Szarvasgomba tolvajokat buktatott le a vadkamera Heves megyében.


A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt öt személlyel szemben, akik illegálisan gyűjtötték más erdejében az igen ritka és értékes szarvasgombát.

A három férfi és két nő 2017. július 28-án reggel együtt indult el egy gépkocsival Bogács községből Kisújszállás környékére szarvasgombát keresni, mivel egyiküknek engedélye volt arra, hogy ezt a gombafajtát azon a területen gyűjthesse.

A vádlottak magukkal vittek három, szarvasgomba keresésére kiképzett kutyát, két labradort, valamint egy vizslát is. A Kisújszállás külterületén található erdőrészről a csapat a begyűjtött terméssel dél körül indult
vissza a lakóhelyére, ám út közben egyikük felvetette, hogy nézzenek még szét Besenyőtelek környékén is, mert úgy hallotta, hogy ott is terem szarvasgomba.

Ennek megfelelően meg is álltak egy besenyőteleki erdőterület mellett, ahol azonban a szarvasgomba gyűjtésére kizárólagosan a sértettnek volt engedélye. A terület birtokosa ezen jogosultságának zavartalan folytatását úgy biztosította, hogy több fára is olyan vadkamerát szereltetett, amelyek megfelelő automatikával és mozgásérzékelővel voltak ellátva, így nem csupán rögzítették a vádlottak tevékenységét, de riasztották is a sértettet, aki – látva, hogy az emberek és a kutyák miként dúlják fel a talajt az erdőben – azonnal értesítette a rendőrséget.

A kiérkező járőr akkor érte tetten az elkövetőket, amikor azok – immár a második erdőrészben csavarhúzókkal éppen kiásták a gombát a földből. Az eltulajdonított dolgokat, valamint az
azok elvételéhez használt eszközöket – beleértve a kutyákat is – a nyomozó hatóság a
helyszínen lefoglalta.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség két rendbeli, kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja az öt elkövetőt, akik közül három személlyel szemben jóvátételi munka előírására, egyikükkel szemben pénzbüntetésre, ötödik társuk esetében pedig – a pénzbüntetésen túl – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratában. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság valamennyi, a vádlottaktól a helyszínen lefoglalt és a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható dolgot kobozza el, továbbá – részleges vagyonelkobzás mellett.