Belföld

Korlátozták a drónozást lakott területen

Bűncselekmény más lakását, bekerített területét megfigyelni. Az Országgyűlés 116 igen, 52 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta a pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosítását. Ennek értelmében kötelező lesz a 120 grammnál nehezebb, a távoli pilótától 100 méternél nagyobb távolságra eltávolodni képes drónokat. Ehhez létrehoznak egy honlapot és egy mobilalkalmazást. Fotó: Átlátszó Az Átlátszó idén májusban közölt drónnal készített felvételeket  Mészáros Lőrinc bicskei birtokáról. Az Erőmű-tó környéke korábban a helyiek kedvelt kiránduló- és horgászhelye volt, de 2014-ben Mészáros felvásárolta a területet, és azóta nem lehetett ide csak úgy besétálni. A lap akkor azért repült be drónnal a birtok fölé, mert a Magyar Hang nem sokkal korábban arról írt Hadházy Ákos képviselő légifelvételei alapján, hogy harcjárművek is vannak a külvilágtól elzárt területen. A két járművet látni is lehetett az Átlátszó videóján is: az egyik egy BRDM2-2 típusú kétéltű csapatszállító jármű volt, míg a másikat nem lehetett felismerni, mert ponyvával volt letakarva. 

Újra járható a Kertész utca korábban lezárt szakasza

A gépjárműforgalom számára visszaadásra került a Kertész utca korábban lezárt, Kötő utca (Csákány utca) – Klapka utca (Maklári utcai átkötés) közötti  szakasza, ahol már zavartalan a haladás. Ahogy megírtuk korábban a Kertész úton épülő parkolóház melletti szakaszon a parkolóház előre gyártott betonelemeinek zavartalan beemeléséhez/daruzási munkákhoz a Kertész úton teljes szélességű lezárására volt szükség Frank Tivadar és Kötő utcák között.

Koronavírus: Hétezer felett az áldozatok száma hazánkban

Már 7130-an haltak meg koronavírusban itthon.  165 újabb áldozata van a járványnak - írja a koronavirus.gov.hu. A ma reggeli napi összesítésből kiderült, a múlt keddi rekord óta folyamatosan csökkent a kórházban kezelt covidosok száma, de ez a kedvező folyamat most megállt. 21-gyel nőtt a kórházban lévő fertőzöttek száma.  3470 új fertőzöttet jelentettek, ehhez 19 245 PCR-tesztet lehet párosítani (és nem tudjuk, mennyi gyorstesztet.) A napi gyógyultak száma 1794, ez alig több mint az új fertőzöttek fele.  Lakosságarányosan és az elmúlt két hétben regisztrált új fertőzöttek alapján Nógrád jelenleg a legfertőzöttebb megye, Békést és Vast megelőzve. Heves megyében 93 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel 7806-ra nőtt az esetszám.

Betöréssorozat Hevesen

Egy 16 éves helyi lakos az elkövető. A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya többrendbeli lopás, kifosztás és magánlaksértés bűncselekmények gyanúja miatt folytatott eljárást egy 16 éves helyi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a fiatalkorú 2019. december 11. és 2020. augusztus 9. között több hevesi ingatlanból és melléképületekből lopott el szerszámokat, műszaki cikkeket, horgász felszereléseket, telefont, ruhákat és egyéb használati eszközöket. A gyanúsított a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, továbbá az ellopott tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták a kutatások során.    A Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

Kemény csatában győzött az Eger idegenben

SZOROS VOLT A KÜZDELEM SZEGEDEN. Hosszú percek mezőnyjátékával, eredmény nélkül, egy-egy kiállítással kezdődött Szegeden a mérkőzés. A gólcsendet Sánta találata törte meg, aki centerből volt eredményes, 1:0. Török Béla, azonnal válaszolt, 1:1. Baksa Benedek, a frissen válogatott behívót kapó fiatal tehetség jelezte, hogy győzni szeretnénk, s akciógólt lőtt, 1:2. Ezzel zárult az első negyed, ami kiélezett csatát hozott. Több lehetőséget is kihagytak az egriek a második negyed kezdetén, de a hazaiak sem igen tudtak mit kezdeni a védekezésükkel. Két egykori egri színeket képviselő játékos hozta össze a szegediek egyenlítő gólját. Kiss Csaba játszotta meg centerben Sánta Dánielt aki a hálóba lőtt, 2:2. Krémer hárította Kiss Csaba lövését, majd újra az egri kapus volt a főszereplő, amikor Boros próbálkozását ártalmatlanította. Rögtön utána emberelőnybe kerültünk. Kiélezett küzdelem várt az egriekre Szegeden - Fotó: Lénárt Márton Petrovai Márton időt kért, mert már ekkor látszott, hogy a gólszegény mérkőzésen minden találatnak nagy jelentősége van. A megbeszélés igazán remekül sikerült, mert Lőrincz Bálint a hálóba vágta a labdát, visszaszerezve újra a vezetést, 2:3. Aztán Murisic  - akivel egyébként sem bírtak a hazai védők -, harcolt ki büntetőt, amit Lőrincz Bálint értékesített, 2:4. Szalai akciógóllal jeleskedett, amivel már elhúztunk, 2:5.  Az izgalmas, nehéz küzdelmet hozó utolsó két negyedért és a mestermérlegért kattintson az