Belföld

Hiperaktivitás, figyelemzavar: pszichiátriai betegségek-e valójában?

„Hiperaktív” a gyermek? Nem tud odafigyelni az órán? Magatartásával bomlasztja az osztály rendjét? Olyan kérdések ezek, melyekkel számos szülő riadtan szembesül, amikor kiderül, hogy gyermekével gond van az iskolában. Ilyenkor aztán a szülő válaszút elé kerül: vagy maga keres megoldást a problémára, vagy másik iskolába viszi a gyereket, vagy a hivatalos szakemberekre bízza a dolgot. Az utóbbival kapcsolatban viszont számos kétely, ellenérzés fogalmazódott már meg, nem is véletlenül. Ha ugyanis a gyermek pszichiáterhez kerül, könnyen kaphat olyan diagnózist, amelyre gyógyszerszedést írnak elő. A szülőknek azonban két dologról rendszerint nincs tudomásuk: – A „hiperaktivitás”, „figyelemzavar” és hasonló gyermekpszichiátriai diagnózisok kizárólag a tünetek alapján címkézik fel a gyermeket, és nem visznek közelebb az okok feltárásához – pedig ezeknek a tüneteknek számos kiváltó oka lehet. Olyan ez, mintha a lázat tekintenénk betegségnek, és csupán azt próbálnánk kezelni anélkül, hogy a láz okát felkutatnánk. – Az ilyen állapotokra felírt „gyógyszerek” valójában tudatmódosító szerek, olyan anyagok, amelyek sokkal közelebb állnak a drogokhoz, mint a gyógyszerekhez. E szerek csupán arra alkalmasak, hogy elfedjék a gyermek kellemetlen tüneteit. Számos szülő beszámolt róla, hogy a szer beadása után gyermeke „zombiként” viselkedik, kitágult pupillákkal néz maga elé, mintha ott sem lenne. Ezek a szerek alkalmasak arra, hogy a gyermek tüneteit elnyomják, de a

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

Kevés kiszolgáltatottabb helyzet létezik manapság, mint amikor valaki bekerül egy pszichiátriai osztályra. Bár ilyen helyzetben mindenkit megilletnek bizonyos alapvető jogok, a tapasztalat szerint ezek nagyon gyakran nem érvényesülnek. Tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol az embert bűncselekmény hiányában is megfoszthatják személyes szabadságának alapvető jogától, egy pszichiátriai osztály vagy intézmény. Elvileg, a törvény szerint ilyen csak akkor történhet meg, ha az illető közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes állapotban van. A gyakorlat mégis azt mutatja: számos olyan helyzet adódhat, amikor valakit jogtalanul kényszeríthetnek pszichiátriai kezelésre. Egy vagyoni vagy örökösödési vita, válóper vagy gyermekelhelyezési per, vagy akár komolyabb konfliktushelyzet során is előfordulhat, hogy az egyik fél – így vagy úgy – kényszerbeutalót szerez „ellenfelének” a pszichiátriára, aki aztán, onnan kikerülve, „pszichiátriai kórtörténettel” a háta mögött máris hátránnyal indul a fenti jogi viták bármelyikében. Ilyen esetekre az elmúlt egy-két évtizedben számos példa akadt Magyarországon is. Az ombudsman, vagyis az alapvető jogok biztosa számos alkalommal tett már közzé olyan jelentéseket, melyek arról számoltak be: a pszichiátriai osztályokon bizony rendszeresen sérülnek a kezeltek jogai, időnként egészen komolyan. Egy alkalommal például az emberjogi biztos azért emelte fel a szavát, mert egy nőt – aki otthonában lett rosszul, és a pszichiátriára szállították – a kórházban levetkőztették, bepelenkázták, a bokáinál és

Konténer rendelés Budapesten: amit a legtöbben csak akkor értenek meg, amikor már késő

