Agria

Vádemelések súlyos testi sértések miatt Egerben

Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt benyújtott vádirata szerint a 34 éves nő 2020. augusztusában ittas állapotban megjelent egy egri lakótelepi lakásban, ahol szóváltásba keveredett a sértettel, majd a konfliktust úgy zárta le, hogy egy székkel komoly ütést mért a megtámadottra. A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett. (tovább…)

Ezért érdemes utasbiztosítást kötni nyaralás előtt

Amiért megéri előre gondolkodni Nincs annál pihentetőbb érzés, ha felhőtlenül használhatjuk fel a pihenésre szánt időnket. Az utasbiztosítás kötése nem csupán az esetleges anyagi károk fedezése miatt fontos, de a biztosítás kiegészítőjeként egy olyan szakértői csapat segítségét is kérhetjük, akikkel jóval rövidebb idő alatt juthatunk el a fennálló probléma megoldásához és nem egyedül kell kitalálnunk, hogy mit is kellene tenni. Minden biztosítás mást tartalmaz, ezért érdemes már a megkötés előtt utánajárni, hogy mire ajánlott megkötni. Ebben kérhetjük szakértő segítségét, de az utasbiztosítás kötése online is történhet. Ma már a webes felületeken is minden segítséget megkapunk akár személyes találkozó nélkül is. Javasolt teljeskörű védelmet biztosítani magunk számára, hiszen ebben az esetben tényleg semmin nem kell aggódni. A biztosítás megadott keretein belül gondoskodik rólunk abban az esetben is, ha elvész a csomagunk, de akkor is, ha netán balesettel vagy betegséggel állunk szemben. (tovább…)

A legnépszerűbb Audi modellek Magyarországon

Az elmúlt évek sorozatos nehézségei és akadályai ellenére az autós összeállításokban, listákban az Audi nevével többnyire valamilyen előkelő, ha nem dobogós helyen találkozhatunk továbbra is. Ennek természetesen megvan a magyarázata, hiszen a német csúcsmárka gyártósorairól kikerülő autók még használtan is a legmegbízhatóbbaknak, valamint a meghibásodás szempontjából is az egyik legkevésbé problémás személyautónak számítanak. Emellett pedig roppantul biztonságosak, miközben a felsőkategóriás kialakítás révén igazán kényelmesek mind utasként, mind vezetési élmény szempontjából. Ezt az elismerést nem csak nemzetközi szinten, hanem hazánkban is kiérdemelte a német márka, így a népszerűsége továbbra is töretlen. Az autópiac megsínylette az elmúlt időszakot, de lassan talpra állhat, ez elsősorban a használt autók révén várható. Amennyiben használt autó vásárlásán törjük a fejünket, ne feledkezzünk meg az ilyenkor a saját biztonságunkat szolgáló lépésekről, amiben a www.carvertical.com/hu nyújthat számunkra segítséget az autók történetének ellenőrzésében. Az alábbiakban a Magyarországon legnépszerűbbnek számító Audi típusokkal foglalkozunk, jelenleg az elérhető kínálat tizenhat modellből áll, ezek a következőek: A1, A3, A4, A5, A6, A7, A8, Q2, Q3, Q4, Q5, Q7, Q8, TT, R8, e-tron. Prémium autók közül az Audi továbbra is a legnagyobb kedvencek között van, amikor a használt autók vételéről van szó, a tavalyi év dobogós helyezettjei pedig a következő típusok voltak: A4, A3 és A6. Évek

Rendesen belenyúltak az előválasztásba az ellenzéki pártok Egerben is

Visszaléptette egri jelöltjét az MSZP a Momentum javára. Miközben az ellenzéki térfél legmeglepőbb szövetsége rajzolódott ki országos szinten az elmúlt hetekben, azaz A DK támogatja a Jobbikot, a Jobbik támogatja a DK-t, Egerben is történt egy váratlan fordulat. Az Egri Ügyek azt írja a Magyar Szocialista Párt csütörtökön bejelentette, hogy Jánosi Zoltánt, a Momentum jelöltjét támogatják az Egert is magában foglaló körzetben az előválasztásokon. Ez azt jelenzi, hogy a Magyar Szocialista Párt nem az MSZP-s Mirkóczki Zita mellé áll, hanem Jánosit támogatja.  Ezzel a lépéssel úgy tűnik, hogy a DK által támogatott Berecz Mátyásra és a momentumos Jánosi Zoltánra lehet majd szavazni az ellenzéki előválasztás során Heves megye 1. választókerületében. Az Egri Ügyek írásában megjegyzi: az ellenzéki előválasztás lényege, hogy a Fidesz ellen csak egy jelölt induljon, mármint a nagyobb ellenzéki pártok szövetségét tekintve.  A hírportál szerint ez Egerben nem igazán fog összejönni, hiszen inkább a pártok sakkozzák ki, hogy kik közül kerüljön ki a jelölt. 

