beruházás

Új beruházás érkezhet Egerbe

A több évtizede működő cég teljes gyártósorát telepítené városunkba. Új gyártóüzem felépítését tervezi Eger déli iparterületén a Marshall Ablakgyártó Kft - szúrta ki az Egri Napok egy előterjesztésben. Eger első blogja szerint egy egri viszonylatban nagyméretűnek számító üzem építéséről van szó, amivel az Iparterület utolsó, szélső szabad helyeinek egyike telne meg. A tervek alapján a tervezett beruházás három ütemre tagozódna. Az utolsó ütem befejezésével a jelenleg Kálban lévő gyártósor teljes mértékben átköltözne az új épületbe. A teljes beruházás megvalósulásával a gyártóüzem, valamint az összes kiszolgáló funkció egy telephelyen belül összpontosulhatna - olvasható az előterjesztésben. Az elvi állásfoglalást a Városi Urbanisztikai, Klíma és Környezetvédelmi Bizottság február 13-i ülésén tárgyalják. A látványtervekért kattintson IDE.

Egert választotta európai központjának az Emerson

Nemcsak gyártási folyamat, kutatási munka is kezdődik az amerikai világcég őszre felépülő új üzemcsarnokában.  Ahogy arról korában hírportálunk is beszámolt, jelentős beruházásra készül az Emerson Egerben. A mintegy 4 és fél milliárd forintos fejlesztés 200 új munkahelyet is teremt a kibővített telephelyen.  Csütörtökön megtörtént az új üzemcsarnok alapkő letétele az Egri ügyek tudósítása szerint.  Gödri István, az Emerson Automation FCP Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a pneumatikai gyártásnak több, mint ötvenéves múltja van Egerben és külön büszkék arra, hogy 2018-ban  az Emerson megvásárolta az AVENTICSET beintegrálva globális fluidtechnikai portfóliójába. Azért választott minket az Emerson, mert szakmailag és technikailag világszínvonalúnak ítélt meg minket - hangsúlyozta.  Fotó: Keller Richárd Az őszre elkészülő új üzemcsarnokban, amely 10 500 négyzetméter területtel egészíti ki az Emerson jelenlegi telephelyét, nemcsak gyártás, hanem komoly fejlesztés is zajlik majd, fejlesztési központként Eger lesz a felelőse a cég pneumatikus henger gyártásának. A bővítéssel az egri telephely az Emerson nagyobb gyártóegységeinek egyikévé is válik és a cég mintegy 200 új munkahelyet hoz létre, a toborzás már zajlik, mérnöki, gyártási, logisztikai és egyéb pozíciókba keresnek szakembereket. Fotó: Keller Richárd Az alapkőletételi eseményen részt vett Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere, dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott, dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és dr.Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és

Ezek a beruházások zajlanak a Felsővárosban

Az ősz folyamán a Felsőváros több pontján is a lakosság életét, mindennapi közlekedését segítő átalakítások, beruházások zajlanak. Ennek a munkának egy részéről számolt be sajtótájékoztatón Habis László polgármester és Martonné Adler Ildikó alpolgármester, felsővárosi önkormányzati képviselő csütörtök reggel az Olasz utca és Kallómalom utca kereszteződésénél. (tovább…)