Belföld

A Vizes Élőhelyeket ünnepli és védi Kápolnán a Tarna folyó árterében az Életfa és a Macskaárvaház

Csató Tibor az Életfa elnöke Kápolnán, a Tarna folyó árterében, őshonos fák és cserjék ültetésével ünnepli a Vizes Élőhelyek Világnapját az Életfa Környezetvédő Szövetség és a Macskaárvaház Alapítvány  február másodikán, pénteken Gyetvai Péter kompolti természetfotóssal együtt. Gyetvai Péter A rendezvényre a civilszervezetek szeretettel várnak bárkit, aki szívesen elültet még egy fát vagy cserjét, vagy aki szeretne  hozzáértő szakembertől tájékoztatást kapni bármilyen, a vízes élőhelyekkel kapcsolatos kérdésben, például a manapság sok vitát kiváltó hódok ügyében, mert jelen lesz egy kompetens szakértője a természet védelmének, Csató Tibor az Életfa elnöke  is - tudtuk meg Bóday Páltól a Macskaárvaház kuratóriumi elnökétől.  A kápolnai állatvédő civil szervezet vezetője elmondta: öröm és megtiszteltetés a térség egyik legkomolyabb szakmai munkát végző természetvédő szervezetével, az Életfa Környezetvédő Szövetséggel együtt ünnepelni, ráadásul egy olyan helyen, ahol másfél évvel ezelőtt kiderült,  milyen katasztrófát okoz, ha valaki felelőtlenül elveszi az itt élő ökoszisztémáról az éltető vizet - fogalmazott Bóday, utalva a Tarna folyót kiszivattyúzó borászat jelenleg is folyamatban lévő büntetőügyére.  Bóday Pál szerint a Tarnához hasonló kis folyók rendkívül értékes, de egyúttal törékeny kis ökológiai folyosók, és oázisok az élővilágnak, így védelmüket mindenképpen fokozni kell a jövöben.  A Macskaárvaház kuratóriumi elnöke hozzátette: a Tarna kiszivattyúzását követő széleskörű tiltakozás és összefogás bebizonyította, hogy számos olyan embert is érzelmileg érint a lakóhelye közelében lévő kis

Vád alá helyezte az ügyészség a türkmén embercsempészeket

Két letartóztatott, Németországban élő türkmén állampolgárságú embercsempész ellen emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség. A vádirat szerint a fiatal férfiak még szülőhazájukból, Türkmenisztánból ismerték egymást, majd későbbi tartózkodási helyükön, Berlinben is tartották egymással a kapcsolatot. A vádlottak 2023 márciusában Lengyelországon át Magyarországra utaztak azzal a céllal, hogy 3.000 euróért egy ismeretlen személy megbízása alapján hazánk területére jogellenesen belépő külföldieket fuvarozzanak el Németországba. Az embercsempészek március 24-én öt török és egy szír határsértőt vettek fel a személygépkocsijaikba, akikkel megindultak a szlovák határ irányába. Út közben telefonon és egy mobilalkalmazás segítségével összehangoltan tartották egymással a kapcsolatot. Egyikük autójában négy utas ült, míg egy kiskorú török állampolgár édesanyja a másik kocsiban utazott. A Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei az M3-as autópályán, a mezőszemerei pihenőhelynél vonták intézkedés alá az egyik járművet, menekülő társát pedig röviddel később állították meg, szintén az autópályán. A két férfi őrizetbe került, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte a letartóztatásukat. A járási ügyészség vagyoni haszonszerzés végett, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja a társtetteseket. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy bűnösségük beismerése esetén a bíróság három év börtönt szabjon ki a terheltekkel szemben, valamint hat évre utasítsa ki őket Magyarország területéről. A fotón az egyik gépkocsi látható a rendőri intézkedés helyszínén. Heves