Egri gyerekek, irány a PEOPLE TEAM-tábor: csak 2 óra kocsival!

Minden egri gyerek számára a nyár legnagyobb dobása lehet, ha úgy dönt, hogy nem elégszik meg a fagyizással a Dobó téren, vagy akár egy napközis táborral a várban. Egy bentlakásos tábor teljesen más élményt nyújt. Önállóságra szoktat és mindemellett hatalmas szabadságot is ad. A gyerekek jó része bátran belevág egy ilyen kalandba. A szülők is támogatják, ha úgy érzik, hogy csemetéjük biztonságban és főleg hasznosan tölti az idejét. Kecskeméten működik a táborok tábora, Magyarország egyik legnagyobb bentlakásos gyerekfesztiválja. Egy jó tanács: kérdezz és kérj bátran! A táborban semmi sem lehetetlen. A harmincéves tapasztalattal rendelkező táborszervezők mindenre megpróbálnak megoldást találni. Ha zöld táboros szobatársad a délelőtti foglalkozáson látott izgalmas ragadozó madarakról mesél, ne búsulj, nem maradsz le róluk! Minden meghívott vendég a táborban marad délután is. A játékszoba egész nap nyitva áll, a filmklubot és a forgatást nem csak a médiások élvezhetik. Később sem unatkozhatsz, vacsora után már az esti programra készülnek a kékek, a pirosak, vagy a sárgák. Vetélkedőkön, sorversenyeken dől el, milyen színű csapat a legelszántabb és a legösszetartóbb. A csapatnak minden tagra szüksége van. Nem baj, ha nem te vagy a leggyorsabb, de lehet, hogy te oldod meg leghamarabb a logikai feladványt. Az első napon kapott színes kendőd örök emlék

Egri ellentüntetés: Garázdaság és szabálysértés gyanúja miatt indul eljárás – Összefoglaló VIDEÓK, FOTÓK az incidensről

Az egyik ellentüntető férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekmény gyanúja, míg másik két társa ellen szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. Egy 77 éves egri férfinek az ellentüntetők hangszórójának megrongálása miatt kell felelnie. Péntek délután három eltakart arcú férfi próbálta megzavarni Dobrev Klára DK-s politikus helyi kampányrendezvényét. "EL-KÚR-TUK" felirattal a nyakukban hangszórón játszották be Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. Íme a helyszínen készített rövid videónk, ahogy Dobrev Klára beszédét próbálták megakadályozni, de a mintegy a nagyjából háromszáz fős kampányeseményt végül nem sikerült félbeszakítania az ellentüntetőknek. https://youtu.be/E5HKngDE_4E Az engedély nélkül ellentüntető három férfit a jelenlévők körbevették, és szóváltás alakult ki közöttük. https://youtu.be/m96Gs1gYXP8 Majd váratlanul az egyik ellentüntető, egy 25 éves felsőtárkányi férfi gázpisztolyt rántott elő és az egyik DK-s résztvevőre fogta, de szerencsére nem sütötte el a fegyvert. A botrányos és elfogadhatatlan cselekedet a Demokratikus Koalíció videójában látható: https://youtu.be/bOs1j6DnRQw Hírportálunk jelen volt, amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre és a férfi megpróbálta megmagyarázni megdöbbentő tettét. https://youtu.be/uIrQTEUR5Ig A rendőrök motozás közben megtalálták a férfinél a gázpisztolyt, amire - sajtóértesülések szerint - van érvényes engedélye. https://youtu.be/X7TREFpcwP4 A rendőrök a helyszínen végül mindhárom ellentüntetőt elfogták és előállították az Egri Rendőrkapitányságra. A nyomozók június 5-én délelőtt előállítottak egy 77 éves egri férfit is, aki a rendelkezésre álló adatok szerint azzal gyanúsítható, hogy a rendezvényt megzavaró személyeknél lévő hangfalba