Címlap

Karikó Katalin Nobel-díjat kapott

A világot megbénító koronavírus-járvány elleni egyik leghatékonyabb védekezési módszer, a más betegségek ellen is bevethető mRNS-alapú vakcina feltalálói, Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus érdemelték ki idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat – jelentette be hétfőn délelőtt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Karikó Katalin és Drew Weissman 2005-ben szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását, melyen akkor már évek óta dolgoztak. A most orvosi Nobel-díjjal jutalmazott mRNS technológiára alapul a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinája, azok az újfajta oltóanyagok, melyek hatékonyságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a koronavírus-járvány előtti küzdelem sikeréhez, illetve ahhoz, hogy az élet visszatérhessen egy nagyjából normálisnak tekinthető kerékvágásba. © Pennsylvaniai Egyetem Vagy felhagy a kutatással, vagy elveszíti a munkáját – ezt Karikó Katalinnal közölték főnökei a kilencvenes években. Az Egyesült Államokban élő magyar kutató hitt a munkájában, és alacsonyabb beosztásban, csökkentett fizetéssel is tovább vizsgálta az eljárást – ez derül ki többek között a biológus rövid életrajzából, melynek további érdekességeit ide kattintva olvashatja el. Karikó Katalin hitt csak az mRNS-ben Az mRNS, vagy hírvivő RNS a DNS-ben leírt információkat továbbító anyag, amely a fehérjék előállítását irányítja a sejtekben. Ennek a mechanizmusnak a kijátszásával a sejtek bármilyen fehérje előállítására rávehető, a módszer így nemcsak a koronavírus ellen és nem csak oltóanyagként használható, hanem különböző

A degeneratív mozgásszervi betegségek leggyakoribb típusai

A mozgásszervi rendszer elsődleges funkciója a test támogatása, a mozgás elősegítése, és a létfontosságú szervek védelme. Sajnos a degeneratív mozgásszervi problémák a lakosság több mint 20%-át érintik. Már fiatal korban előfordulhat, nem feltétlen az idősebb korosztályt érinti. Rendszeres gyógytorna által, gyógyszerek nélkül is hatékonyan enyhíthetőek a tünetek, a fájdalommentes mindennapokért. Mi történik az ízületek kopásos megbetegedése során? Leegyszerűsítve egy vagy több ízület megbetegedését jelenti, melynek hátterében az ízületi porckopása áll. Ez leggyakrabban a csípő és térdízületeket érinti, ezek azok a pontok, ahová a legtöbb teher nehezedik nap mint nap. Az eredetileg sima porcfelület recéssé válik, ami miatt csökken a súrlódáscsökkentő képessége. Mivel az ízületi porcban nincsenek idegek, a folyamat gyulladásmentes, sokszor fel sem tűnik. Ennek leggyakoribb típusa a Baker-ciszta, amely jellemzően a térd hajlításakor vagy kinyújtásakor fokozódik. Sok esetben az érintett nem is tud róla, csak egy ortopédia vizsgálat során derül fény a mozgásszervi elváltozásra. Baker-ciszta – mi az és hogyan kezelhető? Más néven poplitealis ciszta, a beteg számára is könnyen beazonosítható, mivel egy folyadékkal teli duzzanat, a térd hátsó részében. Térd MRI-vel diagnosztizálható, és a kezelés sok esetben otthoni gyógymódokkal is elvégezhető, jegeléssel és borogatással. Csak abban az esetben, ha a ciszta nem túl nagy, de még ilyenkor is javasolt felkeresni egy szakembert,

