Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet
Tegyük a szívünkre a kezünket: melyik felnőttnek nem esne nehezére, hogy napi hatszor negyvenöt percen át fegyelmezetten üljön egy iskolapadban, jegyzeteljen és odafigyeljen? Mégis, ha egy tizenéves gyerek nem képes ezt megtenni, ma rövid úton eldönthetik róla, hogy agyi fejlődési rendellenességben szenved, vagyis ADHD-s, amit „gyógyszerrel” kell kezelni. Ha a tünetek stimmelnek, annyi már elég a diagnózishoz, hiszen tényleges orvosi vizsgálatok sohasem léteztek a bizonyításához. Sok felnőtt gondolhatja úgy, hogy ha az orvos felír egy legális drogot a gyereknek (recept nélkül persze ugyanúgy illegális, mint az utcadrogok), ami segít kibírni az egész napos iskolai megpróbáltatásokat, abból nem lehet nagy baj. Ám ezek a szerek mindössze annyival „jobbak” az utcai drogoknál, hogy lassabban fejtik ki a hatásukat, így nem váltják ki a drogokra jellemző örömérzetet. A nem kívánt hatásaikon viszont ez aligha változtat: alvászavarok, ingerlékenység, agresszió, depresszió, lelassult növekedés, sőt, még a hallucináció is ismert velejárója lehet a szedésüknek. Természetesen egy felnőtt mérlegre teheti, hogy megéri-e a kockázatot ez a fajta „kényelem”, a gyerekek viszont nem dönthetnek saját sorsuk felől. Úgy tűnhet, hogy a nehéz természetű gyerekek kevesebb gondot okoznak a tudatmódosító szerek hatása alatt, ám ez a rövidtávú látszatmegoldás gyakran jóval súlyosabb problémáknak ágyaz meg, mint amiket megoldani lett volna hivatott. Idén