részegek

Erőszakos támadások a füzesabonyi vasútállomáson

Egy utas és egy tolatásvezető sérült meg az incidensekben. Az egyik vádirat szerint a 21 éves, büntetett előéletű 2020. szeptember 2-án a kora esti órákban a földön erősen ittas állapotban fetrengve artikulálatlanul ordított az állomás egyik peronján, ezért az ott szolgálatot teljesítő tolatásvezető hozzá lépett, hogy segítsen rajta. A vádlott azonban nem kért ebből, inkább magától lábra állt, majd ököllel többször arcon ütötte a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A Füzesabonyi Járási Ügyészség garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az ittas férfit, aki cselekményét olyan helyen követte el, ahol több utas is tartózkodott, és ahol a vádlotti magatartás a körükben riadalmat és megbotránkozást keltett. A másik vádirat szerint nem sokkal később, 2020. szeptember 26-án este egy hasonló korú fiatalember az állomás várótermében ment oda egy általa nem ismert férfihoz azért, hogy pénzt kérjen tőle. Mivel a megszólított nem volt hajlandó kisegíteni őt, a sértődött vádlott provokálta és lökdöste, majd kiment a váróteremből, ahová hamarosan egy térkővel a kezében tért vissza. A nehéz követ megpróbált hozzávágni a sértetthez, de mielőtt erre sor kerülhetett volna a megtámadott férfi szakszerűen földre vitte, és ott is tartotta őt a rendőrök kiérkezéséig. Az ügyészség ebben az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja az

Több mint ezren szegték meg a szabályokat szilveszterkor

Íme a statisztika. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között összesen 1028 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt. Pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt az országban összesen 13 esetben indult eljárás. Tiszaalpáron 0 óra 15 perckor egy fiatalkorú egy második pirotechnikai osztályba tartozó terméket használt, ami egy lakóház tetőszerkezetére esett és emiatt az kigyulladt. Senki sem sérült meg, de több százezer forintos kár keletkezett. Mátészalkán december 31-én este egy lakatlan épületben keletkezett tűz feltehetően pirotechnikai eszköz használata miatt. A fővárosban a december 31. és január 1. 6 óra közötti időszakban a rendőrök a VIII. kerületi Corvin közben és a XIV. kerületi Városligetben intézkedtek tiltott pirotechnikai termékek árusítóival szemben. Petárda használata miatt a VIII. kerületi Tömő utcában, a Corvin közben, illetve a Losonci téren kellett fellépni. A rendőrök az érintettek mindegyikével szemben szabálysértési feljelentéssel éltek. Száz embert, köztük hét kiskorút kellett detoxikálóba vinni szilveszterkor. MTI