Belföld

A betegek világnapján – az érem két oldala

A betegek világnapján, február 11-én a betegségekkel együtt élni kénytelen emberekről emlékezünk meg, valamint azokról, akik a szenvedők szolgálatában töltik életüket. II. János Pál pápa kezdeményezésére lett ez a nap a betegek világnapja – ezen a napon mutatkozott meg a Szűzanya egy hosszú ideje betegeskedő, 14 éves francia lánynak 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban.A betegek világnapján azon egészségügyi dolgozókat ismerhetjük el, akik számára mindennél fontosabb az emberek gyógyulása. Az orvosokat, akik a legnagyobb válságok idején is hősiesen állják a sarat, és az ápolókat, akik minden nehézség ellenére is megőrzik emberségüket, és tisztelettel bánnak a magatehetetlen vagy zavart betegekkel is.Jó érzés azon betegek lelkes beszámolóit hallgatni, akik törődést és gondoskodást kaptak a rendelőkben vagy kórházakban, és jó szívvel gondolnak orvosaikra. Ám ahogy mindig, az éremnek itt is két oldala van. Egy másik egészségügyi területet sokkal inkább a kiszolgáltatottság, a reményvesztettség jellemez, mint a pozitív élmények: ez a terület a mentális egészségügy, avagy a pszichiátria.Ha végigsétálunk egy pszichiátria folyosóin, bepillantunk a kórtermekbe, erős tudatmódosító szerektől kábultan támolygó embereket látunk, vagy éppen kórházi ágyakhoz, székekhez kötözött pácienseket, akik akár hónapok vagy évek óta „élnek” az intézmény falai között. Ráadásul riasztóan gyakori eset, hogy a „betegek” akaratuk ellenére vannak bezárva ezekre a helyekre, és nagymértékben

Súlyzókészlet kezdőknek és haladóknak: válaszd ki a tökéleteset!

Az otthoni edzés népszerűségének növekedésével a súlyzókészletek egyre fontosabbá váltak mind a kezdők, mind a haladók számára. Ezek a sporteszközök nem csupán a testépítéshez vagy erőnöveléshez hasznosak, hanem a teljes test edzéséhez, az állóképesség javításához és az egészséges életmód támogatásához is. A súlyzókészletek sokoldalúságukkal és skálázhatóságukkal tűnnek ki, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy testreszabott edzésprogramot hozzanak létre, amely megfelel az egyéni fitness céljaiknak és képességeiknek. A kezdőktől a haladókig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő súlyzókészletet, amely segít a fokozatos fejlődésben, az izomzat építésében és a testmozgás örömének megtapasztalásában. A cikkben szereplő útmutatások és tippek alapján,  figyelembe véve a saját testsúlyát és edzési céljait, sokan képesek lehetnek önállóan kiválasztani a megfelelő súlyzókészletet.  Azonban egy személyi edző vagy szakértő bevonása segíthet a legjobban személyre szabott készlet összeállításában, különösen ha speciális edzési célok vagy egészségügyi korlátozások vannak.  Ezek a szakemberek személyes tanácsokkal és iránymutatásokkal szolgálhatnak, ami biztosítja, hogy az edzéskészlet és a gyakorlatok optimálisan támogassák az egyéni fejlődést és biztonságot. A súlyzókészletek kiválasztásának folyamata kezdők számára  több tényezőt is figyelembe kell venni, hogy a legmegfelelőbb eszközöket válasszák ki edzési céljaik eléréséhez. Érdemes megfontolni a különböző típusokat, súlyokat, és a súlyzók anyagát, valamint azt, hogy mennyire könnyen tárolható és szállítható a készlet.  A kezdők számára ajánlott az állítható súlyzókészletekkel kezdeni, amelyek lehetővé teszik

ByeAlex úgy döntött: a jövőben a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány állatmentő munkáját támogatja

