Belföld

Noszvaj, ahol megáll az idő – falu a Bükk szélén, Eger mellett

Van egy hely Egertől nem messze, ahol a reggelek madárdallal indulnak, a házak kertjéből levest gőzölög, és ahol a kanyargós utcák mögött mindig van még egy felfedezetlen ösvény. Ez a hely Noszvaj – egy apró falu a Bükk lábánál, alig 7 kilométerre Eger belvárosától, de hangulatában világokkal arrébb. Noszvaj nem akar több lenni, mint ami: egy egyszerű, vidéki település, ahol az ember még köszön a szembejövőnek, ahol a természet közelsége nem díszlet, hanem a mindennapok része. És pont ez adja az értékét. Ahol a természet nem háttér, hanem főszereplő Noszvaj fekvése már önmagában sokat elárul róla. A falu a Bükk hegység déli lejtőin fekszik, ahová Egerből egy rövid, lankás úton lehet eljutni – autóval, biciklivel, vagy akár gyalog, egy kellemes túra keretében. És mire az ember megérkezik, már érzi is: itt valami más. A levegő tisztább, a csend mélyebb. Az erdő szó szerint körbeöleli a falut. A környékbeli túraútvonalak közül több is Noszvajról indul, vagy halad át rajta – a Kánya-patak völgyétől a Síkfőkúti tavakig bőven akad lehetőség a sétára, túrára, akár csak üldögélésre egy padon, egy fa alatt. Ősszel, mikor a lomb sárgára vált, a táj egészen különleges hangulatot áraszt: a párás reggeleken tejfehér fátyol ül az erdőre, délutánra pedig megelevenedik a napfényes domboldal.

Balesetek, valamint égő autó és gázpalack miatt riasztották a tűzoltókat

Kedden négy alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 2 tűzesetet és 2 műszaki mentést összesen 5 hivatásos tűzoltóegység kezelte. Kigyulladt egy gázpalack és annak környezete két négyzetméteren délelőtt Ecséden, egy Bocskai Mihály utcai ház konyhájában. A hatvani hivatásos tűzoltók az égő gázpalackot kivitték az ingatlanból, megszüntetették a lángolást, majd a benne lévő gáz leengedték. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, a tűz nem terjedt át a konyha többi részére. Az eset során senki nem sérült meg.  Kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy autó kora este az M3-as autópálya 47-es kilométerénél, Hévízgyörk térségében. A járműben ketten utaztak, mindketten időben el tudták hagyni a kocsit. A tűz az út menti aljnövényzetre is átterjedt. A lángokat a hatvani hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el, az eset során senki nem sérült meg. Defektet kapott és árokba hajtott, majd felborult egy személykocsi tegnap este az M3-as sztráda 119-120-as kilométere között, Szihalom térségében. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. Az autóban ketten ültek, ők könnyű sérüléseket szenvedtek.  Este cefre ömlött az 3-as főútra Gyöngyös határában, a gyöngyöshalászi körforgalomnál. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók a közútkezelővel közreműködve tisztították meg az utat a szennyeződéstől.  Gázpalackot csak hivatalos helyről szabad beszerezni. Ha kicseréltük a palackot, a tömlő és a palack csatlakozási

Hogyan támogatja a fehérje a kiegyensúlyozott étrendet?

A közhiedelemmel ellentétben nem attól lesz egészséges a táplálkozásunk, hogy számoljuk a kalóriákat vagy kizárunk bizonyos ételeket, sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Ebben pedig a fehérje az egyik legmegbízhatóbb szövetségesünk. Nemcsak az izmok barátja, hanem segít jóllakottnak maradni, támogatja az immunrendszert, sőt, még az anyagcserénket is felpörgeti. Akár sportolsz, akár csak szeretnél energikusabb lenni a hétköznapokban, a fehérje fontos szereplő. De vajon hogyan érdemes beépíteni az étrendünkbe, és mihez nyúljunk akkor is, ha növényi alapokon étkezünk? Erre keressük most a választ. Miért fontos a fehérje a szervezet számára? A fehérje testünk építőköve: segíti az izmok, szövetek, enzimek és hormonok felépítését és működését. Emellett segít abban, hogy hosszabb ideig érezzük magunkat jóllakottnak, így csökkenthetjük a felesleges nassolásokat. Sportolók számára elengedhetetlen az izomregeneráció miatt, de azoknak is érdemes odafigyelniük a bevitelére, akik például fogyni szeretnének – a fehérje megőrzi az izomtömeget fogyás során, miközben serkenti az anyagcserét is. Hogyan juttathatjuk be a megfelelő mennyiséget? A napi fehérjeszükségletet könnyedén fedezhetjük, ha tudatosan állítjuk össze az étrendünket. A leggyakoribb források közé tartozik a hús, a hal, a tojás, a tejtermékek és a hüvelyesek. Emellett egyre többen nyúlnak fehérjeporokhoz vagy protein szeletekhez, amelyek kényelmes megoldást kínálnak rohanós napokon vagy edzés után. Fontos azonban az arányokra figyelni: nem kell túlzásba vinni

