Kékfény

Halállal végződött a két család viszálya

A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt nyolc személlyel szemben, akik fényes nappal összecsaptak egymással, és egyikük meghalt. A Heves közeli kis településen szerencsétlenül végződött verekedést az előzte meg, hogy 2023 augusztusában két, ismert családból származó gyerek konfliktusba keveredett egymással. A fiatalok vitájába a felnőttek is beleszóltak, az egyik vádlott a másik gyermekét letérdepeltette és bocsánatkérésre kényszerítette, miközben csúnyán beszélt vele. Ez az esemény nagy felháborodást keltett a gyerek rokonságában, ezért a családtagok kölcsönösen videó üzenetet küldtek egymásnak, veszekedni és fenyegetőzni kezdtek, míg végül teljesen elmérgesedett a kapcsolatuk. A vita kirobbanásának másnapján az egyik család összegyűlt, mert elégtételt akartak venni a korábbi sérelmek miatt. A rokonok közül heten karót, botot, macsétát, kést vettek magukhoz, és felháborodottan átvonultak a másik vádlott házához. A provokáció hatására a házból – szintén ásóval, vízmértékkel felfegyverkezve – kijött a családfő az éppen ott vendégeskedő rokonaival. A ház előtt a férfiak rövid szóváltást követően összecsaptak egymással, a náluk lévő eszközökkel kölcsönösen bántalmazni kezdték egymást. A tettlegességbe valamennyi férfi vádlott bekapcsolódott, míg egy, szintén megvádolt nő néhány méter távolságból egy bottal hadonászva, kiabálva biztatta őket a verekedésre. A verekedés közben többen megsérültek, szúrt sérülést is szenvedtek. Az egyik vádlott életveszélyes állapotba került, a sértett a mellkasát ért szúrást követően a helyszínen

Közel százhúsz alkalommal vonultak a tűzoltók reggelig – Fotók

A hétfő délutáni viharos időjárás miatt Heves vármegye tűzoltói kedd reggelig csaknem százhúsz alkalommal vonultak. Zsámbokon, Gyöngyösön, Tiszanánán és külterületén, Kömlőn, Bükkszéken, Egerben, Kiskörén, Tarnaleleszen, Kiskörén, Gyöngyössolymoson, Csányban, Tarnazsadányban, Parádon, Aldebrőn, Mónosbélben, Kerecsenden, Detken, Boconádon, Mátraterenyén, Mikófalván, Parádsasváron, Besenyőtelken, Verpeléten, Egerbaktán, Erdőtelken, Mezőtárkányban, továbbá Sirok és Lőrinci településeken a szél fákat döntött ki, azok ágait letörte, illetve házak tetőszerkezetében is károkat okozott. A veszélyesen megdőlt fák a gyalogosokat és a járműforgalmat is veszélyeztették, huszonegy helyszínen épületekre vagy azok udvarára dőltek, nyolc esetben pedig autókban okoztak kárt, tizenegy kárhelyen leszakadt villany és távközlési vezeték is nehezítette a tűzoltók munkáját. Vármegyénk hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói motoros láncfűrészekkel és kéziszerszámokkal avatkoztak be és szüntették meg a veszélyt, illetve az akadályokat.  Fotó: Szeifert Gergő tűzoltó őrmester - Hatvani HTP A fotókat itt tekintheti meg: https://heves.katasztrofavedelem.hu/24661/hirek/291187/reggelig-kozel-szazhusz-alkalommal-vonultak-a-tuzoltok#lg=166331&slide=1 Heves Vármegyei Katasztrófavédelem

Balesetek és szabadtéri tüzek a hőségben

A hétvégén 21 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 12 tűzesetet és 9 műszaki mentést összesen 20 hivatásos, 3 önkormányzati és 4 önkéntes tűzoltóegység kezelte. Szombati esetek Tűz keletkezett egy gépjármű motorterében hajnalban a M3-as autópálya 69. kilométerénél, Hatvan térségében. A jármű vezetője a lángokat egy porral oltó készülékkel eloltotta, a hatvani hivatásos tűzoltók egy vízsugárral visszahűtötték a még füstölő motorteret. Személyi sérülés nem történt. Délelőtt a füzesabonyi önkéntes tűzoltók városukban a Dózsa úton egy ingatlanból veszélyes darazsakat távolítottak el.  Karambolozott két személygépkocsi délelőtt Karácsondnál, az M3-as autópálya 81-es kilométerszelvényénél. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók az egyik kocsit áramtalanították, a balesetnek egy sérültje volt.  Két személygépkocsi karambolozott délután Bükkszenterzsébeten, a Szabadság úton. A baleset következtében az egyik jármű egy villanyoszlopnak ütközött. A pétervásárai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, a balesetben egy ember könnyű sérüléseket szenvedett.  Homokbuckának ütközött egy autó délután Noszvaj Árpád utcájában. Az egri hivatásos és a szomolyai önkéntes tűzoltók áramtalanították az autót, a balesetnek egy könnyű sérültje volt.  Kora este az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport Felsőtárkány határában egy sérült szállításában segített a mentőknek.  Letért az úttestről, majd árokba borult egy személygépkocsi este Atkár közelében, az M3-as autópálya 70-es kilométerszelvényénél. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd az út menti sérült szalagkorlát veszélyes részét eltávolították.