Egy felújítás megtervezésekor a legtöbb figyelem természetesen a látványos és költséges elemekre irányul. Anyagválasztás, kivitelezők, határidők, költségkeret – ezek mind meghatározó kérdések. Van azonban egy olyan terület, amely szinte minden projektben háttérbe szorul, egészen addig, amíg problémává nem válik. Ez pedig a keletkező hulladék kezelése. A gyakorlat azt mutatja, hogy a konténer szállítás Budapesten nem egyszerű kiegészítő szolgáltatás, hanem a felújítás egyik kulcstényezője. Amikor jól van megszervezve, szinte észrevétlen marad. Amikor viszont nincs megfelelően előkészítve, azonnal érezhetően visszafogja az egész kivitelezést. A felújítás láthatatlan szűk keresztmetszete A bontási munkák kezdetben gyorsak és látványosak. A régi burkolatok eltűnnek, a falak átalakulnak, a tér elkezd „lélegezni”. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik folyamat is elindul: a törmelék folyamatos felhalmozódása. Ez az a pont, ahol a legtöbb projekt tempója megtörik. Amikor nincs hová tenni a sittet, a munkaterület fokozatosan beszűkül. A szakemberek mozgása korlátozottá válik, a bontás és az építés közötti átmenet nehézkessé válik, a rendetlenség pedig nemcsak esztétikai, hanem szervezési problémát is okoz. Ilyenkor válik egyértelművé, hogy a hulladékkezelés nem mellékes kérdés, hanem az egyik legfontosabb háttérfolyamat. A három leggyakoribb hiba, ami megakasztja a munkát A budapesti felújítások során visszatérő mintázatok figyelhetők meg. A problémák jelentős része nem a kivitelezés minőségéből fakad, hanem egyszerű szervezési hiányosságokból. Az egyik leggyakoribb hiba,

Véradással segíthet a hosszú hétvége alatt is!

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) december 27-én és január 3-án, szombaton országos véradónapot hirdet „RedSaturday” néven, amelyhez 20 vérellátó intézet csatlakozik. A kezdeményezés célja, hogy a négynapos hosszú hétvégék alatt is biztosított legyen a folyamatos vérellátás, különös tekintettel a rövid lejáratú vérkészítményekre. Az ünnepi időszakokban, így a hosszú hétvégéken és az iskolai szünetek alatt rendszerint csökken a véradók száma, miközben a kórházakban a vérkészítmények iránti igény nem csökken. Így az az egymás után következő két hosszú hétvégén jelentősen megnőtt a szombati véradások fontossága. Különösen a trombocita-készítménye esetében, amelyek csak öt napig tárolhatók, és egy négynapos hétvége utáni napokra már nem állna rendelkezésre tartalék. A RedSaturday akció célja, hogy legalább 1000 véradó csatlakozzon az akcióhoz, biztosítva ezzel a folyamatos betegellátást. Az eseményeken a két napon különböző ajándékok és nyereményjáték várja a véradókat! Az OVSz arra kéri a lakosságot, hogy aki teheti, csatlakozzon, és véradásával segítse, hogy a hosszú hétvége alatt és után is minden rászoruló beteg megkaphassa a számára szükséges életmentő kezelést. További információk a kampányról a www.ovsz.hu/red oldalon érhetők el, míg a véradási helyszínek és időpontok a www.ovsz.hu/idopontfoglalas weboldalon találhatók. Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz)

