Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI Media
A recski autóversenyző egy négyszeres világbajnokot utasított maga mögé  a hétvégi WTCR versenyen, melynek egyik futamán a második helyet szerezte meg.

Élete eddigi legjobb eredményét érte el Nagy Norbert a WTCR szlovákiai versenyén. A Zengő Motorsport pilótája egy fordított rajtrácsos futamra biztosította az első rajtkockát a Slovakia Ringen szombaton.

Az élről induló kiváló recski pilóta ugyan jól kapta el a rajtot, ám a külső ívről induló, Gabriele Tarquini gyorsan el tudta venni tőle az első helyet. A legjobban Yvan Muller rajtolt, aki a negyedik sorból a harmadik helyre jött fel a kilenckörös futam első pár kanyarjában.

Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI Media

Norbi jól tartotta a második helyét a négyszeres világbajnok Yvan Muller előtt, amivel elég nagy előnyhöz juttatta az élen Tarquinit . Eközben Michelisz vesztett egy helyet a rajtpozíciójához képest, de neki fontosabb volt, hogy a vasárnapi pole miatt egyben tartsa a kocsiját, mint hogy kemény csatákba bonyolódjon.

A futamot Gabriele Tarquini nyerte, mögötte Nagy Norbert élete legjobbjával második lett egy WTCR-futamon, ráadásul Yvan Mullert maga mögött tartva. Michelisz Norbert a hetedik helyen ért célba.

A vasárnapi főfutamot rajt-cél győzelemmel Michelisz Norbert nyerte. Nagy Norbert ebben futamban sajnos kiesett egy nagy baleset miatt, amely a mezőny nagy részét kiütötte.

A WTCR második Slovakia Ring-i futamának ideiglenes végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR 9 kör  
2. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +2,150 mp  
3. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +3,354  
4. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +4,750  
5. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +5,313  
6. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +5,892  
7. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +5,895  
8. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +13,578  
9. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +14,194  
10. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +14,540  
11. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +14,851  
12. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +15,084  
13. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +15,300  
14. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +18,201  
15. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +18,330  
16. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +20,283  
17. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +21,177  
18. 70 Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +21,606  
19. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +28,527  
20. 17 Andrej Studenic Brutal Fish Racing Volkswagen Golf GTI TCR +28,904  
21. 44 Petr Fulín Fulín Racing Academy Cupra León TCR +1 kör  
25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +4 kör  
12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +4 kör  
21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +4 kör  
69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +5 kör  
9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR Nem indult  

 

EZT OLVASTA MÁR?

Nagy Norbert autóversenyző lett az év sportolója