Átadták az Egert az M3-assal összekötő épülő út első körforgalmát kedden. 

Korábban fotóriportban számoltunk be arról, hogy májusban megkezdődtek a földmunkák a leendő csomópont helyszínén a Kőlyuk út (K2) mellett, amely jelentős hatással volt a város közlekedésére.  

Csaknem féléves munka után, kedden átadták az Egert az M3-assal összekötő épülő út első körforgalmát.

Nyitrai Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott az átadón elmondta: a körforgalom elkészültével viszonylag rövid időn belül sikerült visszaadni a közlekedőknek a területet, amely ezentúl biztonságosabban használható.

“Ez az első fontos állomása annak a történelmi infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy több évtizedes várakozás után végre összekösse a megyeszékhelyet az autópályával”

– fogalmazott Nyitrai. Hozzátette: jól halad a történelmi beruházás.

EZ IS ÉRDEKELHET

Két évet csúszik, és fizetős lesz az M25-ös – Íme a tervrajzok