Minden nappal jobbá lenni…Senki sem ígérte, hogy könnyű, de megéri

Jónak lenni csak úgy; önmagáért a jóságért. Mindenféle jutalom, dicséret igénye, az elismerés elvárása nélkül. Ez igaz kifelé – más emberek iránt, és befelé – saját magunk irányába egyaránt. Ha pedig valóban magunkból indulunk ki, akkor érdemes előbb a saját portánkon sepregetni, magunkat megszabadítani minden piszoktól, szennytől, lelki méreganyagtól, és így, patyolat tisztán közeledni másokhoz. Ha tudunk időt szakítani a pihenésre, a feltöltődésre, akkor másokra is optimálisabban oda tudunk figyelni. Ha magunkról képesek vagyunk megfelelően gondoskodni, akkor elegendő erővel leszünk felvértezve ahhoz, hogy társainkra is kellő figyelmet szenteljünk. Amennyiben az időbeosztás sem esik a nehezünkre, akkor számos lehetőséget megragadhatunk arra, hogy a magunk dolga végzése mellett másoknak is segédkezet nyújtsunk. Amivel a lélek és a szellem „energiaraktárát” ugyancsak feltölthetjük az az olvasás. Olvasással kielégíthetjük kíváncsiságunkat, tudásszomjunkat, közelebb kerülhetünk egy (aktuális) probléma megoldásához. Ugyanakkor elindulhatunk az önfelfedezés és az önfejlesztés útján is, melyet később a környezetünkben is gyümölcsöztethetünk (pl. újonnan felfedezett, kibontakoztatott képességeink révén). Tanuljunk meg hálásak lenni mindenért, amink van. Sajnos mára megszoktuk, hogy leginkább az elégedetlenség és a panasz szavai hangzanak el a hála helyett. A „még nincs” és a „majd lesz” epedések között ingázva pedig nem csoda, ha elkeseredés, bánat, ingerlékenység, depresszió, szorongás, irigység, féltékenység és szomorúság köt gúzsba bennünket. Érdemes

Hátrányos helyzetben lévő gyermekeket leptek meg ajándékokkal és karácsonyfával az Eger Lions Club tagjai

Az Eger Lions Club tagjai a környékünkön nagy nehézségek között élő gyermekes családok részére szállíthatott karácsonyi meglepetéseket. A gyermekeknek gyönyörűen becsomagolt személyre szóló ajándékokat, a családoknak tartós élelmiszert és higiéniai árukat - és karácsonyfákat az egész család részére. Köszönjük a segítségét: - A lakossági felajánlóknak akik 39 gyermek részére személyre szóló karácsonyi ajándékokat állítottak össze, ill. további 145.000 Ft-tal támogatták a családi csomagok megvásárlását. - Az EGERERDŐ Zrt-nek a felajánlott 20 karácsonyfáért. - A TZMO Hungary Kft-nek a családi higiéniás csomaghoz nyújtott felajánlását, mely termékek értéke 100.000 Ft. "Immáron negyedik éve látogatjuk a legtöbbször mélyszegénységben vagy egyéb nagy nehézséget jelentő körülményekkel élő gyermekes családokat Egerben és környékén. Többen már ismerősek, de felkérésünkre az Egri Családsegítő Intézet segített összeállítani további családokat, hogy a segítség biztosan a legrászorulóbb helyeken, valóban örömet okozhasson és hasznosuljon. Ismét szívszorító látni, hogy az egy évvel ezelőtt is a lehetetlennek tűnően szűk anyagi körülmények között élő családok idén karácsonyra az árak drágulása miatt milyen nehéz helyzetbe kerülnek. A lakosságnak köszönhetően idén is személyre szóló karácsonyi ajándékokat kaphattak a gyermekek, szépen becsomagolva." - nyilatkozta Nagy Ádám, az Eger Lions Club elnöke. Eger Lions Club