Bővülő lehetőségek az élődonoros veseátültetésben

Megjelent az élődonoros vese csere program jogszabály módosítása, javul a betegek donorszervhez jutási esélye és az ellátáshoz való hozzáférése. Az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóságának igazgatója, Dr. Mihály Sándor beszélt az változások adta lehetőségekről. A Magyar Közlöny 84. számában 2025.07.16-án megjelent az élődonoros vesecserét, vagyis keresztdonációt érintő jogszabály módosítása, mely a kihirdetést követő napon lépett hatályba. - A keresztdonáció egy új lehetőség azoknak a veseátültetésre szoruló betegeknek, akiknek van vesét adományozni szándékozó élő donorjuk, azonban a donor és recipiens közötti orvosi ok miatt a transzplantációt nem lehet elvégezni. Ilyen esetben egy másik - hasonló helyzetben levő - donor-recipiens pár felkutatásával, a párok közötti donorvesék cseréjével az átültetések elvégezhetők – mondta el Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóságának igazgatója. 2024-ben európai mintára Magyarországon is elindult az országosan egységes keresztdonációs program, amely az akkor hatályos szabályok szerint két pár között egy intézményben végzett átültetések lehetőségét adta. A program kialakításában részt vett a négy hazai Vese Transzplantációs Bizottság, a négy hazai Vesetranszplantációs Centrum, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz)Transzplantációs Igazgatósága és Transzplantációs Immungenetikai Laboratóriuma, valamint az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantáció Tagozata. - Az optimálisan kompatibilis párokat egy számítógépes algoritmus választja ki, megadott szabályok alapján. Ilyen módon növekedhet a vesetranszplantációk száma, a recipiensek életminősége javulhat a

Vasrúddal akart drogot szerezni-Életveszélyes sérülést okozott

A vádirat szerint a férfi és társai 2022 telén, az éjszakai órákban Hevesen autóztak, és leszólították a sértett hazafelé tartó rokonait, akiktől kábítószer-vásárlási lehetőségek iránt érdeklődtek. Vásárlási szándékuktól az elutasítást követően sem álltak el. Megjelentek a sértett házánál, a nyitott kapun keresztül bementek az udvarra, berúgták a bejárati ajtót, és a sértettől, valamint annak rokonaitól továbbra is drogot követeltek. Ezt követően dulakodás alakult ki a vádlott és társai, valamint a sértett és annak rokonsága között. A vita hevében a vádlott az előzőleg magával vitt 40 centiméter hosszú, 2,5 centiméter átmérőjű, 2 kilogramm súlyú fém súlyzó rúddal megütötte a sértett fejét, aki emiatt eszméletét vesztette. A sértett feje betört, és az ütés következtében közvetett életveszélyes állapotba került. A Heves Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt most benyújtott vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a büntetett előéletű, más ügyben fogvatartott férfival szemben. A fotó az elkövetés eszközéről, a helyszíni szemlén készült. Egri Járási Ügyészség

Így készülj egy esküvőre, ha borvidéken tartják

Borvidéken tartott esküvőre meghívást kapni mindig különleges élmény, hiszen a romantikus szőlősorok, hangulatos pincészetek és dombos tájak tökéletes díszletet adnak egy életre szóló ünnepléshez. Ugyanakkor a gyönyörű környezet egyedi kihívásokat is tartogat. Különösen igaz ez akkor, ha vendégként nemcsak stílusosan, hanem praktikusan is szeretnél megjelenni. Most pedig készüljünk együtt a borbirtokon rendezett esküvőre! Alkalmi ruha borvidékre hangolva Az első és legfontosabb, amit érdemes alaposan átgondolni, az a ruhaválasztásod. Egy jól megtervezett alkalmi ruha esküvőre sosem csak szép, hanem kényelmes is, hogy jól bírd benne az egész napos ünneplést. A borvidéki helyszín lehet rusztikus, vintage, elegáns vagy éppen bohém, így a ruha stílusát jó, ha a meghívó hangulata, a helyszín miliője vagy az esküvő tematikája is inspirálja. Egy lenge, maxi ruha ideális választás lehet, de figyelj arra, hogy a terepviszonyok miatt érjen teljesen a földig. A színek tekintetében a természetes árnyalatok, a pasztellek vagy a borvörös és zöld tónusok igazán harmonizálnak a környezettel. Fontos a kényelem is, így mindig válassz olyan fazont, amiben nemcsak szép vagy, hanem jól is érzed magad, különösen, ha hosszabb séta várható az esküvő különböző állomásai között. Gondolkodj praktikusan, hogy mit viselj és mit vigyél magaddal? A borvidékek jellemzően dimbes-dombos területeken fekszenek, gyakran kavicsos vagy füves talajjal, ezért a tűsarkú cipők helyett

