Kiemelt

A háziorvosi ellátás központosítása jöhet

A háziorvosi ellátás államosítását készítheti elő Pintér Sándor belügyminiszter. A Covid-19 járvány alatt nem voltak vezényelhetőek az alapellátó orvosok - ezzel indokolta az egészségügy rendbetételével legújabban megbízott kormánytag, a miniszterelnök helyettese, hogy miért lenne üdvös államosítani a háziorvosi ellátást - értesült több, független forrásból a MedicalOnline. A portál úgy tudja, hogy az csak a részletek kidolgozása során derülhet majd ki, hogy hogyan kárpótolnák majd a praxisuk tulajdonjogáért esetenként több tízmillió forintot kifizető fiatalabb, és a vagyonértékű jogot 30 évvel ezelőtt az államtól megkapó idősebb orvosokat a vagyonvesztésért. Az eddig ismert részletek alapján az új felállás a Kádár-éra körzetorvosi rendszeréhez lesz. Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben A szakportál szerint problematikus, miért nem a betegek és az alapellátási szereplők megelégedésére működő, a praxisok együttműködésén alapuló struktúra irányába mozdul a rendszer, különösen akkor, amikor az elmúlt években több tízmilliárd forintot költöttek erre uniós és hazai forrásból.

Hatalmas tűz volt Demjénben

Többszáz bála kapott lángra és egy munkagép is kiégett a hatalmas tűzben. Mintegy ötszáz bála kapott lángra Demjén településen, az Albertmajorban péntek délelőtt. A tűzben egy munkagép is kiégett. Az egri hivatásos tűzoltók egy vízsugárral kezdték oltani a lángokat. A nagy füst miatt a Kerecsend és Demjén közötti utat is lezárták egy időre. Fotó: AgriaTv A tűzoltók folyamatosan oltják a lángokat, de a nagy szél miatt nehezen aludt ki a tűz. Nézze meg a helyszínen készült drónfelvételt ITT. AgriaTv

Így ér véget a tanév

A tanév végéig, tehát június 15-éig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális tanrend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez. A koronavírus-járvány miatt a 2019/2020-as tanév már digitális oktással fejeződik be - közölte csütörtökön Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. Tájékoztatása szerint június 2-ától azonban találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és a tanulók oktatási céllal. Megtarthatják például a kiscsoportos konzultációkat és az egyéni felkészítéseket az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért vagy az esetlegesen lemaradt tanulók felzárkóztatásáért. Engedélyezett továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása. MTI

Koronavírus infó: Feltételekkel ugyan de lesznek nyári táborok

Hétfőtől az egészségügyi szolgáltatások újabb köre vehető igénybe és feltételekkel ugyan, de lesznek nyári táborok. Mától újabb egészségügyi ellátások lesznek elérhetők. A lazítások második fázisában valamennyi szűrővizsgálat, a kúraszerű ellátások, és már nem csak a sürgősségi, de a tervezett műtétek is elvégezhetők lesznek – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóját . A lazítások második fázisában valamennyi szűrővizsgálat, a kúraszerű ellátások, valamint már nem csak a sürgősségi, de a tervezett műtétek is elvégezhetők lesznek. További ágyak is felszabadultak, a korábban a koronavírus miatt lefoglalt kórházi ágyak egyharmada újra igénybe vehető. Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette: a nyári táborok szervezése elkezdődhetett ugyan, de ez egyelőre csak a napközis táborokra vonatkozik. Csakis egészséges gyermek és személyzet lehet a táborokban, azt igazolni kell. Nyilatkoznia kell arról, hogy egészséges − tájékoztatott az országos tisztifőorvos. Ha a táboroztatás alatt lenne valaki beteg, akkor az illetőt el kell különíteni, és értesíteni kell a tábor orvosát, valamint a szülőket. A napközis táborokban is a szabadidős tevékenységeket és a kiscsoportos foglalkozásokat javasolják. Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa arról beszélt, hogy mától Magyarországon nincsenek kijárási korlátozások, valamennyi üzlet nyitva tarthat. Budapesten az éttermek, kávézók, cukrászdák kerthelyiségei nyitva tarthatnak, és kinyithattak a múzeumok, az állatkert is. Az elmúlt egy-két

