Már a NAV is vizsgálja a fideszes politikus egyik korrupciógyanús ügyét

Kiemelt
A gyanú szerint megyénk egyik fideszes politikusa 29 millió forintos uniós támogatást vett fel gyakornoki programjáért, annak ellenére, hogy ingyen dolgoztatta éttermeiben a Szent Lőrinc Vendéglátó- és Idegenforgalmi Szakiskola diákjait.

Korábban megírtuk, hogy Bóta József, Szihalom fideszes polgármestere, a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakiskola korábbi igazgatója többször visszaélhetett hatalmával. A Jobbik egyik gyanúja szerint Bóta mintegy négy millió forintot szedett be jogtalanul a diákok szüleitől egy hónappal azelőtt, hogy a Szent Lőrinc Alapítványtól átvette volna az Egri Szakképzési Centrum az iskola üzemeltetését.

A másik gyanú szerint az intézmény diákjait Bóta  arra kötelezte, hogy az iskola elvégzéséhez szüksége gyakorlatot Egerben a Nemzeti Kávézóban, az Agria Étteremben és a Szent Lőrinc cukrászdában végezzék el, melyek kivétel nélkül a fideszes politikus tulajdonában állnak. Szülők állítása szerint Bóta még a Szihalmi Kemencés Fesztiválon is ingyen dolgoztatta a diákokat. 

Bár Nyitrai Zsolt (j) fideszes országgyűlési képviselőt számos szülő és pedagógus megkereste panaszával, eddig nem reagált a korrupciógyanús ügyekre

A Magyar Nemzet értesülései szerint újabb visszáság az ügyben, hogy Bótát az Egri Törvényszék Cégbírósága eltiltotta a cégvezetéstől, ez azonban nem volt akadálya annak, hogy 29 millió forintot kapjon az Európai Unió Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programjának forrásaiból az ingyen dolgoztatott gyakornokok foglalkoztatására.

A Jobbik azóta feljelentést tett az utóbbi ügyben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig vizsgálatot indított.  

A Jobbik gyanúja szerint Bóta Szihalom polgármestereként is visszaélhetett hatalmával, mert 2015 júniusában megszavaztatott egy 2,5 millió forintos összeget a saját cégének, a Gaszting Kft.-nek a Szihalmi Kemencés Fesztivál megrendezéséért.