Egy heves vármegyei civil szervezetet, a Kápolnán működő Macskaárvaház Alapítványt segíti a jövőben ByeAlex. Az egyik legismertebb és legsikeresebb hazai dalszerző, producer, az X-Faktor zsűritagja, aki 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben Magyarországot képviselte, ezt közösségi oldalán jelentette be.  A "Kedvesem" című világszerte ismert sláger szerzője azt írja, hogy a súlyos beteg, mentett, és végül minden orvosi beavatkozás ellenére elpusztult macskája, KIKO  (https://24.hu/elet-stilus/2023/10/16/byealex-mentett-macskaja-kiko-kezeles-betegseg-elpusztult/) emlékére, a róla elnevezett ruhakollekciója (https://www.goldrecord.hu/webshop/byealex-es-a-slepp)  eladásából származó bevétel rá eső részét szeretné rendszeresen az Eger mellett működő macskamentőknek átutalni. A  ByeAlex és a Slepp nevű zenekar frontembere abban bízik, hogy ezzel hozzájárulhat az alapítvány férőhelyeinek bővítéséhez, és ahhoz, hogy még több beteg, idős állatot gondozhassanak, gyógykezelhessenek.  Meglepődtünk és meghatódtunk, amikor ByeAlex munkatársa értesített minket a művész döntéséről, hiszen egy hozzá hasonló népszerű, közkedvelt személyiség esetében nem csak a nekünk juttatott anyagi források, de az állatvédelem népszerűsítése is nagyon jelentős érték - fogalmazott Bóday Csilla a Macskaárvaház Alapítvány titkára, hozzátéve: az idős, beteg, nemritkán, vak, vagy végtaghiányos, aids-es, felv-es, fip-es macskák ellátása speciális gondoskodást, gyógyszerezést,  különleges odafigyelést igényel. Ráadásul őket sajnos sokkal ritkábban sikerül megfelelő gazdihoz örökbe adni.  - "A Macskaárvaház Alapítvány minden helyisége be van kamerázva, a nap 24 órájában figyelemmel kísérjük állataink életét, délelőttönként pedig a takarítás, etetés, gyógyszeres kezelések zajlanak - fogalmazott Bóday

Sea-Doo állatbarát jet-ski nap lesz idén a Tisza tónál és Dunaharasztiban

Állatbarát jet-ski napot szervez a legendás Sea-Doo jetek  (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) saját bázisán, a Dunaharaszti jet-ski tavon és Sarudon, az Élményfalu területén - tudtuk meg Tóth Árpádtól. A Bombardier szabadidős termékeit a hazai piacon immáron több mint negyedszázada forgalmazó és szervizelő cég kereskedelmi igazgatója elmondta: ezzel az akcióval elsősorban reagálni szeretnének arra a világszerte és hazánkban is terjedő jelenségre, hogy a társállatok (elsősorban, kutyák, de macskák és törpemalacok is) egyre gyakrabban társai, aktív résztvevői a nyári, vízparti családi hétvégéknek, vagy hosszabb nyaralásoknak is. Tóth Árpád hozzátette: egy jet ski vásárlása soha nem szétválasztja, hanem éppen összehozza a családot, hiszen egy ilyen hajó az amatőr versenyzéstől, a kiránduláson át az önfeledt vízi kikapcsolódásig nagyon sokféle célnak megfelel, és ebbe természetesen ma már beletartozik az is, hogy társállataink is kiveszik részüket az élményekben.  Tóth Árpád példaként említette, hogy van olyan vásárlója a cégnek, akik egy jet ski-t vettek, de azt a család három generációjának közel húsz tagja használja felváltva, ami nem csak fantasztikus dolog, de ha belegondolunk, kifejezetten takarékos megoldás is.  A szakember példaként említette a Sarudi Élményfalut, ahol éppen a jet-ski kikötő mellett alakították ki a kitűnően felszerelt kutyastrandot, amely az egyik legnépszerűbb Magyarországon.  Az állatbarát jet-ski napjainkra saját jettel rendelkezőket is

