Jung elszörnyedne a mai pszichiátria láttán
Rémisztően távol kerültünk attól a lélekgyógyászattól, melyet Jung annak idején lefestett: ma már szinte csak a kémiáról és gyógyszerekről hallunk a lélek betegségeit illetően. A 148 éve született neves pszichiáternek, Carl Gustav Jungnak valószínűleg lenne egy-két keresetlen szava a ma "lélekgyógyászaihoz". Július 26-án lenne 148 éves Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, aki még lélekgyógyászatként beszélt a mentális problémák kezeléséről. „A lélek rendellenes működése súlyos testi károkat okozhat, mint ahogy a testi szenvedést a lélek is megsínyli, hiszen test és lélek el nem választható, szinte egy és ugyanaz az élet.” – mondta Jung, aki hitt abban, hogy a test és a lélek, mint ellentétpárok alkotják az embert. Így a mentális problémák eredetét elsősorban nem a testi folyamatok zavaraiban kereste, ténylegesen az embernek, mint egyénnek a lelki problémáin próbált segíteni. Jung szerint: „A vallások pszichoterápiai rendszerek. Hiszen mit teszünk mi, pszichoterapeuták? Gyógyítani próbáljuk az emberi szellem, az emberi psziché vagy az emberi lélek szenvedését, és a vallások ugyanezzel a problémával foglalkoznak.” Ma már igen meredek dolog lenne lélekről beszélni ezen a területen, hiszen Jung eszméit felváltotta a modern pszichiátria (pszükhe=lélek, iatreia=kezelés), amely a lelket egynek tekinti az aggyal. És nem is kell világhírű pszichiátereket idéznünk ahhoz, hogy ezt láthatóvá tegyük, hiszen Bánki M. Csaba is igen szemléletesem