„Helybe visszük a szűrővizsgálatokat„ októberben is Heves Vármegyében

Október hónapban nyolc Heves vármegyei településen lesznek lakossági szűrővizsgálatok a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” című, az Országos Kórházi Főigazgatóság  programjának keretében. Október 2-án Kiskörén a Művelődési Ház mögötti rendezvénytéren 10 órától 16 óráig várják a lakosságot a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház szakemberei. A szűrőbusz október hónapban összesen nyolc településen lesz elérhető. Október 3-án Domoszlón a Piac téren, (Deák Ferenc tér 12.sz.) október 4-én Tiszanánán a Sütő András Általános Iskola udvarán, október 6-án Kömlőn a Művelődési Háznál, október 7-én Apcon az Ady Endre Művelődési Háznál, október 16-án Tarnaszentmiklóson az önkormányzat parkolójánál, október 17-én Átányban a II. Rákóczi Ferenc út 62-64.sz alatt, október 18-án Egerben az  Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltségen. ( Eger, Vincellériskola u. 5. sz alatt) Az időpontok minden helyszínen azonosak, 10 órakor kezdődnek a szűrések és 16 órakor fejeződnek be. Lesz: állapotfelmérés, testösszetétel mérés és értékelés, ujjbegyből történő vérvétellel vércukor, koleszterin, húgysavszint mérés, vérnyomás, pulzus, oxigén telítettség vizsgálat, nőgyógyászati szűrővizsgálat, szájüregi szűrővizsgálat. A szervezők kérik, a szűrővizsgálatra jelentkezők hozzák magukkal: TAJ-kártyájukat és érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányukat. A szűrővizsgálaton való részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. A regisztráció a program meghatározott zárási időpontja előtt egy órával befejeződik. Markhot Ferenc Kórház Eger Címlapkép: Illusztráció

Világbajnoki ezüstérmet szerzett az egri tűzoltó

A hétvégén az egri HQ4 Fitness & Powerlifting Team SE színeiben három versenyző tette próbára erejét a Bécsben rendezett WUAP Világbajnokságon. Az erőemelő bajnokságon a csapat versenyzői két versenyszámban: fekvenyomásban és felhúzásban tették próbára teljesítőképességüket. Mérlegük három érem – egy arany és kettő ezüst -és egy negyedik hely volt. A csapat egyik érmét Barkó Péter tűzoltó zászlós szerezte meg, fekvenyomásban, a 82,5 kilósok súlycsoportjában 147,5 kilós teljesítménnyel szerzett ezüstérmet a 40 és 49 évesek közötti korcsoportban. Az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjére konditermi edzése közben, tavaly figyelt fel Bocz Tamás, a csapat tapasztalt vezetője. A zászlóst akkor Tamás felkére, hogy csatlakozzon az erőemelő csapathoz, majd mindenben segítette, profi tanácsokkal látta el. Barkó Péter A kitartó munka eredményeként 2022 nyarán már egy Európa-bajnoki címet is bezsebelt Péter, természetesen fekvenyomásban, mely a kedvenc száma. Elmondta, hogy idén is folytatták a kemény felkészülést, az edzések intenzitása nem csökkent, így a napokban megrendezett bajnokságon most egy világbajnoki ezüstéremmel a nyakában állt fel a dobogóra. A csapat a regenerálódást követően megkezdi a felkészülést az idei újabb világbajnokságra, győzni akarásból, motivációból és erőből az eredményeik alapján nem szenvednek hiányt.  Gratulálunk a rendkívüli teljesítményhez!  Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hivatal Fotó: Csapat archív

