Fotó: police.hu
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában nyolc közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Íme, a legsúlyosabbak.

Három személygépkocsi ütközött össze 2017. augusztus 17-én 10 óra körül az Egerszalók és Demjén közötti útszakaszon. Egy jobbra ívelésű útkanyarulatban egy Opel típusú személygépkocsival közlekedő férfi áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött két személyautóval. A baleset során a férfi súlyosan, valamint két személy könnyebben megsérült.

Fotó: police.hu

Egy egri férfi Egerszalók irányából Demjén felé haladt 23 óra 30 perc körül autójával, amikor az előzést befejezve egy balra ívelésű kanyarban áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol összeütközött egy személygépkocsival. A baleset során két férfi súlyos és négy személy könnyű sérüléseket szenvedett.

A Rákóczi úton, a Neumann Gimnázium előtt gyakran történik baleset //Archív fotó

Egerben, a délutáni órákban a Kővágó tér felől a Vallon út irányába közlekedett egy férfi személygépkocsival. Haladása során nekihajtott egy előtte forgalmi okok miatt álló járműnek, melynek utasa az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A balesetek körülményeit az Egri Rendőrkapitányság vizsgálja.

AJÁNLJUK MÉG A TÉMÁBAN

http://egrisztorik.hu/gyorshir-ujabb-baleset-tortent-egerben-rakoczi-uton/