Fotó: Béli Balázs / Alfahír
Béruniós aláírási kampányt indít a Jobbik augusztus 20-án, hogy a magyar polgárok visszakaphassák, a “Fidesz-rezsim” által elvett, anyagi függetlenségüket és szellemi szabadságukat – jelentette be a pártelnök Egerben.

A magát polgári kormánynak nevező “Fidesz-rezsim” az elmúlt hét évben a magyarok két legfontosabb lételemét, az anyagi függetlenségét és a szellemi szabadságát vette el, ezért a Jobbik béruniós aláírási kampányt indít, hogy a polgárok ne legyenek egzisztenciálisan kiszolgáltatva  – hangsúlyozta Vona Gábor.

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott: ma a magyarokat egzisztenciális félelemben tartja a kormány, amely komoly akadálya a polgári Magyarország felépülésének. 

Tekintsd meg a teljes sajtótájékoztatót (a cikk folytatódik a videó után):

Kiemelte: a tavaly, december 18-án kezdeményezett béruniós javaslata ezekre a problémákra kínál megoldást, amely szerinte egy történelmi jelentőségű, nagy nemzetstratégiai és gazdaságfejlesztési vállalás. Vona Gábor arra kért mindenkit, hogy pártszimpátiától függetlenül támogassa kezdeményezését, amelyet már nyolc uniós ország támogat.

Mint fogalmazott: ma az Európai Unió jogrendjében a társadalmi kezdeményezések között ennél magasabb szint nincs, ha az MSZP, vagy a Fidesz valamelyik uniós képviselője indította volna el, ő mindenképp beállt volna mögé.

Mirkóczki Ádám (b) és Vona Gábor az egri piacnál tartott fórumot szerdán //Fotó: Béli Balázs / Alfahír

Vona Gábor arról is beszélt: kizárólag a Jobbik megy utcára, és kéri ki valóban az emberek véleményét. “Rajtunk kívül nem teszi meg senki. El tudják képzelni, hogy Orbán Viktor, vagy Botka László elmenne az egri piachoz?” – tette fel a kérdést a pártelnök. A Jobbik ereje abban áll, hogy ezeket a javaslatokat meghallgatja – ebből alakít ki programot, cselekvési tervet – tette hozzá. 

Reagálás

Vona Gábort nem a magyarok megélhetése érdekli, hanem a hatalom és a pénz – reagált a Fidesz-frakció közleményben a Jobbik elnökének egri sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseire.

A Fidesz közölte: Vona Gábor “utcafórumai és aláírásgyűjtése egyaránt csak szemfényvesztés és választási adatgyűjtés”. Miközben utcafórumokon prédikál az embereknek, megengedhetetlen stílusban sértegeti a nyugdíjasokat és emberszámba sem veszi őket – fogalmaztak.

Ha Vona Gábort valóban érdekelné a magyarok megélhetése, fizetése és jövője, akkor támogatta volna a munkából élőket segítő adócsökkentéseket, a béremeléseket és a migránsok betelepítését célzó alaptörvény-módosítást. Ezzel szemben “Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt” nem ezt tette, a pártját pedig “kilóra eladta egy milliárdosnak” – írták.