Víg napok a végeken – Tehetséggondozó program indul a Dobó István Vármúzeumban

A Dobó István Vármúzeum egy 11 alkalomból álló tehetséggondozó történelmi szakkör megvalósítását indítja el a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A program célja hazai és határon túli 6. és 7. osztályos tanulók számára olyan tehetségsegítő szakkör műkö dtetése, amely biztosítja a humán ismeretek intera ktív módon történő elmélyítését, múzeumi közegben. A tehetség gondozó szakkörön 15 tehetségígéret vesz részt. A témanapok során megismerkedhetnek többek között a püspöki várral, az egri végvárral, fegyverekkel, Balassi Bálint Egerben töltött időszakával, betekintést kapnak a magyar és török életmódba műtárgyak és interaktív foglalkozások segítségével. Az első alkalommal, 2024. februá r 3 án az eg ri vár történeté vel a Dobó István Vármúzeum áll andó és időszaki kiállításaival ismerk edhetnek meg. Ez a nap a családokról szól, a résztvevő gyermekek és szüleik egy közösségépítő játékban fedezhetik fel a vár fontos helyszíneit és titkait. A program június 22 én, a Múzeum Éjszakáján zárul, ahol a vár Palotaudvarán nagyközönség előtt mutatják be a gyerekek a foglalkozások ihlette színdarabot. A tehetséggondozó program a Nemzeti Tehetség Program és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőtámogatásával, nettó 3 500 000 Forintból valósul meg 2024. február 3 és 2024. június 22. között. További részletek ITT Dobó István Vármúzeum

Csaló építési vállalkozót helyeztek vád alá

A Hatvani Járási Ügyészség többrendbeli csalás bűntettével vádol egy középkorú jászladányi férfit, aki magát építési vállalkozónak kiadva hatvani illetékességi területen követte el az egyik terhére rótt bűncselekményt. A vádlott a 2019 szeptembere és 2020 augusztusa közötti időszakban országszerte úgy vállalt el különböző épületfelújítási munkálatokat, hogy a kivitelezéshez szükséges szakképesítéssel nem rendelkezett, az építkezésekhez megfelelő szakképesítésű személyt nem alkalmazott, a munkálatok megfelelő minőségben történő kivitelezéséhez anyagi és tárgyi eszközei nem voltak. A vádlott a szerződések megkötésekor már tudta, hogy azokat megfelelő minőségben nem képes megvalósítani, a munkák befejezése eleve nem állt szándékában, tevékenysége a vállalkozási díj megszerzésére irányult. A férfi az adóhatóság nyilvántartásában, mint vállalkozó nem szerepelt, adót nem fizetett. A vádirat szerint az álvállalkozó 2019 szeptemberében egy interneten közzétett ajánlatra jelentkezve több mint kétmillió forintért vállalva egy hajdúböszörményi lakás részleges felújítását, beleértve a kisebb vízszerelési feladatokat, a szükséges villanyszerelési munkákat, valamint a gázvezetékek és a kazán cseréjét. A vádlott 2019 októberében előbb felvett ötszázezer forint előleget, majd megkezdte a munkát, de azzal rendkívül lassan haladt. Amikor ezt a megrendelő kifogásolta anyagi nehézségeire hivatkozva kért még nyolcszázezer forintot, amit meg is kapott. További néhány százezer forint átvétele után a terhelt novemberben levonult a munkaterületről azt követően, hogy az ingatlan meglévő fűtési rendszerét is

A kultúrák és földrajzi régiók online szerencsejátékokra gyakorolt hatása

Az online szerencsejátékozás egy addig soha nem létező világot teremtett a felhasználói számára. Olyat ahol nincsenek határok, és ahol ez a határtalan virtuális tér lehetőséget teremt arra, hogy egy sokkal nyitottabb közegbe léphessenek be a felhasználók. Ebben pedig a különféle kultúrkörök is otthagyták a lábnyomukat. Ezekre a szolgáltatásokra ugyanis hatással voltak a különféle népek szokásai, története, mítoszai. Ezek pedig különösen a játékokat formálták nagymértékben, ami hihetetlen sokféleséghez vezetett. Ezek pedig lehetővé tették az, hogy bár az legjobb online nyerőgépek hasonlóan működnek, és hasonló tippek és trükkök a jellemzőek, mára mégis a nyerőgépek típusai és témái határtalanok. Az alapok ugyanis várhatóan ugyanazok lesznek minden esetben, a mechanika pedig nem változik. Amire azonban számíthatsz, olyan kulturális utalások várnak, amelyekkel egyébként nem biztos, hogy találkoznál a hétköznapok során. Ezek pedig többféle szempontból is lehetségesek. Hogy melyek ezek? Tarts velünk, és tudj meg többet erről. Kulturális Esztétika a Játékok Tervezésben Gyakran már a játékok tervezésekor is látszik a különbség, ami két fő módon nyilvánulhat meg. Az egyik, amikor olyan játékokat terveznek, amiket egy-egy nép kultúrája inspirál. Kiemelkedő példák a kínai, ázsiai vagy görög témájú játékok. Másrészről pedig előfordul, hogy magukat a játékokat szabják az egyes kultúrákhoz. Hogy pontosan mit jelent ez? Például azt, hogy olyan szimbólumokat

