Belföld

Emelkedik az új fertőzöttek száma, visszatértek a katonák a kórházakba

 A katonák az ország különböző pontján 23 kórházban mintegy 83 emberrel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját. Hétfőtől a katonák ismét segítséget nyújtanak az egészségügyi intézmények dolgozóinak a szakképesítés nélkül ellátható logisztikai feladataikban - olvasható a Honvédelmi Minisztérium honlapján. Felkérés alapján a katonák az ország különböző pontján 23 kórházban mintegy 83 emberrel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját. Tavasszal mintegy 1100 katona teljesített szolgálatot 93 egészségügyi intézményben. Részt vettek logisztikai feladatokban, segédkeztek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban is csökkentették az egészségügyi dolgozók leterheltségét. A legfrissebb sajtóhírek szerint az egri Markhot Ferenc Kórházba is visszatértek a katonák. Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet - Archív fotó: Egri Sztorik A hétfőn közölt hétvégi adatok szerint 3 nap alatt 648 új fertőzöttet regisztráltak és 9 beteg halt meg. Kórházban már 194 beteget ápolnak, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

Kábítószer kereskedők ellen emeltek vádat Heves megyében

Kábítószer kereskedők a vádlottak padján Heves megyében A büntető igazságszolgáltatás munkájának egy jól körülhatárolható részét a kábítószer kereskedelem és fogyasztás elleni küzdelem teszi ki. Így van ez Heves megyében is, ahol a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészi szervek több kábítószer kereskedő ellen emeltek vádat a közelmúltban. (tovább…)

A héten ötvenezer 12 év feletti diák kaphatja meg a vakcinát

A hét végéig 11 ezer diákot oltanak be a fővárosi iskolákban. Hétfő reggel 45 autó indult el hogy kiszállítsák a több mint 310 oktatási intézménybe a vakcinákat - számolt be a hirado.hu. Sára Botond, fővárosi kormánymegbízott kiemelte: vakcina van bőven, igy ha valaki meggondolta magát, akkor be tudja oltatni a gyermekét az iskolában.  Péntekig csaknem 50 ezerrel emelkedhet meg azoknak a száma, akik megkapják az első oltást, így számuk elérheti az 5,8 milliót. Az oltópontokon ezidáig  171 ezer 12 év feletti általános és középiskolás kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, így több mint 5 millió hétszázezren védettek már, közülük 266 ezren a harmadik oltáson is túl vannak. Címlapfotó: MTI

Csalók hirdettek álnéven munkagépeket – 60 embert csapott be egy Heves megyei bűnszervezet

Csaknem 70 oldalnyi az a vádirat, amelyet a Füzesabonyi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be a bíróságra azzal a 13 vádlottal szemben, akik egy bűnszervezet tagjaiként, megtévesztő internetes hirdetések útján csapták be a főleg mezőgazdaságban és építőiparban dolgozó sértetteket. (tovább…)

Guruló díszletek, légiparádé és Aranyvonat – Fotók az államalapítás ünnepéről

Guruló díszletekkel, installációkkal és szobrokkal vonultak Budapesten az Oktogon és a Hősök tere között. A látványos forgatagban megelevenedett Magyarország alapításának története, a magyar mondavilág. Az augusztus huszadikai ünnepség alkalmat adott arra, hogy minél többen lássák, milyen korszerű technikával rendelkezik a Magyar Honvédség. Minden légi eszköz megjelent a Duna felett, ami jelenleg a honvédség állományában van. 2021-ben Szent István király ünnepén az ország főterén járhat a nagyközönség a hosszú évtizedek után az elmúlásból visszatért ikonikus nemzeti kincsünk, az Aranyvonat csodájára. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült még 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült. 2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, melyet most augusztus 20-a és 22-e között bárki testközelből megtekinthet a Kossuth téren. MTI

Divat vagy kényelem? Így hozd összhangba a kettőt

Kerek formák, és újragondolt minimalizmus A modern bútorok választéka nem szab határt a fantáziának, csupán a jó ízlésünket és a kreativitásunkat kell elővennünk a lakásunk megtervezésekor. Egy jól kiválasztott design bútor előtérbe helyezheti a divatot, köré pedig jöhetnek a kényelmes holmik. A szögletes megoldások helyett válasszunk kerek ülőpárnákat, gömb alakú puffokat, ívelt kanapékat és asztalokat. A még mindig letisztult formákat dobjuk fel meleg színekkel, akár azok legélénkebb variációjával, jópofa mintákkal és érdekes anyagokkal. Ha pedig nem akarjuk az összes bútort lecserélni, akkor kezdjünk hozzá a változáshoz kis lépésekben és válasszunk kerek kiegészítőket, ne csak a párna, hanem az asztali dekor is legyen gömb alakú, de az asztali futót is leválthatjuk kerek terítőre. A színek értünk vannak Az eddig megszokott visszafogott színek helyett borítsuk be az otthonunkat erőteljesebb árnyalatokkal. Ha még ódzkodunk a hivalkodónak tűnő sárgától, vagy csak messziről nézegetjük a csodás korállt, akkor kezdjük el lassan a változtatást. Elsőként elég, ha a díszpárnák cserélődnek le – a bézs szövet huzat mehet a szekrénybe és átveheti a helyét a pihe-puha szőrmés párna olyan színben, ami a lelkivilágunknak jól esik. A Pantone bizottság idénre a sárgát és a szürkét választotta az uralkodó színeknek, próbáljuk ki ezt a kombinációt a nappaliban. A konyhában pedig csempésszünk némi mohazöldet, a

Egri Bikavér szoba és Eged-hegyi panoráma: priváthotelként reinkarnálódott az egykori Tábornok-ház – Fotók

A város kincseit bemutató tematikus boutique hotellel bővül Eger turisztikai kínálata. Megnyitotta kapuit szerdán az 1552 Boutique Hotel Eger belvárosában. Az egriek Tábornok-házként ismerik az épületet, amely egykor katonai parancsnoki lakhely volt, majd később iskolaként is működött. A több mint 260 éves épület megújult tartalmat kapott, mely méltó korábbi funkciójához és ismertségéhez. Fotó: Boutique Hotel Eger Ez a meghitt priváthotel a belváros szívében már külsőleg is rabul ejtő. A decens műemléképület – bár kívül tradicionális jegyeket hordoz – belül teljesen megújult, 15 tematikus szoba vár arra, hogy néhány napra otthont adjon vendégének. Fotó: Boutique Hotel Eger A szobákban a régi és az új kapcsolata olyan harmonikus, mint egy frissen házasított Egri Bikavér – nem mellesleg egy ilyen, Egri Bikavér szobát is választhat magának az itt pihenni vágyó. Fotó: Boutique Hotel Eger Az erős, vastag műemlékfalak, az eredeti állapotában meghagyott vörös márványpadló a földszinten, a lágy boltívek, a négyméteres belmagasság rengeteg teret adott a fantáziánknak. Fotó: Boutique Hotel Eger További fotókért és a hotel szolgáltatásainak megismeréséhez kattintson IDE.