Uniós támogatásból új eszközök érkeztek a szakrendelők fejlesztésére

A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 282,84 millió forint európai uniós támogatást használhatott fel a járóbeteg ellátás fejlesztésére. A vissza nem térítendő támogatás segítségével új orvosi és diagnosztikai gépek érkeztek szakrendelőkbe, és a vérvételi helyiségek is megújulhattak. Ezáltal hét szakambulancia műszerezettsége javult és így magasabb színvonalon képesek ellátást nyújtani a betegek részére. A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet évente több mint háromezer szakorvosi órában nyújt járóbeteg szakellátást telephelyein. A szakrendelőiben évente több mint 816 ezer eset került ellátásra. A járóbeteg ellátás minőségének javítására nyújtott lehetőséget az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatási konstrukciója, melynek keretében a kórház282,84 millió Forint támogatást nyert el. Az európai uniós támogatás felhasználásával több szakrendelés új eszközöket használhat az ellátáshoz. Szintén a támogatás segítségéve megújult környezet fogadja a vérvételre érkező betegeket.  A fejlesztés során kiemelt eredmény, hogy a  radiológiai ellátásban modern, direkt digitális távvezérelt átvilágító berendezés került beüzemelésre, mely. azoknak a radiológiai vizsgálatoknak az elvégzését teszi lehetővé, amelyek semmilyen más módszerrel nem helyettesíthetők és elvégzésük számos betegség kivizsgálásában nélkülözhetetlen. Ezek közül a leginkább hiánypótló a nyelőcső és az eputak röntgenvizsgálatának lehetősége.A projekt megvalósítása során a gasztroenterológiai ellátás eszköztára egy modern endoszkópos ultrahangos berendezéssel bővült. Az eszköz - egyéb képességei mellett - fontos szerepet tölt

Halálos tűz Markazon

Szombat reggel negyed nyolckor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Heves vármegyei Markazon robbanás történt. A Dobó István utcai földszintes parasztházhoz négy járművel vonultak a tűzoltók. A 75 négyzetméteres épület teljes terjedelmében égett, a robbanás és a tűz miatt folyamatosan szakadt be az épület teteje. A tűzoltók oltás közben egy összeégett holttestet találtak a helyszínen. Az oltás több mint két órát vett igénybe. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálat fogja feltárni. Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Kölyök Klub: szórakozás a legkisebbeknek

A karácsonyi készülődés sok izgalommal és várakozással tölt el mindenkit. Főleg a gyerekeket, akik ilyenkor már élvezve az iskolai szünetet szinte éjt nappallá téve várják az ünnepet. Azonban ilyenkor még sok a feladat. Sütés, főzés, takarítás, ajándék beszerzés. Van, amikor a család ebben nagy segítség, de van amikor jobb lenne, ha a gyermekek kicsit békében hagyják apát és anyát készülődni. A december 15-én induló Kölyök Klub erre kínál megoldást, a gyerekcsatorna ugyanis éjjel-nappal a legkisebbeknek megfelelő tartalmakat fog sugározni. Új gyerekcsatorna indul december közepén Indul a Kölyök Klub! Új csatornákkal erősít idén decemberben az RTL Magyarország. Ennek a bővítésnek az eredménye a Kölyök Klub, ami egész nap gyerek műsorokat sugároz. Sem hajnalban, sem éjjel nem lesznek rajta a kicsik számára ártalmas, vagy nehezen értelmezhető műsorok. Ennek köszönhetően nyugodtan leültetheti elé bármikor gyermekeit. Ez a fajta nyugodtság pedig nagy segítség a karácsonyi időszakban, hiszen  rengeteg a feladat, sütés, főzés, takarítás, bevásárlás és még ki tudja mi egyéb. A készülődésben a család is nagy segítséget tud nyújtani, azonban gyakran gyorsabb és egyszerűbb, ha a szülők ezt hatékonyan elvégzik maguk. Ilyenkor viszont létfontosságú, hogy a gyerekek ne akadályozzák a folyamatot. A Kölyök Klub erről gondoskodik. Gyerekekre hangolva, egész nap A csatorna kínálata folyamatosan bővül majd gyermekeknek szánt filmekkel, sorozatokkal.

