Több tízezer magyar felhasználó adataihoz férhettek hozzá a Facebookon keresztül

Külföld
Több mint 32 ezer magyar felhasználó adataihoz férhettek hozzá illetéktelenek, és hamis profilokat távolítottak el Zuckerbergék a közösségi oldalról a többi között a magyar parlamenti választások előtt is. 

Nagy tévedés volt nem megfelelő mértékben figyelembe venni a felelősségünket, az én hibám volt, sajnálom – közölte bevezető nyilatkozatában Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kedden, kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján.

A késő estébe nyúló meghallgatáson az egyik leggyakrabban elhangzott kifejezés egyébként a “sajnálom” volt.

John Thune, a bizottság republikánus elnöke leszögezte, hogy a Facebook 14 éves története tele van az adatvédelemre vonatkozó rossz döntések miatti bocsánatkérésekkel, és feltette a kérdést Zuckerbergnek, hogy “a mai bocsánatkérés vajon miben különbözik” a korábbiaktól. Az elnök-vezérigazgató megismételte, hogy “rengeteg hibát” követtek el, de hozzátette, hogy a vállalatnál komoly változások kezdődtek a felelősségvállalás ügyében.

“Ma már nyilvánvaló, hogy nem tettünk eleget” a hátsó szándékkal történő adatfeldolgozás megakadályozására – fogalmazott, utalva arra, hogy egyedül a brit-amerikai Cambridge Analytica vállalat mintegy 87 millió felhasználó profilját dolgozta fel politikai célokra, anélkül, hogy az érintettek tudtak volna róla, vagy engedélyezték volna, mintegy kétmilliárdnyi felhasználó adatait pedig más cégek és adathalászok dolgozták fel. A meghallgatáson később nagy hibának nevezte, hogy a Cambridge Analyticát nem tiltották ki a Facebookról már 2015-ben.

 Zuckerberg kifejtette, hogy a vállalat olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek segítségével sikerült beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat. Hozzátette, hogy ilyen, hamis identitású felhasználók nem csupán az idén, novemberben esedékes, úgynevezett félidős amerikai választások előtt bukkantak fel a portálon, hanem megjelentek a magyarországi, brazíliai, mexikói, pakisztáni és indiai voksolások előtt is. 

A Facebook hivatalos sajtóanyagából az is kiderült, hogy több, mint 32 ezer magyar felhasználó adataihoz férhettek hozzá.

Klikk ide, hogy kiderítsd, Te köztük vagy-e.

(MTI)