Újra nyitnak megyénkben Mészáros Lőrinc szállodái

A felcsúti polgármester szállodái közül a a mátraházai Lifestyle Hotel Mátra már megnyitotta pár napja kapuit, de a Saliris Resort - Spa & Konferencia Hotel Egerszalók is hamarosan újra foglalható lesz. Újranyitotta május 15-én egyik szállodáját Heves megyében az Opus Global Nyrt. turisztikai divíziójához tartozó Hunguest Hotels, a többi, nem tartós felújítás alá kerülő szálloda többsége a tervek szerint legkorábban május 29-től, a pünkösdi hosszú hétvégére lesz újra foglalható. Május 15-én a mátraházai Lifestyle Hotel Mátra nyitotta meg kapuit, a - korlátozott szolgáltatásokkal - nyitó szállodába speciális ajánlatokkal foglalhatnak a pünkösdig tartó időszakban pihenni vágyók. Korábban megvette a becsődölt egerszalóki Saliris Resort Spa & Konferencia Hotelt is a felcsúti polgármester   A nem tartós felújítás alá kerülő szállodák közül a Saliris Resort - Spa & Konferencia Hotel Egerszalók, a tervek szerint május 29-tő várja a vendégfoglalásokat.  Az újranyitást fokozott járványügyi óvintézkedések előzik meg. A Hunguest Hotels saját Covid-kódexet készített a biztonság elősegítése érdekében, amelyből valamennyi munkatárs vizsgát tesz. A szállóvendégek biztonsága érdekében fokozott és szigorú higiéniai szabályokat vezettek be, amelyeket folyamatosan ellenőriznek. M1, MTI EZ IS ÉRDEKELHET https://egrisztorik.hu/2017-ben-tovabb-terjeszkedik-meszaros-lorinc-birodalma-heves-megyeben/

Megmentenék az Egri Vízilabda Klubot

Az Emberi Erőforrás Minisztériumának Sport Szakállamtitkársága felajánlotta segítségét a helyzet megoldásának kidolgozására. Kedden számoltunk be arról, hogy anyagilag súlyos helyzetbe került és a megszűnés veszélye fenyegeti az Egri Vízilabda Klubot. Szerdán délután azonban a klub elnökségi ülést tartott, és a vezetőség úgy határozott, hogy célul tűzi ki az Egri Vízilabda Kft és az Egri Vízilabda Klub megmentését és úgy a női, mint a férfi csapat OB-I-ben való szereplésének további feltételeinek megteremtését - adta hírül egy közleményben az egrivizilabda.hu portál. Fotó: egrivizilabda.hu Tájékoztatásuk szerint a döntésben szerepet játszott az is, hogy az Emberi Erőforrás Minisztériumának Sport Szakállamtitkársága felajánlotta segítségét a helyzet megoldásának kidolgozására. Az Egri ügyek plusz információval is rendelkezik a döntéssel kapcsolatban: az egri önkormányzat közölte a portállal, hogy az egri vízilabda jelene és jövője nem rajtuk fog múlni, ők minden tőlük telhető segítséget meg fognak adni a megfelelő garanciák mellett.

Megszűnik az Egri Vízilabda Klub

Sem a férfi, sem a női csapatot nem lehet már megmenteni, vagy legalábbis csoda kellene hozzá. A ZF-Eger vízilabdacsapatának ügyvezető elnöke szerint nem a koronavírus-járvány, hanem egy NAV-vizsgálat a fő oka, hogy fizetésképtelenné vált az egri vízilabdacsapatot működtető kft - jelentette ki a játékosként háromszoros olimpiai Szécsi Zoltán a Digi Sport híradójának. Mint fogalmazott: "A kft-nek az ellehetetlenülését sokkal inkább egyetlen egy komoly ügy okozta. Egy két és fél évet felölelő NAV-vizsgálat, amely elég komoly megállapítással és hozzávaló szankcióval zárult” A ügy hátterével részletesen az Index foglalkozott cikkében. A lényeg, hogy a korábban szintén vízilabdázó Bárány Attila hét év után mondott le az elnöki pozícióról, utódja Szécsi Zoltán lett, aki sajtóinformációk szerint úgy vette át a klubot, hogy nem ellenőrizte különösebben a cég pénzügyi helyzetét, majd állítása szerint sorra dőltek ki a csontvázak a szekrényből. A klub játékosai szerződését március 31-gyel megszüntette, alkalmazottainak felmondott.  Szécsi szerint a következő szezonban sem női, sem férfi fronton nem lesz egri csapat az első osztályban. "Csodára lenne szükség hozzá. Természetesen van olyan verzió is, de egyelőre nem látom a realitását." -fogalmazott. Az egri helyzetről szerda után tud majd többet mondani Vári Attila, A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. Szerinte a klubok belügye, hogy milyen formában