Hónap: 2018 április

Férfi vízilabda ob I: A ZF-Eger öt góllal győzött hazai medencében a BVSC ellen

  Az első negyedben mégsem a sárga-kék porta elé kellett figyelnünk, hiszen az igazán fontos események az ellenfél térfelén történtek. Három és fél perc alatt legalábbis a Hárai Balázs, Decker Ádám, Sztrahinja Rasovics hármas máris elintézte a 3-0-ás részeredményt, szóval hasonlóan erősen kezdtek a fiúk, mint a Szőnyi úti 13-7-es győzelmük alkalmával. Talán éppen emiatt is jött váratlanul a második felvonás, amelyben nagyon sok hibával játszott a házigazda. A korábbi 5-1-es legnagyobb differencia hamar felére is csökkent, és Sztrahinja Rasovicsnak csak két perccel a félidő vége előtt sikerült újból eredményes támadást vezetnie. Ettől függetlenül továbbra is viszonylag szorosan alakult a csata, a vendégek nem adták könnyen magukat és féltávnál sikerült is mínusz kettőig közelíteniük. A folytatásban éppen ezért megint jobban kellett koncentrálniuk a hazaiaknak, mondjuk úgy, ahogyan az első negyedben. Nagyon nem indult meg az egriek szekere fordulás után sem, viszont legalább a játékrész végére megint háromra nőtt a különbség. Kellett ehhez a mai napon is tarthatatlan Sztrahinja Rasovics, aki előbb harmadik, majd negyedik találatát szerezve juttatta kicsit megnyugtatóbb előnyhöz csapatát. Az utolsó felvonás úgy kezdődött, hogy a kezdőcsapata tagjai közül addig már csak Hosnyánszky Norbert nem tudott eredményes lenni, de rögtön a megnyert ráúszás után az olimpiai bajnok pólós is feliratkozott a góllövőlistára. Ezzel

Megvonhatják hazánk szavazati jogát az Európai Unióban ősszel

  "Úgy hisszük, hogy a jelentésben említett tények és trendek együttesen azt mutatják, hogy Magyarországon rendszerszintű fenyegetés éri a demokráciát, a jogállamot és az alapvető jogokat, illetve súlyosan megsértik az Európai Unió alapértékeit" – áll az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) Magyarországról szóló jelentésének csütörtökön bemutatott vázlatában. Ezért a jelentés azt javasolja, hogy élesítsék a 7-es cikkelyt Magyarországgal szemben. Aminek az is lehet a következménye, hogy megvonják Magyarország szavazati jogát az EU-ban. Ezeken a területeken talált problémát az Európai Parlament: az alkotmányos rendszer működése, az ügyészség és más állami szervek függetlensége, korrupció, privátszféra és adatok védelme, szólásszabadság, az egyesülés szabadsága, akadémiai szabadság, vallásszabadság, egyenlő bánásmód, kisebbségi jogok, migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a magyar kormánynak ezeket a problémákat már számtalanszor jelezték, de nem reagált érdemben az Orbán-adminisztráció, és nem foganatosította az EP által javasolt intézkedéseket. A jelentés bírálja az alaptörvényt is: kifogásolja egyrészt, hogy az alkotmányozási folyamatba nem vontak be fideszeseken kívül senkit, másrészt, hogy az alaptörvény fokozatosan lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét. Megjegyzik, hogy az április 8-i választás sem volt tisztességes: felsorolják, hogy a kormányzati és a Fidesz-források nem voltak szétválasztva, és főleg a médiahelyzetnek köszönhetően nem alakulhatott ki olyan környezet, amelyben minden választóhoz eljutott minden párt

“Hivatalosan” is itt a tavasz: Virágba borultak a japán cseresznyefák az egri gyógyparkban – Fotógaléria

Végérvényesen beköszöntött a tavasz Egerben is, melynek egyik leggyönyörűbb bizonyítéka a japáncseresznyefák virágzása a Dr. Agyagási Dezső Gyógyparkban. Tekintsd meg fotógalériánkat: " template="/home/egrisztori/public_html/wp-content/plugins/nextgen-gallery/products/photocrati_nextgen/modules/ngglegacy/view/gallery-caption.php" order_by="sortorder" order_direction="ASC" returns="included" maximum_entity_count="500"]

Horrorbaleset Füzesabonynál – Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 11-én 21 óra 10 perc körül egy mezőgazdasági vontató és egy motorkerékpár ütközött össze a 3-as számú főút 124-es kilométerében. A baleset következtében a motort vezető férfi a helyszínen életét vesztette. Az Agria Tv arról értesült: egy 55 éves káli férfi vezette azt az 1100cm3-s motort, amelyik eddig tisztázatlan körülmények között utolért egy épp jobbra kanyarodó erőgépet és vontatmányát.  A járművek Szihalom felől Kerecsend irányába tartottak. A motort vezető férfi kb. 30 méterre kezdett elfékezni, ez azonban a megálláshoz nem volt elegendő, így a kiálló alkatrészekkel szerelt vontatmánynak csapódott. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a férfi életét. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit: többek között azt, hogy a gép kivilágítása szabályos volt-e. (Agria Tv)