Felháborító: lítiummal adagolhatták túl az otthonban élő idős nőt

Lítiummérgezést kaphatott egy idős asszony a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban, később a helyi kórházban sem tudták megmenteni az életét. Utólag derült ki, hogy az otthon pszichiátere csak tovább emelte a gyógyszeradagot, amikor már beszélni is alig tudott. Felháborodott családja jogvédők segítségét kérte, több hatóságnál is kivizsgálást indíttattak az ügyben. Két éve lakott már a kiskunhalasi otthonban az idős asszony, amikor egy nap váratlanul áthelyezték egy „elfekvő” osztályra, ahonnan alig tudott kijárni, és este hétkor már lámpaoltás volt. Ezért a lánya és a testvére többször is hazavitte őt egy-két hétre, hogy kicsit kimozdulhasson az otthon falai közül. Tavaly augusztusban azonban már meglepően rossz állapotban hozták el a kiskunhalasi intézményből: „nagyon lassan ment, aluszékony volt és alig értettük a beszédét” – mondta az asszony testvére. Röviddel azután, hogy visszavitték az asszonyt az otthonba, az intézmény pszichiátere megvizsgálta őt, és meglepő módon úgy találta, hogy tovább kellene emelni a pszichiátriai szerek adagját. Ezekből eleve három különböző fajtát kapott, köztük egy lítiumtartalmú tablettát. Meg is lett az eredménye: rögtön másnap már sürgősséggel vitették át a helyi kórházba, „táplálhatatlanság” miatt. A sürgősségin hamar kiderült, hogy a vérében a lítium szintje több mint duplája a megengedettnek. A pszichiátriai szereket végre le is állították, de a jelek szerint eddigre már túl

Mi az a kőműves bak?

A kőműves bak egy olyan eszköz, amelyet a kőműves és az építési szakemberek használnak az építkezés során. Lehetővé teszi, a magasabb helyek elérését, biztosítja a stabilitást és a biztonságot a munkavégzés során. Hogyan? A "kőműves bak" egyfajta állványzat vagy emelvény, amelyet általában építkezéseken használnak. Ezeket az állványokat a kőművesek használják a munkájuk során, hogy elérjék a magasabb területeket, mint például a falak tetejét vagy egyéb nehezen hozzáférhető részeket. A kőműves bakok általában erős és stabil szerkezetek, amelyek biztosítják a munkavégzés biztonságát magasban. Ezek lehetnek egyszerű faállványok vagy összetettebb, állítható magasságú fémvázak. A céljuk, hogy megkönnyítsék a kőművesek munkáját, biztosítva ezzel a hatékonyságot és a biztonságot az építkezésen. A kőműves bak tehát egy olyan eszköz, amelyet a kőművesek és az építési szakemberek használnak az építkezések során. Lehetővé teszi a magasabb helyek elérését, biztosítja a stabilitást és a biztonságot a munkavégzés során. Kőműves bak használata: A technológiai fejlődés lehetővé tette a kőműves bak sokkal hatékonyabb és sokoldalúbb használatát az építőiparban. Míg korábban a fa volt a legelterjedtebb alapanyag, ma már a fém, különösen az acél és az alumínium termékek uralkodnak a piacon. Ezek az anyagok nem csak tartósabbak és időjárásállóbbak, de sokkal könnyebbek is, és összecsukhatók, ami egyszerűsíti a szállítást és tárolást. Mi ez az eszköz pontosan? A kőműves bak egy