Vesztett a pszichiátriai társaság, győzött a szólásszabadság
A jogvédőknek adott igazat a spanyol legfelsőbb bíróság a pszichiátriai társasággal szemben egy négy éve húzódó, és a napokban zárult bírósági perben. A bíróság kimondta: „a mai társadalomban különösen fontos” a pszichiátria gyakorlataival kapcsolatos vita – mint a kényszerkezelések, a tudatmódosító szerek és az elektrosokk –, kiváltképp, ha gyerekekről van szó. 2024. július 12-én az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nemzetközi szervezete győzött abban a perben, amely a pszichiátriai visszaélésekkel és a betegek jogaival kapcsolatos szólásszabadság elfojtásáról szólt Spanyolországban. A pert a Spanyol Pszichiátriai Társaság (SEP) indította a CCHR ellen, azt állítva, hogy a CCHR kiadványai, dokumentumfilmjei és weboldalai az USA-ban és Spanyolországban sértették a pszichiáterek „becsületét”. A bíróság ezt elutasította, és megerősítette, hogy a CCHR anyagai „kétségtelenül közérdekű kérdéssel foglalkoznak”, „közvetlenül kapcsolódnak a demokratikus társadalomban folyó nyilvános vitához”, és hozzájárulnak a „pszichiátriáról szóló társadalmi vitához”.A CCHR olyan weboldalakat, kiadványokat és dokumentumfilmeket készít, amelyek a pszichiátriai kezelések során történő emberi jogsértéseket dokumentálják, betegek, szakértők és törvényhozók nyilatkozataira, illetve tanulmányokra és médiamegjelenésekre hivatkozva.A Spanyol Pszichiátriai Társaság egészen pontosan azt sérelmezte, hogy a CCHR honlapjai, kiadványai és dokumentumfilmjei szerint pszichiáterek felelősek az oktatás és az igazságszolgáltatás lezüllesztéséért, a drog- és gyógyszerfüggőség súlyosbodásáért, és hogy „egyes pszichiáterek szexuálisan zaklatták betegeiket…”. Ezzel szemben Jan