Fotó: Keller Richárd
Hírportálunk több éve folyamatosan beszámol részletesen  az egri Nemzeti Úszó- és Vízilabda Központ (az egykori Bárány uszoda utódjának) építéséről. Íme a legfrissebb fotók a beruházásról.

Még 2015 tavaszán állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és Habis László polgármester abban, hogy a modern kor igényeinek megfelelő uszodát építhet a város az egykori legendás Bárány uszoda helyén.

A beruházás első üteme egészen jól haladtés befejeződött 2016 nyaráig, de aztán zavar támadt az Erőbenaz egri önkormányzat és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nézetkülönbsége, valamint az ebből adódó forráshiány miatt csaknem egy évre leállt a beruházás.

Miután megoldódott a konfilktus, jelentős késéssel ugyan, de 2017 áprilisában újra megszállták a munkagépek az uszoda területét

2017 tavaszán elkezdődött az uszoda kiszolgáló létesítményeinek, köztük a főépület építése //Fotó: Keller Richárd

  

2017 novemberében aztán örömmel jelentettük be, hogy a főépület lassan szerkezetkész lesz, melyben irodákat, öltözőket és egy konditermet alakítanak ki majd, de lesz benne kiállítótér és megépül egy nyitott lelátó is szemközt vele.

Lassan szerkezetkész lesz a főépület (2017. november 10-ei állapot) //Fotó: Keller Richárd

Pár napja ismét a helyszínen jártunk, és bár ismét történt előrelépés a beruházásban, elég nehéz elhinni, hogy a helyszínen lévő molino ígérete alapján májusban valóban befejeződik a harmadik ütem, amelynek eredeti időpontja tavaly novemberben még 2018. február 28-a volt.

Beépítették az ablakokat, illetve felkerült a külső faburkolat is az épületre, de még sok a tennivaló //Fotó: Keller Richárd – 2018. március 28.

A medencénél készített fotóink sem adnak túl sok optimizmusra okot: a déli épületen (jobbra) még sokat kell dolgozni kívül és belül egyaránt, és a beígért kiúszónak, valamint a nyitott lelátónak sincs nyoma az északi oldalon egyelőre.

Fotó: Keller Richárd

Mi mindenesetre nagyon drukkolunk, hogy elkészüljön végre ez a valóban modern és különleges építmény, amely kis mértékben ugyan, de megőrzi az egykori legendás Bárány uszoda stílusjegyeit.

Tekintsd meg a teljes galériánkat:

 

EZ IS ÉRDEKELHET

Zavar az Erőben: ezért késik az egri uszoda fejlesztése

Zavar az Erőben: ezért késik az egri uszoda fejlesztése