A sikeres munkahelyi beilleszkedés kulcsai

Amikor új állásba lépünk, a munkahelyi beilleszkedés bizony gyakran stresszes időszakká válik. Új kollégákkal való megismerkedés, a szervezeti kultúra elsajátítása és a feladatok magabiztos ellátása kihívásokat jelenthetnek. Azonban néhány alapvető stratégiával megkönnyíthetjük ezt az átmenetet, és rövid idő alatt sikeres tagjává válhatunk új munkahelyi közösségünknek. Légy nyitott és proaktív A munkahelyi beilleszkedés első lépése, hogy nyitott hozzáállással közelítsünk új környezetünkhöz. Legyünk kíváncsiak a cégre, a csapatmunka dinamikájára és a munkafolyamatokra. Ez segíthet abban, hogy gyorsabban megtaláljuk a helyünket, és elősegítheti a pozitív első benyomás kialakítását. Kommunikálj hatékonyan A jó kommunikáció elengedhetetlen a sikeres beilleszkedéshez. Hallgassuk meg figyelmesen a kollégáinkat, és ne féljünk kérdéseket feltenni, ha valami nem egyértelmű. A világos és nyitott kommunikáció hozzájárulhat ahhoz, hogy hamarabb megismerjük a munkatársaink elvárásait, és jobban megértjük a munkahelyi szokásokat. Mutass elkötelezettséget Mutassuk ki, hogy elkötelezettek vagyunk új szerepünk iránt, és hajlandóak vagyunk megtanulni, ami szükséges a sikerhez. Legyünk proaktívak, keressük a lehetőségeket a fejlődésre, és ne habozzunk vállalni plusz feladatokat, ami segíthet abban, hogy gyorsabban beilleszkedjünk és értékes tagjává váljunk a csapatnak. Alakíts ki jó kapcsolatokat A jó munkahelyi kapcsolatok nemcsak, hogy kellemes munkakörnyezetet teremtenek, de fontosak a beilleszkedés szempontjából is. Legyünk barátságosak és segítőkészek, és törekedjünk arra, hogy építsünk ki erős szakmai kapcsolatokat. A közös kávészünetek vagy ebédszünetek ideális

Comedy Central – nevetés az egész családnak

A Comedy Central az Egyesült Államokból indult útjára, és mára Magyarország legnépszerűbb szórakoztató csatornájává vált. Elődjét, a Comedy Channelt az HBO alapította 1989-ben, folyamatosan növekedett a népszerűsége, amikor új nevet kapott. A világhírt a 1997-ben bemutatott South Park animációs sorozat hozta a csatornának, és ezzel a sikerrel egy évvel később az USA-ban szinte minden második háztartásban elérhetővé vált. Azóta is folyamatosan nő a nézők aránya világszerte. Magyarországon 2008 óta nevethetnek a nézők a műsoraikon, melyeket 2009 óta 24 órás rendszerben sugároznak. A nevetés jót tesz a testnek és léleknek A Comedy Central tv-csatorna minden nap biztosítja a jóízű nevetést. De miért is ennyire elengedhetetlen vicces műsorokat nézni a tv-ben? Nos, az önfeledt szórakozás és nevetés nemcsak a hangulatodat emeli, de jót tesz a lelkednek és a pszichédnek is. Nevetés közben kibocsátott endorfinok felszabadulnak és ellensúlyozzák a mindennapi stresszt. Arról nem is beszélve, hogy igazán közel hozza a barátokat és a családot, ha együtt nevethetnek a vicces poénokon. Amikor a Comedy Central tv-csatornát választod, garantáltan szellemes poénokkal, valódi helyzetkomikumokkal és jó hangulattal találkozol. A humor különböző stílusokban és formákban érkezik, így mindenki megtalálja a neki tetszőt. A stand-up comedy előadóktól kezdve a humoros sorozatokon át a paródia műsorokig, a Comedy Central minden igényt kielégít. Böngéssz gyorsan az