Belföld

NEGATÍV KORONAVÍRUS-REKORD: MOST ELŐSZÖR SZÁZ FELETT A HALOTTAK SZÁMA EGY NAP ALATT HAZÁNKBAN

A járvány kezdete óta először lépte át a százat a 24 óra alatt elhunytak száma: meghalt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2250 főre emelkedett, 23 213-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 74 162 fő. Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 30 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 5489 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 391-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházban ápoltak száma a csütörtöki adatokhoz képest 306 fővel, míg a lélegeztetőgépen lévők száma 13 fővel nőtt. (koronavirus.gov.hu)

KORONAVÍRUS: BEZÁRT AZ EGRI SZÍNHÁZ

Szerda déltől zárva tart az egri Gárdonyi Géza Színház és annak telephelyei, a cél a koronavírus terjedésének akadályozása. Blaskó Balázs igazgató az egri önkormányzat egyetértésével elrendelte a Gárdonyi Géza Színház főépületének valamint telephelyeinek, a Trinitárius utcai Műhelyháznak és a Törvényház utcai tánc próbateremének zárva tartását november 12-ig - tájékoztatta hírportálunkat az egri önkormányzat. Az igazgató elrendelte az épületek fertőtlenítését is - írják közleményükben. Az Egri Ügyek úgy tudja: három koronavírus-fertőzöttet is azonosítottak az egri teátrumban, egyikük Kelemen Csaba színész volt, akinek haláláról hírportálunk is beszámolt. A többi fertőzöttet (köztük egy színházi ügyelőt) már korábban karanténba küldte a színházigazgató.

VANNAK OLYAN MASZKOK, AMELYEK TÖBB KÁRT OKOZNAK MINT HASZNOT

Online tájékoztatót tartott az operatív törzs a szabályszigorítások első napján. A szelepekkel ellátott maszkok a hétköznapi használatban több kárt okoznak, mint hasznot, mivel egy tünetmenetes víruskordozó a szelepen keresztül koncentráltabban juttatja a levegőbe a vírust – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online tájékoztatóján. "Koncentrált víruspermetezők a szelepes maszkok - figyelmeztetett a tiszti főorvos. Az új szabályok értelmében az éttermekben csak addig vehetjük le a maszkot, amíg elfogyasztjuk a megrendelt ételünket. Abban az esetben viszont hordani kell a maszkot, ha több órán keresztül üldögélünk egy pohár ital fölött. Az orvosi és a textilmaszkok továbbra is megfelelőek, az egyszer használatos maszkokat azonban egy tüsszentés, köhögés után cserélni kell – közölte. Arra kér mindenkit, aki a tüneteket észlel – köhög, tüsszent –, maradjon otthon, mert a súlyosabb tünetek, mint a láz vagy az íz- és szagvesztés általában az említett két tünet után két–három nappal jelentkeznek. (hirado.hu)

FRAKCIÓSZAKADÁS EGERBEN: VESZÉLYBEN A VÁROST IRÁNYÍTÓ FRAKCIÓ TÖBBSÉG

Két képviselő is kilépett az Egységben a Városért Egyesület frakciójából pénteken a polgármester miatt, ezzel borul az erőfölény a közgyűlésben. Megszüntetjük tagságunkat az Egységben a Városért Egyesület önkormányzati frakciójában - jelentette be péntek délután Keresztes Zoltán (Momentum) és Komlósi Csaba (LMP) önkormányzati képviselő. Kilépésük okaként Mirkóczki Ádám egri polgármestert nevezték meg. Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán péntek délután a bejelentéskor Fotó: Facebook Komlósi szerint Mirkóczki nem akar elfogadni semmiféle belső kontrollt, nem kíváncsi a sajátjától eltérő szempontokra, véleményekre. Az első komolyabb feszültség a 2020-as költségvetéssel kapcsolatos egyeztetések elmaradása miatt keletkezett - idézte fel, de ide sorolja azokat a kisebb és nagyobb horderejű későbbi döntéseket, bejelentéseket, amelyek "mindenféle egyeztetés nélkül történtek, és amelyek a rendkívüli jogrend idején sokasodtak meg." Ilyen volt Komlósi szerint az alpolgármesterek cseréje, az új cégvezetők kinevezése vagy a rendkívüli jogrend utolsó napján kiadott SZMSZ-módosítás, illetve hogy a tévéből kellett megtudnia, hogy mit gondol „Eger” a Szabadvárosok helyi népszavazási kezdeményezéséről a polgármester. "A fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza az új polgármester tevékenységében." - fogalmazott Komlósi. Keresztes Zoltán képviselő kilépésének okaként a Jobbikból júniusban távozó Mirkóczki Ádám vezetési stílusát, és az ennek következtében meghozott kétséges színvonalú döntéseit nevezte meg. "A polgármester az Egységben a Városért Egyesület frakciójának kihagyásával, egyeztetések nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél

MINDEN ÓRÁBAN INDUL VONAT BUDAPESTRE MOSTANTÓL

"Példátlan járatbővítést" hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között. A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között - hangzott el pénteken az egri vasútállomáson, sajtótájékoztatón. Az eddigi kétóránkénti gyakoriság helyett óránként közvetlenül, 1 óra 48 perces menetidővel lehet elérni a városból Budapestet - fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert kiemelte: a napi 33 Eger-Budapest autóbuszjárat ezzel párhuzamosan csökkenni fog, ám a decemberben hatályba lépő új menetrend már igazodni fog a vasúti kínálathoz és kiegészíti azt. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: Egernek jó esélye van arra is, hogy megépüljön a tervezett helyi intermodális, a közösségi közlekedést észszerűen összehangoló csomópont, valamint a várost elkerülő út, egy történelmi léptékű közlekedési fejlesztés folytatásaként. (hirado.hu)

GERINCSÉRV KEZELÉS GYÓGYTORNÁVAL? (X)

A gerincsérv ismert és köznyelvben is használt kifejezés, könnyen megeshet, hogy mi is anélkül használjuk, hogy pontosan tisztában lennénk a jelentésével. Gerincsérvnek a porckorongsérvek több fajtáját hívjuk összefoglaló néven. Gyakori betegség a hazai felnőtt populációban: mértékét 1-3%-ra becsülik. De ez csak azokat az eseteket foglalja magában, amelyekben tünetek is megjelennek. A tünetmentes gerincsérv egyes becslések szerint minden negyedik felnőtt életében jelen van Magyarországon. (tovább…)

KORONAVÍRUS: ÍGY SZIGORODNAK A SZABÁLYOK HÉTFŐTŐL

Változnak a maszkviselési szabályok - hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Hétfőtől, azaz november 2-től, a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a maszkviselési kötelezettséget. A maszkokat csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni. A maszkokat a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban és az egészségügyi intézményekben továbbra is ugyanúgy viselni kell. Az operatív törzs szerint egy meredeken emelkedő második hullámban van Európa, így Magyarország is, ezért a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések és a higiéniára vonatkozó szabályok betartása.  A Belügyminisztériummal együtt 200 újabb mintavételi egységet hoznak létre. A tájékoztatón elhangzott: a gyermekeknek adható influenzaoltások pénteken jutnak el a kormányhivatalokba, a háziorvosok innen tudják majd igényelni azokat. Nagyjából 6 hónapig védett valaki a koronavírus miatti újrafertőződéssel szemben.