Az egrinapok.hu portál számolt be a közelmúltban arról, hogy egy miskolci vállalkozás mobilkávézókat szeretne nyitni Egerben. Hírportálunk Kovács-Csatlós Tamás tanácsnokot kérdezte arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a cégnek az üzemeltetéshez.
AJÁNLJUK MÉG A TÉMÁBAN
Egyedi ötlettel ostromolja az egri Városképi és Környezetvédelmi Bizottságot egy miskolci cég, amely mobil kávézókat szeretne nyitni városunkban. Első, tavaly év végén benyújtott, pályázatában több forgalmas helyszínt is megjelölt a belvárosban (például a Dobó tér két szélét, a Kis-Dobó tér sarkát, a Tinódi teret, vagy éppen a Bajcsy-Fellner utcák kereszteződését), ahová segédmotor kerékpárra szerelt kávézóival települne ki.
A mobilkávézók prémium minőségű kézműves alapanyagból, képzett baristák által készült kávét, kávé alapú italokat, illetve előre csomagolt szemes kávét árulnának, de szezonális igény szerint forraltbor, frissen facsart narancslé, külső pult esetén saját készítésű, friss gyümölcs alapú különleges fagylaltok is szerepelnek a kínálatukban.
A főépítészi iroda akkor a beadványt elutasította településképi szempontokra hivatkozva, de a vállalkozás 2017 januárjában, második körben is pályázott, ezúttal egyetlen helyszínre, a Bajcsy-Fellner sarokra szóló kérelemmel.
Az újabb beadvány sorsával kapcsolatban Kovács-Csatlós Tamás tanácsnok az alábbiakról tájékoztatott minket:
„Az elmúlt több mint két évben az általam vezetett Városképi és Környezetvédelmi Bizottság arra törekedett és törekszik a jövőben is, hogy a városban következetesen, átlátható módon, mindenkire érvényesen szabályozza a kitelepüléseket, arculati megjelenéseket, a mobil árusító helyek engedélyeit, stb.
A szóban forgó előterjesztés tárgya egy mobil, segédmotor kerékpárra szerelt kávézó kialakítása és üzemeltetése az Eger, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Fellner Jakab utcák találkozásában. A vállalkozás kinézetében kifogástalan, modern megjelenésű. Más kérdés, hogy a közműcsatlakozások igencsak aggályosak lettek volna.