Gyász: Meghalt Börcsök Enikő
A Jászai Mari-díjas színészt 53 éves korában érte a halál. (tovább…)
Színház, zene, képzőművészet
A Jászai Mari-díjas színészt 53 éves korában érte a halál. (tovább…)
82 éves korában meghalt Sas József humorista, írja a Blikk. (tovább…)
Kórházban ápolják a legendás művészt. (tovább…)
A Bergendy együttes alapítója és vezetője 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében. (tovább…)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező 80 éves volt. (tovább…)
2022 őszére befejeződhet az Egri Bazilika teljes külső- és belső rekonstrukciója, melyet két ütemben valósítanak meg. Az objektum belső munkálatai több részből állnak, melynek keretein belül: a szentélyben átalakul a liturgikus tér,valamint új miséző oltárt és felolvasót helyeznek el, melyeket a tervek szerint, a kereszthajóba épülő új keresztelőkúttal együtt, különleges puciscai kőből faragják, azonosan a 110 évvel ezelőtt felállított szószék kőanyagával. Forrás: Magyar Építők A projekt második ütemében pedig a két nagytorony is felújítást kap. Mindezek mellett festő-restaurátor művészek közreműködésével megújulnak a kupolák és a falak is, az oszlopok, falpillérek pedig klasszikus műmárványt kapnak. Forrás: Magyar Építők A templom belső- és külső szobrait is restaurálják, az altemplomban pedig páraelszívó rendszert, valamint új világítást létesítenek. A főtemplom homlokzata egy, az érseki levéltárban fennmaradt akvarell alapján kap új festést. Forrás: Magyr Építők A beruházás részeként teljesen kicserélik a főtemplom elektromos-, illetve gyengeáramú rendszerét és új világítási rendszert is kialakítanak. A meglévő lámpákat iparművész segítségével felújítva építik vissza, majd a korabeli lámpaburákat újragyártva helyezik azokra. A létesítmény külső homlokzatát, illetve a környékét is felújítják. A bazilikához vezető nagy lépcsősor kivitelezését fagyálló kövekből készítik a szakemberek. Forrás: Magyar Építők A főszékesegyház körül pedig természetes kővel burkolva egy új, dísznövényekkel szegélyezett körmeneti utat alakítanak ki. A létesítmény melletti területen cukrászda és vizesblokk épül. További érdekességek, részletek és fotógaléria
69 éves korában meghalt Balázs Fecó énekes, billentyűs, ezt az Apostol együttes jelentette be pénteken Facebook-oldalán. A zenész még november közepén került kórházba súlyos állapotban, ezt akkor Várkonyi Attila közölte a Retro Rádióban. Azt már Facebook-oldalán írta le a DJ, hogy az intenzív osztályon fekvő zenész koronavírusos. „Ő is elkapta a vírust, és jelenleg egy nagyon jól felszerelt intenzív osztályon fekszik.” A zenészt négy évvel ezelőtt egyszer már életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani szívritmuszavara miatt. Nemrég még úgy nyilatkozott, hogy visszatért az egészsége, és szeretné, ha a sors adna neki pár jó évet. A zenész 1951-ben született Budapesten, középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Középiskolában végezte. 1967-ben a Neoton együttes tagja lett, később Som Lajossal megalapították az első magyar hard rock zenekart, a Taurus XT-t, ahol együtt zenélt többek között Radics Bélával. A Taurus felbomlása után Koncz Zsuzsa kísérőzenekarában kezdett el zenélni. 1978-ban alapította meg a Korál együttest, leghíresebb számuk, a Homok a szélben1981-ben született. A zenekar 1986-ig működött, a Korál feloszlása után filmzenéket (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak) és oratóriumot komponált, de színdarabhoz is írt zenét. 1997-ben újra összeállt a Korál, a Kisstadionban tartott koncertjük elnyerte az Év Koncertje díjat. Balázs Fecó a Korál fennállásának 40. évfordulóját ünneplő koncerten a Papp László Sportarénában 2018. május 5-én – MTI
Nyolcvanöt esztendős lett a magyar színjátszás történetének egyik legnagyobb alakja. Heves megye déli csücskében található Pély, ott látta meg a napvilágot 85 évvel ezelőtt Törőcsik Mari, aki több mint fél évszázada tartó pályafutása alatt hazánk legtöbbet díjazott művésze lett. Már öt éve játszott színpadon és filmen mikor 1959-ben megkapta élete első rangos elismerését, a Balázs Béla-díjat, amit a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységért ítélnek oda. Törőcsik Mari méltán kiérdemelte ezt a címet, ugyanis ekkora már túl volt a Körhinta (1956), a Külvárosi legenda (1957), az Édes Anna (1958) és a Szent Péter esernyőjének (1958) bemutatóján. A Törőcsik Marián néven született, ötgyermekes katolikus családban nevelkedett színművésznő szülei pedagógusok voltak és már hatéves korától kezdve iskolába járt. Kiskamaszként sokat látogatta nagyapja falumoziját, ott fogalmazódott meg benne az az ábránd, hogy színésznő lesz belőle. Anyja és nővére példáját követve az egri Szent Orsolya-rend iskolájában tanult, az apácarend feloszlatásakor azonban megszűnt az intézmény és a kis Törőcsik Mari átkerült a békéstarhosi zenei gimnáziumba, ahol országos gépíróbajnokként jelesre érettségizett. 1954-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Egyetem), ahol tanulmányait operett szakon kezdte meg. Még az oklevél megszerzése előtt a Nemzeti Színházhoz szerződött, és nem is játszott 1958 és 1979 között más színház kötelékében. 1979-ben következett a váltás és a Katona József Színház színpadán állt a