A hollywoodi szépség saját erejéből tett szert világhírnévre, majd megjárta a poklok poklát a 40-es évek horrorfilmekbe illő pszichiátriai intézeteiben, ellentmondásos életét pedig még Jessica Lange is eljátszotta a filmvásznon: szerdán lenne éppen 111 éves Frances Farmer.
Frances Farmer gyerekkora óta írói karrierről álmodott. Már 17 évesen országos hírnévre tett szert, amikor megnyert egy írói versenyt ellentmondásosra sikerült esszéjével, melynek címe: „Isten meghal” volt. 1935-ben már a Washingtoni Egyetemen tanult, itt kezdte el felfedezni színpadi képességeit és szenvedélyét, szerepléseivel nagy sikert aratott néhány színpadi darabban. 1935 tavaszán élete váratlan fordulatot vett: megnyert egy előfizetői sorsolást a The Voice of Action című lapnál, így elutazhatott Moszkvába a Stanislavsky Csoport Színházába – bár édesanyja ezt már akkor is ellenezte. Nem sokkal azután, hogy visszatért Manhattanbe, Francesre felfigyelt a Paramount Pictures tehetségkutatója. Színészi karrierje ekkor indult be igazán, 22. születésnapján már egy hétéves szerződéssel repülhetett Hollywoodba. A gyönyörű színpadi és filmszínésznő 27 éves korára már 18 filmben, három Broadway-eladásban és 30 jelentősebb rádió show-ban szerepelt.
A sötét felhők 1942-ben kezdtek gyülekezni Farmer felett. Alkohol és gyógyszerproblémákkal küzdött, elvált első férjétől, a Paramount Pictures pedig felbontotta a vele kötött szerződést, majd október 22-én letartóztatták, mert részegen vezetett felkapcsolt fényszórókkal, amikor éppen a háborús helyzet miatt fényszórókat tiltó rendelet volt érvényben.
Frances 180 nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, illetve 250 dollár pénzbírságot, melynek csak a felét fizette ki. Nem sokkal később ismét bajba keveredett: testi sértésért jelentette fel őt egy forgatási stáb egyik tagja. Rendőrök törték rá az ajtót a szállodai szobájában, miközben ő aludt, és újra a bíróságon találta magát. Ezúttal már kötelezték a 180 nap letöltésére, de a tárgyalás sem volt kimondottan zökkenőmentes: dühében megpofozott egy rendőrt, aki nem hagyta, hogy telefonáljon egyet, végül kényszerzubbonyban vitték el őt a teremből. Azonban büntetését sosem töltötte le, mert szülei felvették a kapcsolatot egy pszichiáterrel, akinek közbenjárására rövidesen át is vitték őt a börtönből a Los Angeles General Hospital pszichiátriai osztályára, majd pár nap múlva egy színészek számára működtetett szanatóriumba.
A 40-es években az inzulinsokk nevű „terápia” volt a pszichiátria egyik „gyógymódja” – ez annyit jelentett, hogy magas dózisú inzulint fecskendeztek a páciens testébe, és az ettől kialakuló görcsrohamtól várták, hogy helyreállítsa az agy hibás működését. Farmert a szanatóriumban 90 alkalommal vettették alá ennek a „terápiának”, melyről ezt írta önéletrajzi könyvében: „egy brutális fizikai támadás, amely nemcsak az agysejteket, hanem a testet is sokkolta, és a beteget hányinger és fájdalom gyötörte.”
Frances édesanyja, Lillian végül kihozta őt a szanatóriumból, és hazavitte Seattle-be. Sajnos azonban a viszonyuk igen viharos volt, sehogy sem jöttek ki egymással, így Lillian kevesebb mint hat hónap múlva panaszt nyújtott be a King Megyei Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben kérte, hogy lányát minősítsék “elmebetegnek”. Végül a bíróság elrendelte kényszergyógykezelését a Western State pszichiátriai kórházban. Itt az inzulinsokk helyett már elektrosokkokat kapott három hónapon át heti két-három alkalommal, illetve „hidroterápiát”, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy jeges vízzel teli kádban tartották órákon át. A három hónap leteltével váratlanul kiengedték, pszichiátere szerint „teljesen gyógyultan”. Ám ezután még számos alkalommal került vissza a Western State-be, ahol rengeteg kínt és megaláztatást kellett átélnie a „gyógyítás” nevében.
Frances Farmer az összes szörnyűség és megaláztatás ellenére életben maradt, és 1953 nyarán visszanyerte szabadságát. Ezzel végre véget ért a tíz éve tartó rémálom, ami azzal a szörnyű nappal kezdődött 1942 októberében, amikor részegen, égő fényszórókkal hajtott haza.
Egy újságíró, Matt Evans fogalmazta meg azt a gondolatot, ami minden jó érzésű emberben joggal merül fel: „Ha Francest békén hagyták volna, hogy letöltse a 180 napot a börtönben, nagyon valószínű, hogy végül rendbe hozta volna magát.” Ehelyett majdnem teljesen tönkre tették olyan pszichiátriai „gyógymódokkal”, melyekkel még a mozivásznon sem szívesen szembesül az ember.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Címlapkép: Frances Farmer/Turner Classic Movies