Agria

Kormányzati támogatás: Csaknem 6,5 milliárd érkezik megyénk 28 cégéhez

Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát  a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben. Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) a Magyar Gomba Kertész Kft. gombaházában a cég versenyképesség-növelő támogatásáról szóló szerződés ünnepélyes átadása után Demjénben 2020. július 3-án. MTI/Komka Péter Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél - közölte. A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gomba mennyisége

Kérdőív a nyári táborokban: Vajon kinek hasznos?

Véleményed kincs – ezzel a címmel osztogatnak 24 pontos kérdőívet az Erzsébet-táborokban, egyes kérdések aggályosak, gondolja a Pedagógusok Demokratikus Szervezete - értesült az Mfor. Bár a felmérés anonimitást ígér, a feltett kérdésekkel elég egyértelműen be lehet azonosítani, hogy a válaszadó melyik településről jött, hányadik osztályos, milyen nemű – hiszen tudni lehet, hogy azon a héten melyik iskolából nyaraltak a táborban a gyerekek. Azon túl, hogy a kitöltő fiú-e vagy lány, a tesztlapon arra is kíváncsiak, hogy hány testvére van, azok hány évesek, kikkel lakik együtt a válaszadó (még olyan opciót is meg lehet jelölni, hogy anyukámmal vagy apukámmal és az új társával), dolgoznak-e a szülei, s hogy nekik mi a legmagasabb végzettségük? Aztán: milyen épületben laktok, hány szobátok van, van-e külön szobád, hányan laktok egy szobában, kikkel laksz egy szobában, sőt: van-e saját autótok. Illusztráció: Egri sztorik A kérdések egyre intimebb szférába tolódnak, az utolsó oldal az érzelmekre kérdez rá: Hogy érzed magad most, általában, otthon, az iskolában? Majd: osztályozd le a családodat, szüleidet, testvéreidet, az osztályközösségedet, majd a tanáraid többségét. Itt 1-5-ig pontokat várnak a gyerekektől. Bár régóta tudjuk, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, azt is firtatják, milyen a gyerek kapcsolata anyukájával, családtagjaival, barátaival, tanáraival – ötféle fokozatot jelölhet meg a nagyon rossz

Viharkárok: Kertek kerültek víz alá, 45-en veszítették el otthonukat

A tegnap éjszakai esőzés a város több pontján komoly gondokat okozott - tájékoztatta hírportálunkat az önkormányzat. Tájékoztatásuk szerint a Szala városrészben több házat is lakhatatlanná tett a nagy mennyiségben lezúduló csapadék, 45 fő veszítette el otthonát. Az érintetteknek hideg élelmiszercsomagokat biztosítottunk és a további étkeztetésről is gondoskodik az Önkormányzat. Ruhákat az egri Család- és Gyermekjóléti Központ biztosít. A károsultak elszállásolása folyamatban van. A romok eltakarítása és terület fertőtlenítése hamarosan megkezdődik a Városgondozás közreműködésével. Felnémeten a megáradt Eger-patak okozott komoly károkat, több kert került víz alá, ingatlankár nem keletkezett. A Hársfa és a Pásztorvölgyi úton a csapadékvíz-elvezetés nem megoldott, jelenleg a károk felmérése zajlik – tájékoztatta az Önkormányzatot Bódi Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője. A városvezetés tagjai jelenleg is az érintett területeken vesznek részt a kárfelmérésben és a kármentesítésben. (Egri önkormányzat)

Elhunyt Ringelhann György

Hetvenkilenc évesen meghalt Eger első szabadon választott polgármestere. Dr. Ringelhann György 1941 október 21.-én Egerben született tősgyökeres egri családba. Édesapja köztiszteletben álló ügyvéd és sportvezető volt, aki 1962- ben 49 éves korában meghalt. Ringelhann György akkor másodéves orvostanhallgató volt, 3 iskolás-korú húga volt, nehezen éltek. 1966-ban általános orvosi diplomát szerzett, majd az egri kórház Gyermek Osztályára ment dolgozni. 1970-ben Csecsemő és gyermekgyógyászatból szakvizsgázott és a ranglétra valamennyi fokát megjárva az osztály másodfőorvosa lett. 1984-ben.” Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetésben részesült. 1975-1980 között a TESCO szervezésében Nigériában dolgozott gyermekorvosként. Fiatal korában versenyszerűen sportolt, úszott és vízilabdázott. Az egri OB-I- es csapatnak 13 évig volt tagja. Játszott az 1959-ben Torinóban ezüst, majd 1961-ben Szófiában bronz érmet nyert Universiade válogatott csapatban. Fotó: Egri sztorik Úszásban is nyert ifjúsági bajnoki érmeket. Nagy változást jelentett életében az amikor 1990-ben Eger polgármesterévé választották. Két cikluson át szolgálta az egrieket. Lelkesen, mindig szakértők bevonásával, nagyon sokat dolgozott. Saját bevallása szerint, sok szempontból úttörő munkát végeztek, eredmény és kudarc egyaránt kísérte munkájukat. A város első szabadon választott vezetőjeként kiemelkedő szerepe volt az önkormányzatiság megteremtésében, a sportélet fejlesztésében. Legjobban a harmadik városi közgyűlés által adományozott díszpolgári rangra és az 1994-ben a Parlamentben átadott Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjére a legbüszkébb.