A Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az
ellen a férfi ellen, aki kutyáját haragosára engedte.
A vád szerint a kutya gazdája és a sértett családja között éve óta haragosa a viszony. 2022
nyarán a felek egy újabb felmerülő vita rendezése érdekében találkozót egyeztettek
Gyöngyösön.
A barátinak nem ígérkező megbeszélésre a vádlott pórázon, de szájkosár
nélkül magával vitte „harapós” kutyáját is, valamint egy kés is volt nála. A sértett három
rokona társaságában érkezett a helyszínre, ahol azonnal szóváltás alakult ki, mely során a
vádlott a kutyát haragosa felé indította. A sértett egy földön talált csővel próbált védekezni,
azonban a kutya a földre teperte őt, és test-szerte megharapta. A további támadásnak az
egyik rokon közbelépése vetett véget.
A harapott sérülések miatt enyhe fokú gyulladásos szövődmény is kialakult a sértettnél, így
azok együttes gyógytartama 8 napon túli volt.
Az elkövetéshez használt kan kutyából harci kutya képezhető, de az ilyen típusú ebek –
tulajdonságaikat tekintve – az élet kioltására képzés nélkül is alkalmasak. Jelen esetben
fennállt a reális esélye annak, hogy a sértett belehal a kutya támadásába. Mindezekkel a
vádlott tisztában volt, ennek ellenére nem fogta vissza kedvencét.
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, a kutyáját
haragosára uszító férfival szemben.
Az eljárás során az elkövetéshez használt kan kutyát egy menhely örökbe fogadta.
A kép az egyik szakértői véleményben szerepelt. A fotón a kutya fogazata látható
oldalnézetből.
Egri Járási Ügyészség