A vádirat szerint a férfi és társai 2022 telén, az éjszakai órákban Hevesen autóztak, és leszólították a sértett hazafelé tartó rokonait, akiktől kábítószer-vásárlási lehetőségek iránt érdeklődtek. Vásárlási szándékuktól az elutasítást követően sem álltak el.

Megjelentek a sértett házánál, a nyitott kapun keresztül bementek az udvarra, berúgták a bejárati ajtót, és a sértettől, valamint annak rokonaitól továbbra is drogot követeltek.

Ezt követően dulakodás alakult ki a vádlott és társai, valamint a sértett és annak rokonsága között. A vita hevében a vádlott az előzőleg magával vitt 40 centiméter hosszú, 2,5 centiméter átmérőjű, 2 kilogramm súlyú fém súlyzó rúddal megütötte a sértett fejét, aki emiatt eszméletét vesztette. A sértett feje betört, és az ütés következtében közvetett életveszélyes állapotba került.

A Heves Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt most benyújtott vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a büntetett előéletű, más ügyben fogvatartott férfival szemben.

A fotó az elkövetés eszközéről, a helyszíni szemlén készült.

Egri Járási Ügyészség

Kapcsolódó képek: