Címlap

A karambol után sorsára hagyta a sérültet – VIDEÓ –

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik közül az egyik közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a járművel. A férfi 2024 nyarán az ismerősétől kölcsönkért egy autót, amivel Heves egyik utcájában közlekedett. A göröngyös úton indokolatlanul nagy sebességgel haladt, és amikor egy kanyarhoz ért, a fékezés ellenére az autóval átsodródott a másik sávba, majd a vele szemben szabályosan haladó sértett által vezetett autónak ütközött. A vádlott észlelte az ütközést, ennek ellenére továbbhajtott, és nem győződött meg arról, hogy a sértett segítségre szorul-e.A sértett zúzódásos jellegű, könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott – tartva a felelősségre vonástól – az autót a közeli kukoricaföldön hagyta. Séta közben találkozott a kocsit átadó ismerőssel, akit előzőleg eltiltottak a járművezetéstől. Miután az vissza kérte a kulcsot, beült az autóba, majd azt az eltiltás ellenére vezette.A balesetet okozó terhelt esetében a vád tárgya segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, míg a másik vádlott járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt felel a bíróságon. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a büntetett előéletű, karambolozó férfival szemben. Az engedély nélkül vezető vádlott felfüggesztett fogházbüntetésre és további közúti járművezetéstől eltiltásra számíthat. A felvételen a karambol látható, amit az utcában található biztonsági kamera rögzített.A videó

Halálos tűz Ecséden

Éjfél után néhány perccel érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy Ecséden kigyulladt egy családi ház. A száz négyzetméteres Kossuth Lajos utcai épület teljes terjedelmében égett, a ház előtti gázcsonkból kiáramló gáz meggyulladt. A tűzoltók öt járművel vonultak a helyszínre, eloltották az égő épületet, kivittek egy gázpalackot, valamint a gázcsonk környezetét hűtötték. A gázszolgáltató szakemberei elzárták a gázt, majd miután a vezetékben a nyomás lecsökkent, a tűzoltók eloltották az égő gázcsonkot. Az épület tetőszerkezete beszakadt, a romok átvizsgálásakor a tűzoltók megtalálták az ott lakó idős férfi holttestét. A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít. Ugyan nyáron kevesebbszer riasztják lakástűz miatt a tűzoltókat, mint az év többi részében, ilyenkor is naponta átlagosan tizennégy lakóépület kigyullad. A tragédiák megelőzésének legjobb módja, ha otthonunkban füstérzékelőt telepítünk, amely a tűz keletkezésekor azonnal jelez, így még van idő a kezdődő tüzet eloltani, vagy kimenekülni az épületből. Fotó: Illusztráció Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tragikus balesetek, vegetációs tüzek történtek a hétvégén

A hétvégén 12 alkalommal avatkoztak be vármegyénk tűzoltói. A 9 tűzesetet és 3 műszaki mentést összesen 11 hivatásos, 2 önkormányzati és 2 önkéntes tűzoltóegység kezelte. Szombati események Teljes terjedelmében égett egy autó hajnalban Bélapátfalva határában. A város önkormányzati tűzoltói egy vízsugárral oltották el a tüzet, személyi sérülés nem történt.  Halálos vonatgázolás történt reggel Hatvannál. A szerelvényen tizenöten utaztak, ők mentesítő vonattal folytatták útjukat. A hatvani hivatásos tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában nyújtottak segítséget.  Kigyulladt egy személyautó motortere délután Egerben, a Leányka utcában. A tűz két, mellette parkoló járművet is érintett. A lángokat a város hivatásos tűzoltói oltották el, az eset során senki nem sérült meg.  Kigyullad egy villanyóra délután Sirok Verpeléti útján. A ház lakói a pétervásárai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a lángokat. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, további izzás nem volt a helyszínen. A tűzben senki nem sérült meg.  Éjszaka a hatvani hivatásos tűzoltók Turán, a Szőlő utcában egy balesetet szenvedett autót áramtalanítottak. Az eset során személyi sérülés nem történt.  A füzesabonyi hivatásos és önkéntes tűzoltók városukban háromszáz négyzetméteres, a tiszanánai önkormányzati tűzoltók Kömlő és Átány között tíz négyzetméteres, a gyöngyösi hivatásos tűzoltók Adácson két hektáros szabadtéri tűzeseteknél avatkoztak be.  Vasárnapi események Szalagkorlátnak ütközött, megpördült, majd árokba csapódott egy autó tegnap délelőtt az M3-as sztráda 47-es

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

Önkéntes Vízadó programot hirdet Budapesten a 10 millió Fa, Budapest önkormányzata, a Főkert és a beeco „ökosapplikáció”. Szervezett csoportos locsolásokhoz már most várják cégek és magánszemélyek csatlakozását, míg az egyéni és kiscsoportos locsolók június 1-jétől csatlakozhatnak a programhoz a beeco térképes applikációján, ahol megtalálják, hol lehet vizet vételezni, és merre vannak a locsolandó fák. Kampányt indítunk az 5 évnél fiatalabb fővárosi fák öntözésére, megmentésére – olvasható a 10 millió Fa honlapján. Mint írják: A grund udvarán, a Madarak és fák napján elültetett oszlopos juhar alkalmat teremtett arra, hogy Bardóczi Sándor, a Főváros Főtájépítésze, Dezsényi Péter, a Főkert vezérigazgatója, a beeco munkatársai, valamint Bojár Iván András, a 10 millió Fa vezetője megtartsa a legelső Önkéntes Vízadó toborzást. Június 1-jétől az Önkéntes Vízadók a beeco térképes applikáció segítségével segíthetnek szomjas fáknak, cégek és közösségek pedig a „Locsolakomákon” vehetnek részt. „A nyár vasárnap estéin ugyanis vidám, beszélgetős, batyus világmegmentős közösségi locsolóbulikat rendezünk közösen a városban, amelyeken nemcsak az emberek, de a fák is jóllaknak” – írják. Szükségünk van a fákra, de a fáknak is miránk! „A 2022-es pusztító aszály után a 2024 perzselő nyár is mindenki számára nyilvánvalóvá tette: a Föld klímája drámaian változik. Próbáljuk hűs otthonokban átvészelni, ha pedig kint járunk a fák védő árnyékában

Estétől az ország északi részén viharok várhatóak

Az extrém hőséget általában kiadós vihar követi. A HungaroMet előrejelzése szerint ma hazánkat is elérheti az a viharzóna, amely Nyugat-Európában már komoly károkat okozott, Franciaországban halálos áldozatokat is követelt. Az esti, késő esti órákban egy gyors mozgású hidegfront érkezik északnyugati irányból, késő délutántól a nyugati határszél közelében intenzívebb zivatarok, viharos, akár 80-90 kilométer/órás széllökések és jégeső lehet, legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén. Fontos, hogy mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyet a víz elérhet. A közlekedőknek is fokozott óvatossággal kell eljárniuk, autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni. A villámárvizek komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Ha van rá mód, a kocsival fáktól, reklámtábláktól, épületektől távolabb parkoljunk. Ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, a legjobb valahol megállni. Ha erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk. Villámláskor ne a fák alatt keressünk menedéket, hanem lehetőség szerint menjünk egy közeli épületbe. Az otthonunkban lévő elektromos eszközök csatlakozóit húzzuk ki a konnektorból, a villámcsapás ugyanis tönkreteheti őket. A várható meteorológiai riasztásokról és a tűzoltói beavatkozást igénylő esetekről tájékozódjon a katasztrófavédelem VÉSZ-alkalmazásán. Ha bárki bajba jutott embert vagy

Hogyan válassz angol nyelviskolát céged számára?

A céges angol nyelvoktatás ma már nem extra juttatás, hanem versenyképességi eszköz. A globalizált üzleti környezet, a nemzetközi ügyfelek és a távoli csapatokkal való együttműködés nyelvi tudást követel meg a munkatársaktól. Egy jól megválasztott nyelviskola hosszú távon nemcsak a dolgozók készségeit javítja, hanem közvetve hozzájárul a cég hatékonyságához és presztízséhez is. De hogyan lehet eldönteni, hogy melyik nyelviskola a legmegfelelőbb? Az alábbi szempontok segítenek abban, hogy a döntéshozók ne csupán ár vagy ismeretség alapján válasszanak, hanem valóban az adott szervezet igényeire szabott, hatékony partnerrel kössenek hosszú távú megállapodást. A vállalati angol kurzus ára mindig kedvezőbb lesz, mintha valaki egyedül iratkozna be, így érdemes mindenkinek belevágni, akinek van rá lehetősége. Angol nyelviskola választás céges célok szerint Az első lépés a célok pontos meghatározása. Nem mindegy, hogy a vállalat általános nyelvi képzést szeretne, vagy üzleti angolt, esetleg iparágspecifikus szókincs fejlesztését. Egyes esetekben az is cél lehet, hogy a munkatársak angol nyelvű prezentációkat tudjanak tartani, vagy tárgyalási helyzetekben is magabiztosan mozogjanak. A tanfolyam célja alapján más típusú oktatót, tananyagot és módszertant érdemes választani. Az is fontos, hogy a képzés milyen formában történjen: egyéni coaching, kis létszámú csoport, nyelvi tréning vagy intenzív workshop formájában. Minél konkrétabb a célkitűzés, annál könnyebb lesz a megfelelő szolgáltatót megtalálni. Az angol nyelviskola céges

Színpszichológia a hálószobában

A hálószoba színe nem csupán dekorációs kérdés: mély hatással van az érzelmeinkre, hangulatunkra és alvásminőségünkre. Ebben a cikkben feltárjuk, hogyan befolyásolják a különböző színek a pihenés és feltöltődés élményét, és milyen árnyalatokkal teremthetünk nyugodt, harmonikus környezetet magunk körül. A színek pszichológiai hatása a hálószobában A színek energetikai rezonanciái alapvetően változtatják meg hangulatunkat. A kék hűsítő, megnyugtató hatása segíthet az elalvásban és támogatja a nyugodt éjszakákat. Ugyanakkor a meleg árnyalatok, mint a sárga és narancs, fokozzák az energiaszintet, ami nem ideális pihenéshez, de inspiráló lehet reggeli felébredéshez vagy kreatív gondolkodáshoz. A színpszichológia azt mutatja, hogy a hideg tónusok – kék, zöld – segítenek csökkenteni a stresszszintet, míg a meleg tónusok – piros, barna, földszínek – otthonosságot sugallnak. A semleges árnyalatok (fehér, szürke, bézs) jó alapot adnak más színek kiegészítéséhez, hogy ne legyen túl domináns egyik sem. Ezek a hatások anélkül érzékelhetőek, hogy tudatosan figyelnénk rájuk. A hálószoba leggyakoribb színeinek hatása A kék olyan szín, amely könnyen előidéz belső nyugalmat és békét – kiváló választás aktív elmét pihentetni. A zöld a természetközelség érzését kelti, segíti a relaxációt és frissességet hoz a térbe. A pasztell és fehér színek tágítanak, letisztult tereket eredményeznek, míg a szürke és bézs elegáns, semleges háttérként akár színesebb ágyneművel kombinálva is jól működik. A barna

Adományrekorddal zárult a 110. Richter Egészségváros – 29.068.000 forint adományban részesült a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház

Ismét nagy lakossági érdeklődés mellett zajlott le a Richter Gedeon Nyrt. társadalmi felelősségvállalási programjának részeként megvalósuló Richter Egészségváros rendezvény Gyöngyösön, amely fennállása óta második alkalommal érkezett a településre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és az egészségtudatosság fontosságára, és támogassa a hazai egészségügyi intézményeket fontos fejlesztések, beruházások megvalósításában, elősegítve ezzel az egészségügyi ellátórendszer tovább fejlesztését. A magyar gyógyszergyártó vállalat 3,5 millió forint alapadományt ajánlott fel a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház számára. A program során a résztvevők minden egyes aktivitásért – például szűrővizsgálaton, tanácsadáson való részvételért – szimbolikus adománypontokat gyűjtöttek, amelyekkel kiegészítették a Richter alapadományának összegét. A lakosság összefogásának köszönhetően a nap végén összesen 29.068.000 forint támogatásban részesül a kórház. Ebből az összegből a sebészeti műtő új eszközökkel történő felszerelését fogja megvalósítani az intézmény. A rendezvény megnyitóján Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere köszöntötte először az Egészségváros résztvevőit: „Büszke vagyok arra, hogy már a reggeli Egészségsétán is nagyon sokan vettünk részt. Ebből is jól látható, hogy Gyöngyös egy igazi közösséget alkot. Örülünk annak, hogy a Richter Egészségváros ismét visszatért hozzánk, és újból benépesíti a Fő teret. Nagyszerű lehetőség, hogy részt vehetünk ezeken a szűréseken, meghallgathatjuk az előadásokat, és ezzel saját egészségünkért téve hozzájárulhatunk a kórház adománycéljának megvalósulásához is.” Dr. Assani Omar, a Gyöngyösi

A véradással és plazmaadással reményt adhatunk másoknak és életeket menthetünk – június 14-e a Véradók Világnapja

Világszerte ma ünnepeljük a Véradók Világnapját. A 2004 óta minden év június 14-én tartott Világnap több nemzetközi egészségügyi szervezet, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére jött létre. A Világnap tudatosítja a vér- és a plazmaadás jelentőségét. Az idei jelmondat – „Adj vért, adj reményt: együtt életeket menthetünk!” – arra hívja fel a figyelmet, hogy a vér- és plazmaadásnak köszönhetően sokan kapják vissza a reményt a gyógyulásra, a teljes életre. A vér és a plazma elengedhetetlen a modern orvoslásban. A vér kritikus fontosságú a műtétek és a traumatológia során, míg a plazmából származó gyógyszerek életmentőek hemofíliában, immunrendszeri rendellenességekben szenvedők, transzplantált betegek és súlyos égési sérültek számára. Ezek a kezelések nemcsak gyógyítanak, hanem új esélyt kínálnak egy teljes életre. A vér és a plazma egyedüli forrását egyaránt az önkéntes donorok jelentik. Magyarországon naponta mintegy 1600–1800 véradóra van szükség a vérellátás biztosításához. Folyamatosan nő a plazma iránti igény is, mivel egyre több betegség kezelésében alkalmazzák. Egy felnőtt hemofíliás beteg egy évi kezeléséhez például átlagosan 1200 plazmaadás szükséges. „Vérplazmából készült gyógyszereket nemcsak ritka betegségek kezelésénél alkalmaznak” – mondja dr. Nyerges Judit, a Magyarországon 10 modern plazmagyűjtő központot üzemeltető BioLife Plazma Hungary Kft. ügyvezetője. „Súlyos fertőzések, autoimmun kórképek, égési sérülések, szervátültetések vagy épp komplikált szülések során is létfontosságúak