A karambol után sorsára hagyta a sérültet – VIDEÓ –

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik közül az egyik közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a járművel. A férfi 2024 nyarán az ismerősétől kölcsönkért egy autót, amivel Heves egyik utcájában közlekedett. A göröngyös úton indokolatlanul nagy sebességgel haladt, és amikor egy kanyarhoz ért, a fékezés ellenére az autóval átsodródott a másik sávba, majd a vele szemben szabályosan haladó sértett által vezetett autónak ütközött. A vádlott észlelte az ütközést, ennek ellenére továbbhajtott, és nem győződött meg arról, hogy a sértett segítségre szorul-e.A sértett zúzódásos jellegű, könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott – tartva a felelősségre vonástól – az autót a közeli kukoricaföldön hagyta. Séta közben találkozott a kocsit átadó ismerőssel, akit előzőleg eltiltottak a járművezetéstől. Miután az vissza kérte a kulcsot, beült az autóba, majd azt az eltiltás ellenére vezette.A balesetet okozó terhelt esetében a vád tárgya segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, míg a másik vádlott járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt felel a bíróságon. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a büntetett előéletű, karambolozó férfival szemben. Az engedély nélkül vezető vádlott felfüggesztett fogházbüntetésre és további közúti járművezetéstől eltiltásra számíthat. A felvételen a karambol látható, amit az utcában található biztonsági kamera rögzített.A videó

Tragikus balesetek, vegetációs tüzek történtek a hétvégén

A hétvégén 12 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 9 tűzesetet és 3 műszaki mentést összesen 11 hivatásos, 2 önkormányzati és 2 önkéntes tűzoltóegység kezelte. Szombati események Teljes terjedelmében égett egy autó hajnalban Bélapátfalva határában. A város önkormányzati tűzoltói egy vízsugárral oltották el a tüzet, személyi sérülés nem történt.  Halálos vonatgázolás történt reggel Hatvannál. A szerelvényen tizenöten utaztak, ők mentesítő vonattal folytatták útjukat. A hatvani hivatásos tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában nyújtottak segítséget.  Kigyulladt egy személyautó motortere délután Egerben, a Leányka utcában. A tűz két, mellette parkoló járművet is érintett. A lángokat a város hivatásos tűzoltói oltották el, az eset során senki nem sérült meg.  Kigyullad egy villanyóra délután Sirok Verpeléti útján. A ház lakói a pétervásárai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a lángokat. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, további izzás nem volt a helyszínen. A tűzben senki nem sérült meg.  Éjszaka a hatvani hivatásos tűzoltók Turán, a Szőlő utcában egy balesetet szenvedett autót áramtalanítottak. Az eset során személyi sérülés nem történt.  A füzesabonyi hivatásos és önkéntes tűzoltók városukban háromszáz négyzetméteres, a tiszanánai önkormányzati tűzoltók Kömlő és Átány között tíz négyzetméteres, a gyöngyösi hivatásos tűzoltók Adácson két hektáros szabadtéri tűzeseteknél avatkoztak be.  Vasárnapi események Szalagkorlátnak ütközött, megpördült, majd árokba csapódott egy autó tegnap délelőtt az M3-as sztráda 47-es

Szándékosan ütközött, majd el akarta gázolni, haragosának testvérét

A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy ámokfutó férfi ellen. A vádirat szerint a férfit 2024 nyarán egy hevesi áruház biztonsági őre felszólította arra, hogy öltözzön fel, mivel a vevő póló nélkül ment be az üzletbe. A vádlott erre válaszul megöléssel fenyegette meg az őrt. Ezen a napon este a felek újra találkoztak a városban, ahol a sértett jelezte haragosának, hogy feljelenti, aki egy karddal a kezében megüzente az őrnek, hogy levágja a fejét. Három nap múlva a vádlott a településen kocsikázott, amikor felismerte a vele szemben közlekedő autóban a biztonsági őr testvérét, ezért gyorsítani kezdett, áttért a másik sávba és nekiment a szabályosan közlekedő járműnek. A sértett sofőr kiszállt, menekülőre fogta, az autó utasa, azonban a kocsiban maradt. A vádlott hátramenetben nekiment az árokparton veszteglő sofőr nélküli járműnek, ami az oldalára borulva az utassal együtt a betonárokba csapódott. Az utas könnyű sérülésekkel megúszta az ütközést, azonban a baleset körülményeire figyelemmel nem a vádlotton múlott, hogy a nő nem szenvedett akár életveszélyes sérüléseket. A férfi ezt követően sem állt le, a kocsival a gyalog menekülő férfi után hajtott, akit el akart ütni. A sértettnek egy ház kerítésének betontalapzatára sikerült felugrania, majd a kerítésbe megkapaszkodnia, így kerülte el a gázolást. A vád tárgya emberölés

