Akkor is veszélyesek az ADHD-ra felírt szerek, ha orvos írja fel őket: visszaélésre adnak lehetőséget és függőséget okoznak – írja az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA egy májusi közleményében. A tabletták dobozára is új, „fekete keretes” figyelmeztetést kell elhelyezniük a gyógyszergyártóknak.

Idén május 11-én az FDA (az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság) biztonsági értesítést tett közzé az ADHD, vagyis a „figyelemhiányos hiperaktivitás zavar” kezelésére szánt stimuláns szerekkel kapcsolatban (Magyarországon ez a Ritalin), melyben jelzi, hogy frissítették az összes ilyen hatóanyagot tartalmazó termék leírását, és így többek között „fekete keretes” figyelmeztetés került az ilyen szerek dobozára. Korábban is szerepelt ugyan a gyógyszerleírásokban, hogy a stimuláns szerek visszaélésre adnak lehetőséget és függőséget okoznak, azonban a pszichiáterek azzal nyugtatták meg a szülőket, hogy ha orvos írja fel az ADHD kezelésére, akkor az nem jelent ilyen veszélyt.


Az FDA azonban most külön kihangsúlyozza közleményében: „Még akkor is, ha egy jelzett rendellenesség kezelésére írják fel őket, alkalmazásuk visszaéléshez vagy nem megfelelő használathoz vezethet.” A hatóság szerint ezek a szerek „megfelelő használat esetén előnyökkel járhatnak, de ugyanakkor komoly kockázatokkal is, beleértve a visszaélés, a függőség, a túladagolás és a halálozás kockázatát.”

Az ADHD-t a mai napig rengeteg vita övezi: számtalan pszichiáter tényként tekint létezésére, mások viszont úgy gondolják, hogy nem egy konkrét betegségről van szó, csupán megfigyelhető tünetek összességéről. A nagykönyvben leírt tünetek akár minden harmadik gyerekre igazak lehetnek egyes helyzetekben, így ezek a diagnózisok igen gyakoriak – ugyanakkor tény, hogy semmilyen fizikai vizsgálat nem áll rendelkezésre, ami igazolná ennek tényleges betegség voltát.

Nem kevésbé ellentmondásosak az ADHD kezelésére szánt pszichiátriai szerek sem, hiszen a leggyakrabban használt hatóanyagok az amerikai kábítószer-hatóság nyilvántartásában egyazon listán szerepelnek a kokainnal, mint súlyos függőséget okozó anyagok.

Magyarországon is több ezer gyermeknek írnak fel Ritalint az ADHD kezelésére abban a reményben, hogy nem okoz majd semmilyen komolyabb bajt, mialatt elnyomja a gyermek zavaró viselkedését. Az FDA mostani bejelentése remélhetőleg a magyar gyermekpszichiátriában dolgozókat is arra ösztönzi majd, hogy egyre kevésbé válasszák „kezelés” gyanánt ezeket a sok kockázattal járó tudatmódosító szereket, és az sem lenne hátrány, ha az érintett szülők is teljes körű felvilágosítást kapnának a szerek kockázatairól – ahogyan azt az egészségügyi törvény egyébként is előírja.

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány

Címlapkép: vk-m.hu