Iskolai pályázaton nyert, többszázezer forintos értékű műszaki cikkeket nyúlt le egy egri tanár, büntetés helyett egy kétszázezer forintos prémiummal “jutalmazta” az igazgató.

Még 2012-ben nyert pályázaton hűtőt, mosógépet, porszívót és fényképezőgépet  az Egri Szakképzési Centrumhoz tartozó Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola.

Az iskola diákjai azonban egy percig sem használhatták a többszázezer forint értékű műszaki cikkeket, mert egyik tanáruk – sajátosan értelmezve a pályázati kiírást – hazavitte, és évekig otthonában használta  azokat – tudta meg a Magyar Nemzet

Az értékes berendezéseket, melyek közül csak a hűtőgép értéke 120 ezer forint, négy évig nem látták az iskolában, míg 2016 októberében keresni nem kezdték az eszközöket. Ekkor a pedagógus teherautóval gyorsan visszaszállította azokat – olvasható az esetről készült jegyzőkönyvben.

A tanár kezdetben elképesztő magyarázatokat adott arra, miért nem látták a hűtőt, és miért vízköves a mosógép ajtaja: például azt állította, hogy a hűtő függöny mögött volt. Végül elismerte, hogy az otthonában voltak a gépek.

A tanárt tettéért nemhogy megbüntették, még egy 200 ezer forintos jutalmat is kapott decemberben Fábri Eufrozinától, az Egri Szakképzési Centrum igazgatójától.

Az eset – egyebek mellett – azért is felháborító az egri pedagógusok szerint, mert a Klebelsberg Központhoz tartozó intézményekben egy fillér jutalom sem jár.

(Magyar Nemzet)

EZ IS ÉRDEKELHET

Már a NAV is vizsgálja a fideszes politikus egyik korrupciógyanús ügyét