Agria

Már javában díszítik a város karácsonyfáját

Szerdán felállították Eger karácsonyfáját, melynek díszítését ma, azaz csütörtökön kezdték el. A 11 méter magas ezüstfenyőt egy egri lakos adományozta a városnak. Barta István 40 évig gondozta a fenyőt. A városgondozás tájékoztatása szerint a betlehemi jászolt is felállítják a fa mellett, és idén újra lehet fotózkodni a közkedvelt karácsonyi szánnal és angyalszárnnyal. A karácsonyfa, mint minden évben, ünnepi világítást is kap a napokban. Kövesd élőben a díszítést az önkormányzat webkameráján keresztül. (TvEger)

Kormányinfó: Ekkor döntenek a karácsonyi szabályszigorításról vagy enyhítésről

Ezek a legfontosabb infók a utolsó novemberi kormányinfóról. Jelentősen emelkedtek a koronavírus-fertőzöttségi adatok, mert szélesebb körű a tesztelés - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 961 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon, és a most felálló Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz a még pontosabb nyilvántartás. Gulyás arról is beszélt, hogy karácsonyra szigorodhatnak-e tovább a szabályok, illetve hogy mire számíthatnak, akik külföldről jönnének haza karácsonyozni, de mindkét témában további türelmet kért a kormány, a jelenlegi adatok alapján még korai lenne szerintük határozni ezekben a kérdésekben. Várhatóan december 10-ig meghozzák a döntéseket. A karácsony mellett a síeléssel kapcsolatban sem fix még semmi: nincs döntés arról, kinyithatnak-e a hazai pályák, mindenesetre külföldi sítúrák szervezéséről lebeszélné a magyarokat a miniszter. (Telex)

Elhunyt a Vidám Színpad igazgatója

Böröndi Tamás 65 éves volt. Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad - közölte Facebook-oldalán az intézmény. Tájékoztatásuk szerint színházuk vezetője, az ország egyik legismertebb mosolygyártója BÖRÖNDI TAMÁS 65 éves korában, tegnap az esti órákban átadta lelkét az Úrnak. Gyászolja felesége Götz Anna, ikerlányai, 88 éves édesanyja, kollégái és azok a milliók, akiknek életében mosolyt csalt az arcára. Böröndi Tamás 1955-ben született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1980-ban a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, 2002-től szabad foglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál. A Rock Színház stúdiójában, illetve az Arany 10 musicalstúdióban zenés színészmesterséget tanított. Színházi fellépései mellett szerepelt több játék- és tévéfilmben, és alkalmanként szinkronizált is. A Vidám Színpad 2013-tól új helyszínre, az óbudai EuroCenterbe költözött, ahol Böröndi Tamás lett a társulat igazgatója. Straub Dezső művészeti vezetővel folytatta azt a hagyományt, amit korábban Bodrogi Gyula teremtett meg. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott. Böröndi Tamás 2016 nyarán vette feleségül Götz Anna színésznőt. "Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad!" Nevünkhöz méltatlan módon, szívünkben gyógyíthatatlan fájdalommal adjuk... Közzétette: Vidám Színpad – 2020. november 23., hétfő

85. SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPELTE TÖRŐCSIK MARI NOVEMBERBEN

Nyolcvanöt esztendős lett a magyar színjátszás történetének egyik legnagyobb alakja.  Heves megye déli csücskében található Pély, ott látta meg a napvilágot 85 évvel ezelőtt Törőcsik Mari, aki több mint fél évszázada tartó pályafutása alatt hazánk legtöbbet díjazott művésze lett. Már öt éve játszott színpadon és filmen mikor 1959-ben megkapta élete első rangos elismerését, a Balázs Béla-díjat, amit a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységért ítélnek oda. Törőcsik Mari méltán kiérdemelte ezt a címet, ugyanis ekkora már túl volt a Körhinta (1956), a Külvárosi legenda (1957), az Édes Anna (1958) és a Szent Péter esernyőjének (1958) bemutatóján. A Törőcsik Marián néven született, ötgyermekes katolikus családban nevelkedett színművésznő szülei pedagógusok voltak és már hatéves korától kezdve iskolába járt. Kiskamaszként sokat látogatta nagyapja falumoziját, ott fogalmazódott meg benne az az ábránd, hogy színésznő lesz belőle. Anyja és nővére példáját követve az egri Szent Orsolya-rend iskolájában tanult, az apácarend feloszlatásakor azonban megszűnt az intézmény és a kis Törőcsik Mari átkerült a békéstarhosi zenei gimnáziumba, ahol országos gépíróbajnokként jelesre érettségizett. 1954-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Egyetem), ahol tanulmányait operett szakon kezdte meg. Még az oklevél megszerzése előtt a Nemzeti Színházhoz szerződött, és nem is játszott 1958 és 1979 között más színház kötelékében. 1979-ben következett a váltás és a Katona József Színház színpadán állt a

Újra bevezetik a vásárlási idősávot

Hétköznaponként 9-11 óra, hétvégén 8-10 óra között az idősek védett sávban vásárolhatnak, tehát ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltokban - jelentettek ki Facebook-videóban Orbán Viktor. Az idősek bármikor vásárolhatnak, de a védett idősávban csak ők. Mint Orbán elmondta, “világosan látszik a statisztikákból, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály továbbra is a szüleink és a nagyszüleink korosztálya, ez a rendelkezés őket védi”. A vásárlási idősáv bevezetését az Idősek Tanácsának tagjai javasolták, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal.

Hétfőtől elvileg ingyen lehet használni a parkolóházakat éjszaka

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről - írja az MTI. A november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. A kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot. (MTI)

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük” – olvasható az oldalon. Mihály Tamás (1947-2020) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt... Közzétette: Omega – 2020. november 21., szombat A zenész 73 éves volt. Ez már a második tragédia az Omega együttesnél, néhány napja Benkő László hunyt el hosszú, súlyos betegség után.

Újra lezárják a Kertész utcát hétfőtől

Parkolóház építés miatt szükséges a lezárás, a helyi autóbuszokat is elterelik. Az Eger, Kertész utcában épülő parkolóház kivitelezője teljes útlezárást igényelt a következő munkafázis lebonyolíthatóságához, melyet meg is kapott - tájékoztatta az egri önkormányzat hírportálunkat. Ennek értelmében a helyi 5, 5A és 8 vonalak megváltozott útvonalon fognak közlekedni az alábbiak szerint: Észak felé a Kertész utca, Ideiglenes megálló - Hadnagy utca – Maklári út – Szarvas tér,Dél felé a Klapka György utca – Maklári úti átkötés – Maklári út – Hadnagy utca – Kertész utca. Az autóbuszok terelt haladási útvonala a mellékelt képen látható. Észak felé a kék, dél irányban a zöld nyilak mutatják az ábrán. A lezárás műszaki indoka: A Kertész úton épülő parkolóház melletti szakaszon a parkolóház előre gyártott betonelemeinek zavartalan beemeléséhez/daruzási munkákhoz a Kertész úton teljes szélességű lezárás szükséges Frank Tivadar és Kötő utcák között. A lezárás várható időtartama 2-3 hét. A lezárás műszaki indoka az, hogy a Kertész úton épülő parkolóház melletti szakaszon a parkolóház előre gyártott betonelemeinek zavartalan beemeléséhez, daruzási munkákhoz a Kertész úton teljes szélességű lezárás szükséges Frank Tivadar és Kötő utcák között.