Veszélyesek a gyerekeknek felírt antidepresszánsok

Megháromszorozzák az öngyilkosság kockázatát a fiataloknak felírt antidepresszánsok egy friss tanulmány szerint. Bár hasonló eredmények már korábban is születtek, Magyarországon is rendszeresen felírnak antidepresszánsokat hatéves kor feletti gyerekeknek, óriási kockázatnak téve ki őket. Napjaink társadalmában egyáltalán nem számít különösnek, ha valaki antidepresszánst szed, a statisztikák szerint nagyságrendileg háromszázezren érintettek Magyarországon. A felnőtt férfiak és nők tudatos kockázatot vállalhatnak a tabletták szedésével az ismert mellékhatások és az elvonási tünetek miatt, ez azonban közel sem tekinthető igaznak a gyermekek esetében – ők nem dönthetnek szabadon saját sorsuk felől. Pedig nagyon is előfordul, hogy akár hatéves gyerekek is kapnak antidepresszánst receptre, bár számukra csak egy hatóanyag engedélyezett hazánkban: a nyolcvanas években „Prozac” néven elhíresült fluoxetin.Egy nemrégiben publikált, Svédországban készült tanulmányban azt vizsgálták, hogy az antidepresszánsok szedése rontja-e vagy javítja az öngyilkossági késztetés problémáját. A kutatók úgy találták, hogy az úgynevezett SSRI típusú antidepresszánsok (ebbe a kategóriába tartozik a fluoxetin) háromszorosára növelik az öngyilkossági kísérletek kockázatát a 18 évesnél fiatalabbaknál, és akár kétszeresére a 18-24 éveseknél. Ugyanakkor egyik életkorban sem volt kimutatható megelőző hatásuk az öngyilkossági kísérleteket illetően."A jelen tanulmány a korábbi megfigyeléses kutatásokhoz hasonló eredményeket talált – vagyis következetes bizonyítékot az SSRI-kezelés során megnövekedett öngyilkossági kockázatra gyermekek és serdülők esetében" – írják a kutatók.A tanulmányt

Akik nem hagynak egyedül utadon: Liverpool FC

A Liverpool FC, vagy egyszerűen csak a "Vörösök", a futballvilág egyik legikonikusabb klubja, amely hűséges szurkolóival és gazdag történelmével büszkélkedhet. A klubot 1892-ben alapították, és azóta meghódította a világ szívét és szurkolói lojalitását. A Liverpool FC nemcsak a stadionban történő mérkőzéseken, hanem a közös meccsnézéseken is élénk és szenvedélyes közösséget teremt a rajongók körében. A Liverpool FC Történelme A Liverpool FC több mint egy századnyi sikert és felejthetetlen pillanatot hozott a futballvilág számára. A klub sokszoros angol bajnok és kupagyőztes, és büszkélkedhet öt Bajnokok Ligája címmel is. A legutóbbi sikereik közé tartozik a 2019-es Bajnokok Ligája győzelem, amelyet a rajongók az Anfielden és szerte a világban nagy lelkesedéssel ünnepeltek. A Liverpool FC nem csak a sikereiről híres, hanem az ikonikus vörös mezekről a "You'll Never Walk Alone" himnuszról és a hűséges szurkolókról is. Ha szeretnéd megtudni, van-e Liverpool mai meccs közvetítés, hívd segítségül a musor.tv online műsorújságját! A Közös Meccsnézések Varázsa Az Anfield stadionban való helyszíni meccsnézés mellett a Liverpool FC szurkolói számára a közös meccsnézések is fontos részei az élménynek. A közös meccsnézések lehetőséget adnak a rajongóknak, hogy együtt ünnepeljenek, szorítsanak kedvenc csapatukért, és megosszák az élményeket. Az egyik legnépszerűbb hely a közös meccsnézésekhez a helyi kocsmák és sportbárok, ahol a szurkolók összegyűlnek, hogy együtt nézzék

Életmű Díjat kapott dr. Hernádi László PhD a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház osztályvezető főorvosa

