Minderről a nemzetgazdasági miniszter Nagy Márton beszélt kedden.
Mint a Portfolio is megírta, a kormány 4,5%-ról 4,7%-ra emelte az idei inflációs várakozását, ennek megfelelően a korábban bejelentett 1,3%-os nyugdíjkorrekciónál nagyobb, 1,5%-os emelésre számíthatnak novemberben a nyugdíjasok – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A 1,5%-os évközi emelés átlagosan 42 600 forintot jelent a nyugdíjasoknak, ami a költségvetés számára 105 milliárd forintnyi többletkiadást jelent – tette hozzá Nagy.
A nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal együtt az őszi többletkifizetések összege eléri a 200 milliárd forintot. A kormány szerint az idei évre számított összesített havi nyugdíjösszeg – az utalványokat is beleértve – elérheti a 270 ezer forintot.
Mindenkinek a saját nyugdíja arányában jár a nyugdíjkorrekció
Nyugdíjkorrekcióra azért van szükség, hogy a nyugdíjasok kompenzációt kapjanak a vártnál nagyobb inflációért: év elején ugyanis 3,2%-os inflációval tervezett a kormány, ezért 3,2%-os inflációkövető emelést kaptak a nyugdíjasok.
A valós folyamatok azonban magasabb áremelkedést hoztak, ma már 4,7%-os inflációt vár idénre a kormány, összhangban a Magyar Nemzeti Bank várakozásával.
Az év eleji emelés és a ténylegesen várt infláció közti különbözettel megegyező, azaz 1,5%-os emelést novemberben kapják meg a nyugdíjasok, egyúttal az egész évre visszamenőleg, plusz a 13. havi nyugdíjra is egy összegben kifizetik számukra a pótlólagos nyugdíjemelést.
Az átlagnyugdíj szintjén az 1,5%-os nyugdíjkorrekció havi 3700 forint körüli nyugdíjemelést hozhat novembertől, továbbá egy összegben megkapják a nyugdíjasok a januártól októberig (és a 13. havi nyugdíjra is) járó pótlólagos emelést, átlagosan 40 300 forint körüli értékben. A kettő összegeként a novemberi pluszjuttatás 44 ezer forint körüli összeg lehet, ez valamivel magasabb a Nagy Márton által megjelölt 42 600 forintos értéknél.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Soós Lajos

