Hétvégén, magyar állatvédők is részt vesznek az aktivisták között a csak „veronai csataként” emlegetett akcióban, ahol nemzetközi összefogással 1600 kísérleti célokra feláldozandó beagle fajtájú kutya életét akarják megmenteni, megakadályozva „deportálásukat” az egyik helyi orvosi kísérleti laboratóriumba.

A nemzetközi veronai akcióban a kápolnai Macskaárvaház és a Kompolti Szurkolók az állatokért mozgalom aktivistái is részt vesznek. Ifjabb Szomszéd Lajos egri üzletember, segítségképpen megtankolta az „olaszországi csatába” induló állatvédők kisbuszát. 

– Az állatkísérletek nagy része ma már felesleges, szörnyű, etikátlan, öncélú kínzás, hiszen a mesterséges intelligencia segítségével, ma már számos folyamat tökéletesen modellezhető állatok szenvedése nélkül is – fogalmazott Bóday Pál a Macskaárvaház kuratóriumi elnöke, aki szerint a veronai akció fantasztikus példája az európai állatvédő mozgalmak összefogásának. Az állatvédő aktivista hozzátette: szerencsére ezúttal várhatóan a közvélemény döntő többsége is mellettük áll, hiszen a kísérletek során szörnyű szenvedésekre ítélt Beegle típusú kiskutyák sorsa minden jóérzésű ember lelkét felkavarja, ami sajnos egyelőre még nem mondható el olyan esetekben, amikor malacokért, bárányokért vagy éppen halakért küzdünk – fogalmazott.

Bóday Pál

Bóday Pál hozzátette: „bízunk abban, hogy egy hatékony, kemény, de békés demonstrációval sikerül megmenteni ennek az 1600 állatnak az életét, de természetesen fel vagyunk készülve az események erőszakos eszkalációjára is.”

Mint fogalmazott: „Kapin Ricsi barátommal, a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetőjével és csapatával, készen állunk a legrosszabbra is, hiszen megszoktuk már, hogy a természet, és az állatok védelme veszélyes üzem. Ehhez még csak Veronáig sem kell menni, hiszen két évvel ezelőtt, itt a szomszédban Feldebrőn, baseball ütős verőemberek akartak lebeszélni minket arról, hogy megvédjük a Tarna folyó élővilágát, de ők sem jártak sikerrel.

Veronában is odatesszük magunkat és –  ha sikerül a mentés –  nem kizárt, hogy lesz néhány csodálatos örökbe fogadható beagle kölyök itt a Macskaárvaházban a cicáink mellett is – fogalmazott az aktivista. 

– Nem csak odatesszük magunkat, de Almási Lajos barátunk segítségével filmre is veszünk mindent Veronában. Azt is, ha kimentjük a kutyákat, de azt is, ha a rendőrök esetleg jól megvernek minket, hiszen korábban a focimeccseken már ezt is megszoktuk – fogalmazott Kapin Ricsi, a Szurkolók vezetője, akit sokan a magyar állatvédelem fenegyerekének tartanak.

Kapin Ricsi

– „Általában havonta egyszer-kétszer megtankolom a Szurkolók kisbuszát, és ezt javaslom mindenkinek, aki megteheti. Jó érzés, hogy ezzel én is hozzájárulhatok az állatvédő munkájukhoz, és állatok sokaságának megmentéséhez – fogalmazott ifjabb Szomszéd Lajos egri üzletember, aki már kiskamasz kora óta önkéntese a Macskaárvaház Alapítványnak. 

Ifj. Szomszéd Lajos

Forrás: Macskaárvaház

Kapcsolódó képek: