Nagy területen égett a tarló Nagyfügeden
A tűzoltók körülhatárolták, majd megfékezték a lángokat, amelyek végül tizenöt-húsz hektár területet érintettek. (tovább…)
A tűzoltók körülhatárolták, majd megfékezték a lángokat, amelyek végül tizenöt-húsz hektár területet érintettek. (tovább…)
Megtört az infláció 4 hónapja lassuló trendje, bár az üzemanyagok még mindig lefelé húzzák az indexet, azonban élelmiszerek jelentős mértékű, - egyes termékeknél 20 százalék körüli - drágulása folytatódik. Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, ami a májusi 2,2 százalékos infláció után jelentős emelkedés. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Bár az adatgyűjtést a statisztikusok figyelmeztetése szerint nehezíti a koronavírus-járvány, és esetenként becslésekre kell hagyatkozniuk, azért figyelemre méltó trendeket jelez a legfrissebb jelentés is. Májushoz képest a fogyasztói árak júniusban átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, csakúgy, mint egy hónappal korábban. Az első féléves infláció 3,4 százalékos volt, a maginfláció 4 százalék maradt - közölte a KSH. Utóbbi a jegybanki toleranciahatáron belül van. A nyugdíjas fogyasztóiár-index azonban éves összevetésben 3,6 százalékos emelkedést jelez, vagyis az idősebbek pénztárcáját jobban megterheli a drágulás. Az előző év júniusához viszonyítva azonban az élelmiszerek jelentősen, 7,8 százalékkal drágultak, ezen belül a párizsi, kolbász ára 20,5 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,1, a sertéshúsé 17,0, a cukoré 14,2, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 10,8 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,7 százalékkal kerültek
Bezártak egy iskolát Mezőkövesden, mivel góc alakulhatott ki – értesült az RTL Klub. Valószínűleg a Szent Imre Tagiskoláról lehet szó, amely július 3-án azt írta a Facebookon, hogy koronavírus gyanúja miatt lezárták az intézményt és előreláthatólag július 8-ig nem látogatható. Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel, noha az esetet nem konkretizálták, mindössze annyit közöltek, hogy a Covid-19 fertőzés „halmozódását” észlelte a helyi járványügyi hatóság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményben. A fotó csak illusztráció Az NNK tájékoztatása alapján a járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán. A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek; a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat. Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették, azok, akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak.
Legutóbb épp egy hónapja, június 7-én volt ilyen magas az új esetek száma országosan, megyénkben 20-ra nőtt a fertőzöttek száma. Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4205 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - közölte a kormányzati honlapon. Az elhunytak száma változatlanul 589 fő, 2874-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 742 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60 %-a, a gyógyultak 47 %-a budapesti. 142 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen. Forrás: koronavirus.gov.hu A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két 24 éves fiatalemberrel szemben, akik tavaly decemberben együtt raboltak ki egy idős asszonyt egy Heves megyei településen. (tovább…)
Kilencvenegyéves korában hajnalban, egy római klinikán meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző – közölte a családja az ANSA hírügynökséggel. Az ügyvédje és barátja, Giorgio Assumma közölte: Morricone elméje az utolsó pillanatig tiszta volt, halála előtt el tudott búcsúzni a feleségétől, a gyerekeitől és az unokáitól és a közönségnek is meg tudta köszönni a kreativitása állandó támogatását. A 20. század egyik legnagyobb hatású és legtermékenyebb filmzeneszerzője 1928. november 10-én született Rómában, és eredetileg focistának készült, de végül a Santa Cecilia konzervatóriumban végzett, ahol trombitán is tanult játszani. 1955-ben kezdett filmzenéket írni, az áttörést Sergio Leone hozta meg neki, amikor felkérte, hogy készítse el a hangszerelését néhány betétdalnak az Egy maréknyi dollárért című olcsó spagettiwesternben. A film óriási siker lett, és felfigyelt a világ a sajátos hangzásvilágú Morriconéra, aki olyan, akkoriban nem szokványosnak tartott hangszereket is használt, mint a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. A folytatásokban is dolgozott, az A jó, a rossz és a csúf betétdala az egyik leghíresebb műve (több zenekar – például a Metallica is – erre vonult be a koncertjeire): Felsorolni is nehéz, milyen sok rendezővel dolgozott, többek között: Don Siegel, Mike Nichols, Brian De Palma, Barry Levinson, Oliver Stone, Warren Beatty, John Carpenter, Quentin Tarantino, Sergio Corbucci, Duccio
TELJES ÚTLEZÁRÁS A 33-AS ÚTON. (tovább…)
Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben. Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) a Magyar Gomba Kertész Kft. gombaházában a cég versenyképesség-növelő támogatásáról szóló szerződés ünnepélyes átadása után Demjénben 2020. július 3-án. MTI/Komka Péter Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél - közölte. A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gomba mennyisége
Véleményed kincs – ezzel a címmel osztogatnak 24 pontos kérdőívet az Erzsébet-táborokban, egyes kérdések aggályosak, gondolja a Pedagógusok Demokratikus Szervezete - értesült az Mfor. Bár a felmérés anonimitást ígér, a feltett kérdésekkel elég egyértelműen be lehet azonosítani, hogy a válaszadó melyik településről jött, hányadik osztályos, milyen nemű – hiszen tudni lehet, hogy azon a héten melyik iskolából nyaraltak a táborban a gyerekek. Azon túl, hogy a kitöltő fiú-e vagy lány, a tesztlapon arra is kíváncsiak, hogy hány testvére van, azok hány évesek, kikkel lakik együtt a válaszadó (még olyan opciót is meg lehet jelölni, hogy anyukámmal vagy apukámmal és az új társával), dolgoznak-e a szülei, s hogy nekik mi a legmagasabb végzettségük? Aztán: milyen épületben laktok, hány szobátok van, van-e külön szobád, hányan laktok egy szobában, kikkel laksz egy szobában, sőt: van-e saját autótok. Illusztráció: Egri sztorik A kérdések egyre intimebb szférába tolódnak, az utolsó oldal az érzelmekre kérdez rá: Hogy érzed magad most, általában, otthon, az iskolában? Majd: osztályozd le a családodat, szüleidet, testvéreidet, az osztályközösségedet, majd a tanáraid többségét. Itt 1-5-ig pontokat várnak a gyerekektől. Bár régóta tudjuk, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, azt is firtatják, milyen a gyerek kapcsolata anyukájával, családtagjaival, barátaival, tanáraival – ötféle fokozatot jelölhet meg a nagyon rossz