A Magyar Szülészeti Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XVII. kongresszusán Életmű Díjat vett át dr. Hernádi László PhD a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet  osztályvezető főorvosa. A rangos  elismerést dr. Nagy Sándor, a társaság elnöke adta át az egri kórház szakemberének. Szakmai életút: Dr. Hernádi László PhD  1981-ben diplomázott a Debreceni Orvostudományi Egyetemen "cum laude" minősítéssel. 1985-ben szakvizsgázott szülészet-nőgyógyászatból jeles eredménnyel. 2017-ben szülészet-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika licence vizsgát tett, ezen szakterület országosan is elismert szakorvosa. 1998-ban szerzett egyetemi doktori tudományos fokozatot. Számos előadást tartott hazai és nemzetközi konferenciákon, az Orvosi Hetilap, a Nőgyógyászati és Szülészeti Szemle és a Magyar Nőorvosok Lapja folyóiratnál lektori illetve kommentátori teendőket lát el.  Résztvett az International Registry of Fetal Anomalies (IRONFAN) projectben, mely azt vizsgálja, hogy az egyes magzati fejlődési rendellenességek a terhesség melyik időszakában ismerhetők fel ultrahangvizsgálattal. Kidolgozta a koraterhességi elhalások diagnosztikájának feltételeit, a méhen kívüli terhesség felismerésének hatékony módszerét és a műtét nélküli megoldások protokollját. Az országban elsőként 1991-ben bevezette a rutin ultrahangvizsgálatot a 12. terhességi héten és bizonyította, hogy a strukturális magzati fejlődési rendellenességek 40%-a már a 12. terhességi héten diagnosztizálható. Számítógépes szakértői rendszert hozott létre az ultrahangvizsgálatok leletezésére, az adatok feldolgozására, archiválására. 1998 óta az egri kórház Tudományos Bizottságának tagja, 2001-től alelnöke, 2007-től elnöke, 2002-től

A változást kérték számon a pszichiátereken

SZEGED – A pszichiátriákon alkalmazott eredménytelen, sőt sokszor káros kezelések miatt zajlott tüntetés szombaton, szeptember 16-án Szegeden. A rendezvényre a Magyar Pszichiátriai Társaság szegedi vándorgyűlése kapcsán került sor, melyet ez alkalommal is számos gyógyszergyár pénzzel támogatott. Talán ennek tudható be, hogy a pszichiáterek nem voltak hajlandóak átvenni a demonstrálóktól a szakmájukat érintő társadalmi üzenetet.  A tüntetők arra hívták fel a figyelmet: nagyon komoly kritikák érték a pszichiátria jelenlegi rendszerét az utóbbi néhány évben, olyan nemzetközi szervek részéről, mint az ENSZ, a WHO vagy a Pszichiátriai Világszövetség. E kritikák szerint a pszichiátria mai gyakorlata már elavult és jogsértő, tekintettel a még mindig túlzottan gyógyszerközpontú kezelésekre és a megalázó pszichiátriai kényszerintézkedések mindennapos voltára. Ezzel kapcsolatos írásos üzenetüket a demonstráció végén megpróbálták átadni a pszichiátriai konferencia vezetőségének, ám ők nem voltak hajlandóak átvenni ezt a szakmájukat érintő, fontos társadalmi kommunikációt. A rendezvényen felszólalt egy károsult nő is, akivel gyermekkorában kezdtek egy pszichiátriai szert szedetni, mert „túlságosan pörgött”; mostanra egész viselkedése maradandóan belassult.Az Egészségügyi Világszervezet 2021-es jelentése szerint a pszichiátriai kényszerkezelések „mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek”.A Pszichiátriai Világszövetség álláspontja

Cserbenhagyta az elgázolt motorost és utasát

A vádirat szerint a vádlottat egy korábbi ittas vezetés miatt a bíróság büntetőeljárás keretében eltiltott a vezetéstől. A férfi ezzel mit sem törődve 2022 nyarán autóba ült, mellyel Erdőtelek irányából haladva fel akart kanyarodni az M3 autópályára. A manőver során azonban figyelmetlen volt és nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen továbbhaladó motoros részére, így a két jármű összeütközött. A  kétkerekű jármű vezetője és utasa is lerepült a motorról, minek következtében súlyos sérüléseket szenvedtek. A vádlott a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az Egri Járási Ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettével vádolja. A járási ügyészség most benyújtott vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült és azon az okozó jármű látható. Egri Járási Ügyészség