Ezt érzik karácsonykor a férfiak

A karácsony a meghittség, a szeretet és a családi kavalkád időszaka, amikor mindenki igyekszik a legszebb arcát mutatni. A férfiak azonban ilyenkor gyakran olyan érzésekkel néznek szembe, amelyekről ritkán beszélnek, pedig a fenyőfa és a mézeskalács illata alatt bizony bennük is történik valami. Ha nem szeretnénk együtt tölteni az ünnepeket egy zsémbes kis Grinccsel, akkor érdemes nagyobb fókuszt helyezni párunkra is a szeretet ünnepén, és tudatosítani magunkban, hogy ez nemcsak a gyerekekről, hanem rólunk is szól! Ez történik, amikor apa a háttérbe szorul A nagy ünnepi forgatagban a gyerekeké a főszerep, és ez így is van rendjén. De közben ott áll apa is, aki titokban abban reménykedik, hogy a karácsonyi szabadság nemcsak a csomagolópapírral és a hóember építéssel lesz tele, hanem egy kis kettesben töltött, gyertyafényes pillanattal is. Sok férfi ilyenkor érzi úgy, hogy jó lenne egy csepp figyelem, és nemcsak a karácsonyi menübe csempészett kedvenc ünnepi fogással, hanem a párja szívében és tekintetében is. A nagy rendelési hullám közepette ezért nem árt néha elkalandozni a játék webáruházakból a hölgyeknek és másra is gondolni, például egy apró meglepetésre, amit akár a Kamaga Rendelés webshop is inspirálhat. Ilyenkor mindenki szeretné beragyogni az ünnepet, így ha véget ért a közös fényfüzér gubancolás, akkor kicsit

5 megoldás, ha a kertünk védelme a cél

Egy jól kialakított és karbantartott kert igazi kincs lehet. Tökéletes hely a pihenésre, a közös étkezésekre, a gyerekek játékára vagy éppen a saját termesztésű zöldségek és virágok gondozására. Éppen ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk rá, gondozzuk és megóvjuk az esetleges veszélyektől, hiszen számos olyan hatás érheti, amely hosszú távon károsíthatja a növényeket, a talajt vagy akár a kert teljes szerkezetét. A túlzott csapadék, a magas talajvíz, a kártevők megjelenése vagy a nem megfelelő vízelvezetés mind olyan tényező, amit érdemes komolyan venni. Mi mindent tehetünk a kertünk védelmében? Mutatjuk! Miért olyan fontos a kert védelme? A kert egy élő rendszer, amely folyamatosan reagál a környezet változásaira. Ha a talaj túlságosan felázik, a növények gyökerei könnyen károsodhatnak, a túl magas talajvíz pedig hosszú távon megnehezíti a növényzet egészséges fejlődését. Ugyanakkor a száraz időszakokban épp a vízhiány jelenthet problémát. Továbbá a kártevők – például a rágcsálók – szintén veszélyt jelenthetnek: nemcsak a termést, de a kert szerkezeti elemeit is rongálhatják. Mindezek a problémák összeadódva könnyen jelentős károkat okozhatnak. Hogyan segít a megfelelő vízkezelés? A víz kordában tartása alapvető szerepet játszik a kert fenntartható működésében. Egy jól beépített szennyvíztartály megakadályozza, hogy a szennyezett víz a talajba vagy a növények közé kerüljön, így biztosítva a talaj minőségének megőrzését. A szikkasztó pedig a csapadékvíz kezelésében

Új korszak kezdődik Salgótarjánban: épül a város első STOP SHOP bevásárlóparkja

Salgótarján új fejezethez érkezik: a város központjában, a Lidl melletti területen megkezdődött a régió legújabb STOP SHOP bevásárlóparkjának építése. A CPI Hungary fejlesztésében megvalósuló projekt nemcsak új vásárlási lehetőségeket, hanem modern, fenntartható és közösségbarát környezetet is hoz a nógrádi megyeszékhelyre. A több mint 7500 négyzetméteres épületben 12 üzlet kap majd helyet, köztük olyan ismert márkák, mint az Euronics, dm, Ecofamily, Háda, Retro és DRK (Dorko). A Retro és a DRK első boltjukat nyitják meg a városban, ami különleges újdonságot jelent a helyieknek. A látogatók kényelmét tágas parkoló, biciklitárolók, elektromosautó-töltési lehetőség és mosdók szolgálják, így akár autóval, akár kerékpárral vagy tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető lesz a bevásárlópark. A családbarát kialakítás is fontos szerepet kap: a STOP SHOP területén játszótér is épül, amely kellemes kikapcsolódást kínál majd a családok számára, miközben a parkolók és gyalogos útvonalak akadálymentesek, a tágas terek és zöldfelületek pedig barátságos, rendezett környezetet biztosítanak. A beruházás környezetbarát elvek mentén valósul meg. Az épületet energiatakarékos fűtéssel és világítással, alacsony vízfogyasztású berendezésekkel, fenntartható hulladékkezeléssel, valamint megújuló energiát hasznosító megoldásokkal építik, így hosszú távon környezettudatos működést biztosít. „Hosszú előkészítő munka és alapos kutatás előzte meg a salgótarjáni STOP SHOP projektet, ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy most elindulhatott a megvalósítás. A város és a régió számára