Hét beavatkozás volt a hétvégén, több volt a tűzeset mint a műszaki mentés

A hétvégén 7 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 4 tűzesetet és 3 műszaki mentést összesen 8 hivatásos tűzoltóegység kezelte. Szombati események Távközlési oszlopnak ütközött egy autó reggel Pétervásárán, a Kossuth Lajos úton. Az autót a város hivatásos tűzoltói áramtalanították, a balesetnek egy könnyű sérültje volt. Ruhadarabok kaptak lángra délelőtt Gyöngyösön, egy Hertelendy Gábor utcai lakásban. A tüzet a lakók eloltották, a város hivatásos tűzoltói átszellőztették a lépcsőházat, illetve a megégett ruhákat kivitték az épületből. A tűzben senki nem sérült meg.  Szalagkorlátnak csapódott egy személykocsi délelőtt a 3-as főút 121-es kilométerénél, Kerecsend térségében. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd az útról letolták az autót. A balesetben a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Jelzett a szén-monoxid-érzékelő délelőtt Hatvanban, egy Horváth Mihály úti lakásban. A város hivatásos tűzoltóinak műszeres mérései több helyszínen is kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét. A gázszolgáltató a társasházat leválasztotta a rendszerről, a lakók nem szenvedtek mérgezést. A melléképületben tárolt faanyag kapott lángra délután Gyöngyösorosziban, a Kossuth Lajos utcában. A tíz négyzetméteren égő tűz oltását a lakók megkezdték, a gyöngyösi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal szüntették meg a parázslást. Az eset során személyi sérülés nem történt. Egy ingatlan udvarán égő kiszáradt fához vonultak a hevesi hivatásos tűzoltók este Hevesen, a Batthyány úton. Az egység a tüzet egy vízsugárral

Felgyújtotta és lakhatatlanná tette jótevői házát

Az Egri Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be az ellen a férfi ellen, aki lakhatatlanná tette jótevői házát, majd megütötte élettársát. A vád szerint az Eger melletti településen lévő ingatlannak négy tulajdonosa van. A vádlott ebben a családi házban lakott, mint szívességi lakáshasználó. 2023 februárjában a férfi ittas állapotban benzint locsolt szét az épületben, melyet meggyújtott. A keletkezett tüzet a katasztrófavédelem munkatársai eloltották. Szerencsére a lángok továbbterjedésének veszélye nem állt fenn. A tűz és az oltás következtében a ház lakhatatlanná vált. A kár 2.500. 000 forintra tehető.A fenti események hallatán a vádlott élettársa is megjelent a helyszínen, mire a férfi a ház előtt többször megütötte a nőt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen.A járási ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével, garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az agresszív gyújtogatót. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a büntetlen előéletű és tettét beismerő férfival szemben.A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült. A képen a ház oltás utáni állapota látható. Egri Járási Ügyészség

Ételért ment, telefonnal távozott – VIDEÓ –

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki az alvó portás telefonjával hagyta el a hotel recepcióját. A vád szerint a sértett tavaly nyáron portaszolgálatot látott el egy egri hotelben. A férfi rosszul érezte magát, így több széket összetolva a recepció előtti részen egy kicsit lepihent, majd elaludt. A telefonját ezalatt a mellette lévő asztalon hagyta. A vádlott ételt kérni ment be a hotelbe, majd észlelte az alvó portást, valamint a telefont is, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a férfi mellől elvette a készüléket, majd távozott a helyszínről. A telefon értéke 30. 000 Ft volt. Az ügyészség kifosztás bűntettével vádolja a büntetett előéletű férfit.A vádhatóság mértékes indítványt tett arra az esetre, ha az elkövető az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség 2 év szabadságvesztés és 2 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A felvételen a vádlott cselekménye látható, melyet a hotel biztonsági kamerája rögzített.A videó az alábbi linken tekinthető meg:https://youtu.be/vDPIaGS1nKg Egri Járási Ügyészség