 Keresik Magyarország legkedveltebb csecsemő- és gyermekápolóit

 Elindult a jelölés az egymillió forintos összdíjazású Audrey Evans-díjra. Idén második alkalommal hirdeti meg a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány azt a szakdolgozói díjat, amellyel a gyermekegészségügyben dolgozó, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó ápolókat ismeri el. A tavalyi elismerés sikere után a megduplázott összdíjazáson túl még egy változást hoz a 2025-ös jelölési időszak: idén már nemcsak egészségügyi szakemberek, hanem bárki, akár a betegek, szülők és hozzátartozók is jelölhetnek olyan szakdolgozókat, akik az életük egyik legnehezebb időszakában támogatást és biztonságot nyújtottak számukra. A jelöléseket augusztus 4-ig várja az alapítvány. A Dr. Audrey Evans Szakdolgozói Díj tavaly hagyományteremtő céllal indult el, hogy méltó módon ismerje el azokat, akik aktív gyermekgyógyászati dolgozóként töretlen empátiával állnak a családok mellett, miközben emberfeletti erővel küzdenek a gyerekeik életéért, egészségéért. Ez az első és egyetlen olyan elismerés Magyarországon, amely kifejezetten az egészségügyi szakápolóknak szól. Idén három díjat adnak majd át, melyekhez együttesen egymillió forint pénzjutalom is társul: az első helyezett 500 000 forintot, a második 300 000 forintot, a harmadik pedig 200 000 forintot kap. Az elismerés névadója Dr. Audrey Evans, amerikai gyermekonkológus, a nemzetközi Ronald McDonald House Charities alapítója, az első Ronald Ház megálmodója. A neuroblastoma – a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata – kezelésének úttörőjeként is ismert szakorvos pályafutása

Elkeserítő a kórházi dolgozók egészségi állapota – Elindult az Aktív Kórházak program, amely ezen változtatna

● A kórházi dolgozók több mint fele krónikus betegséggel küzd, az érintettek 36 százalékátmindez a napi munkavégzésében is korlátozza.● Olyan súlyos egészségügyi kockázattal szembesülnek, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, az izom- és csontrendszeri sérülések és bizonyosdaganatos megbetegedések.● Egészségfejlesztő pilot programot indított a Bethesda Gyermekkórház, a Bajai Szent RókusKórház és a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet. Szív- és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség, elhízás, depresszió, stressz és daganatos megbetegedések – hazai és nemzetközi kutatások is igazolják, hogy az egészségügyi dolgozók körében gyakrabban fordulnak elő az említett problémák. Miközben ők nap mint nap mások gyógyításáért fáradoznak, a saját egészségük megóvására gyakran nem marad elegendő idejük és energiájuk. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az Aktív Kórházak egészségfejlesztő program, amely júliusban indult a Bethesda Gyermekkórház szakmai vezetésével, a Bajai Szent Rókus Kórház és a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet szoros együttműködésével. Súlyos egészségügyi kockázattal szembesülnek a kórházi dolgozók, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket, a 2-es típusú cukorbetegséget, az elhízást, az izom- és csontrendszeri sérüléseket, a depressziót és bizonyos daganatos megbetegedéseket – hangzott el idén februárban a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Kórházszövetség által rendezett országos konferencián. Leterheltségük következtében gyakori körükben a nagyfokú stressz, a mozgásszegény életmód és az alváshiány, amelyek hosszú

Halállal végződött a két család viszálya

A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt nyolc személlyel szemben, akik fényes nappal összecsaptak egymással, és egyikük meghalt. A Heves közeli kis településen szerencsétlenül végződött verekedést az előzte meg, hogy 2023 augusztusában két, ismert családból származó gyerek konfliktusba keveredett egymással. A fiatalok vitájába a felnőttek is beleszóltak, az egyik vádlott a másik gyermekét letérdepeltette és bocsánatkérésre kényszerítette, miközben csúnyán beszélt vele. Ez az esemény nagy felháborodást keltett a gyerek rokonságában, ezért a családtagok kölcsönösen videó üzenetet küldtek egymásnak, veszekedni és fenyegetőzni kezdtek, míg végül teljesen elmérgesedett a kapcsolatuk. A vita kirobbanásának másnapján az egyik család összegyűlt, mert elégtételt akartak venni a korábbi sérelmek miatt. A rokonok közül heten karót, botot, macsétát, kést vettek magukhoz, és felháborodottan átvonultak a másik vádlott házához. A provokáció hatására a házból – szintén ásóval, vízmértékkel felfegyverkezve – kijött a családfő az éppen ott vendégeskedő rokonaival. A ház előtt a férfiak rövid szóváltást követően összecsaptak egymással, a náluk lévő eszközökkel kölcsönösen bántalmazni kezdték egymást. A tettlegességbe valamennyi férfi vádlott bekapcsolódott, míg egy, szintén megvádolt nő néhány méter távolságból egy bottal hadonászva, kiabálva biztatta őket a verekedésre. A verekedés közben többen megsérültek, szúrt sérülést is szenvedtek. Az egyik vádlott életveszélyes állapotba került, a sértett a mellkasát ért szúrást követően a helyszínen