Vasárnap óraátállítás – Kezdődik a téli időszámítás

Hamarosan itt az őszi óraátállítás ideje, amikor hajnali 3 órakor hajnali 2 órára tekerhetjük vissza a mutatókat. Az óraátállítás 2025 őszén október 26.-án, vasárnap lesz. Alig pár óra, és ismét át kell állítani az analóg óráinkat, itt az őszi óraátállítás ideje 2025-ben. Az óraátállítás október 26-án esedékes: vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel átállunk a téli időszámításra. Valószínű kevesen maradnak fent, csak azért, hogy átállítsák az órákat: az időpontot azért hajnalra tették, hogy a lehető legkevesebb gondot okozza az óraátállítás a menetrendekben, nyitvatartásban. Ahogy a korábbi években 2025-ben is átállítunk a téli időszámítás rendszerére a nyári időszámításról, amit sokan úgy szoktak lefordítani maguknak: "egy órával többet alhatunk". A nyári időszámítás bevezetése Magyarországon a 20. század elején merült fel és először az első világháború alatt valósult meg. Később mégis eltörölték, a második világháborút követően pedig visszavezették. 1958-tól ismét szünetelt az órák állítgatása, amíg 1980-tól vissza nem hozták ezt a rendszer. Végül 1996-ban született közös európai megállapodás az óraátállításról, így jelenlegi formájában (március és október végén történő átállással) csaknem 30 éve használjuk a nyári időszámítást.  Csillagászati ősz és téli időszámítás Az óraátállítás és így a téli időszámítás kezdete nem esik egybe a csillagászati ősszel, ami 2025-ben szeptember 22-én, hétfőn este kezdődik - ekkor van ugyanis

A legjobb szerencsejáték oldalak, amelyek biztosan nem okoznak csalódást

Történt már veled olyan, hogy regisztráltál egy kaszinó oldalára, majd rövid idő után megbántad? Ne aggódj, nem vagy egyedül. A szerencsejáték oldalak vonzó üdvözlőbónuszai még a tapasztalt kaszinójátékosokat is képesek elcsábítani. A legjobb online kaszinó kiválasztása során azonban nem szabad az üdvözlőbónusz nagyságára alapozni a döntést. A szerencsejáték oldalak hatalmas száma miatt nem egyszerű eldönteni, hogy melyik online kaszinó kínálja a legjobb szolgáltatásokat. A megalapozott döntéshez számos különböző tényezőt kell mérlegelni, mint például a szerencsejáték engedély, a biztonság, a játékkínálat, a fizetési opciók és az ügyfélszolgálat. A kaszinójátékosok viszont egyszerűen szórakozni szeretnének, és a kaszinók részletes elemzése jobban hasonlít egy unalmas házi feladathoz. Mivel szeretnénk megkímélni olvasóinkat az unalmas kutatómunkától, összeállítottuk a legjobb szerencsejáték oldalak ranglistáját, amelyen három online kaszinó kapott helyet. 1. Lucky Block A szerencsejáték oldalak áttekintését mindig játékkínálat felmérésével kezdjük. Ennek az az oka, hogy kielégítő játékkínálat nélkül nem igazán számít a kaszinó egyéb területeken nyújtott szolgáltatásainak színvonala. A Lucky Block könnyedén átesett az első próbán, hiszen a kaszinó oldalán több, mint 4.000 izgalmas kaszinójáték fogadott bennünket. A kaszinó játékai között sikerült megtalálnunk a nyerőgépek legnépszerűbb képviselőit, mint például a Wanted Dead or a Wild (Hacksaw) és a Book of Ra (Novomatic), azonban elégedettek voltunk az asztali játékok és az élő