonnal közli a nyitás dátumát. Addig is mutatjuk, milyen lesz az egri autós étterem, illetve ha

Csaknem 20 ezer ember veszítheti el a közalkalmazotti státuszát

Az erről szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt nyújtotta be éjszaka. Kivezetnék a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférából - értesült az ATV. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett törvényjavaslat 2020. november 1-jével megszüntetné a könyvtári, múzeumi, levéltári, közművelődési, továbbá a színházi és nagyzenekari munkavállalók 1992 óta létező közalkalmazotti jogállását. A változás közel 20 ezer munkavállalót érint. A tervek ellen élesen tiltakozott több szakszervezet, valamint közgyűjteményi és közművelődési szervezet is. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa, a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Népművelők Egyesülete például „mélységes döbbenettel fogadta” a kormány törvénytervezetét. Íme a közös közleményük: "Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a kormány a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) olyan módosítását készül beterjeszteni a parlament elé, mely alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától."