ÚJABB LEGENDA TÁVOZOTT: ELHUNYT PÉCSI ILDIKÓ
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező 80 éves volt. (tovább…)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező 80 éves volt. (tovább…)
2022 őszére befejeződhet az Egri Bazilika teljes külső- és belső rekonstrukciója, melyet két ütemben valósítanak meg. Az objektum belső munkálatai több részből állnak, melynek keretein belül: a szentélyben átalakul a liturgikus tér,valamint új miséző oltárt és felolvasót helyeznek el, melyeket a tervek szerint, a kereszthajóba épülő új keresztelőkúttal együtt, különleges puciscai kőből faragják, azonosan a 110 évvel ezelőtt felállított szószék kőanyagával. Forrás: Magyar Építők A projekt második ütemében pedig a két nagytorony is felújítást kap. Mindezek mellett festő-restaurátor művészek közreműködésével megújulnak a kupolák és a falak is, az oszlopok, falpillérek pedig klasszikus műmárványt kapnak. Forrás: Magyar Építők A templom belső- és külső szobrait is restaurálják, az altemplomban pedig páraelszívó rendszert, valamint új világítást létesítenek. A főtemplom homlokzata egy, az érseki levéltárban fennmaradt akvarell alapján kap új festést. Forrás: Magyr Építők A beruházás részeként teljesen kicserélik a főtemplom elektromos-, illetve gyengeáramú rendszerét és új világítási rendszert is kialakítanak. A meglévő lámpákat iparművész segítségével felújítva építik vissza, majd a korabeli lámpaburákat újragyártva helyezik azokra. A létesítmény külső homlokzatát, illetve a környékét is felújítják. A bazilikához vezető nagy lépcsősor kivitelezését fagyálló kövekből készítik a szakemberek. Forrás: Magyar Építők A főszékesegyház körül pedig természetes kővel burkolva egy új, dísznövényekkel szegélyezett körmeneti utat alakítanak ki. A létesítmény melletti területen cukrászda és vizesblokk épül. További érdekességek, részletek és fotógaléria
Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is. A Reuters értesülései szerint Jaroslaw Govin lengyel miniszterelnök-helyettes csütörtökön közölte: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről. Archív fotó: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Orbán Viktorral Gowin az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyalt, ezt követően közölte újságírók előtt: "tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra". Azt is világossá tette - az unió kb. összes vezetőjéhez hasonlóan -, hogy a lengyelek és magyarok által ellenzett jogállamisági mechanizmus újratárgyalása nem lehetséges. Ezért beérik a magyarázó szöveggel, amelynek célja, hogy világossá tegye: a szabályozás nem alkalmazható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a tagállamokra bármilyen más területen, mint az uniós források menedzselése A magyar és a lengyel kormány november végén jelentette be: az uniós források lehívásához kötött jogállamisági feltételrendszer elleni tiltakozásul nem csak az erről szóló rendeletet nem szavazzák meg, de készek vétózni a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló megállapodást is.
MÉG A TETŐSZERKEZET IS KIGYULLADT. (tovább…)
AZ ERESZEN KERESZTÜL PRÓBÁLT MEGLÓGNI A RENDŐRÖK ELŐL A FIDESZES EP-KÉPVISELŐ. Szájert a kábítószerekre vonatkozó törvények megsértésével is megvádolhatják miután a rendőrség pénteken egy melegbárban tartott bulin jegyzőkönyvbe vette a koronavírus miatt bevezetett korlátozások megsértését. Múlt hét pénteken este fél 10 körül a rendőröket egy olyan bulihoz riasztották, amelynek résztvevői a szomszédok szerint megsértették a járványügyi korlátozásokat. A helyszínen a rendőrök körülbelül 20 embert találtak, akik között két diplomáciai mentességet élvező ember is volt. Az egyik résztvevő, az 1961-es születésű S.J. az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni a helyszínről, ezt egy járókelő vette észre. A férfi az ügyészség szerint menekülés közben megsérülhetett és véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak a rendőrök. A Telex kiderítette: hogy S.J. nem más, mint Szájer József. A lemondott fideszes EP-képviselő irodájából ugyanakkor a Telex megkeresésére csak annyit válaszoltak, hogy a képviselő úr nem kíván nyilatkozni. Az ügy előzménye, hogy Szájer József "hosszas mérlegelés" után vasárnap váratlanul lemondott európai képviselőségéről, erről David Sassolit, a EP elnökét is aznap tájékoztatta. (Telex.hu)
Ezzel a lépéssel az online szolgáltatásuk még karácsony előtt az ország mintegy 500 pontján lesz elérhető 1,9 millió háztartás számára. Újabb településeken szállít házhoz a Tesco két hét múlva. A zalaegerszegi, a szolnoki, valamint a békéscsabai régió mellett Egerben is bevezetik új szolgáltatásikat – adta hírül honlapján a brit élelmiszerlánc. A Tesco úgy érzi, ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a járványhelyzetben minél több család tudja biztonságosan, gyorsan és kényelmesen beszerezni az ünnepi időszakban szükséges termékeket. A vásárlók a Tesco honlapján vagy Androidon és iOS-en is elérhető mobiltelefonos alkalmazáson keresztül tudnak bepakolni a virtuális kosarukba több mint 13 ezer féle termék közül válogatva. A bevásárlási asszisztensek a kiválasztott termékeket az újonnan bekapcsolt városok hipermarketeiben készítik össze. Az érvényben lévő korlátozásokkal összhangban a Tesco az új területeken is biztonságos kiszállítást garantál. A házhozszállítás este 22 óráig kérhető, akár érintésmentesen is, a Click&Collect keretében pedig személyes átvétel is választható a hipermarketek parkolójában található átvételi ponton, amelyek este 20 óráig tartanak nyitva. Az áruházlánc azonban arra kéri a vásárlókat, hogy a kijárási tilalomra tekintettel lehetőleg este 19 óráig vegyék át megrendeléseiket. (tesco.hu)
Az RTL Klub legendás szappanoperája nem éli meg a huszonharmadik születésnapját a Blikk értesülése szerint. (tovább…)
Noha Orbán Viktor miniszterelnök november 9-én bejelentette, hogy a kormány mindenfajta gyülekezést megtilt a koronavírus-járvány terjedése miatt hozott szigorító intézkedések részeként legalább egy hónapig, ez nem vonatkozik a társas vadászatok megtartására – tudta meg a 24.hu. A hírportál értesülései szerint az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Azt közölték: A vadászat elsősorban vadgazdálkodási tevékenység, amely a területet és az időpontot tekintve is tervszerűen zajlik. A járványügyi védekezés nem akadálya a szabályosan bejelentett társas vadászatok megtartásának. A társas vadászat ugyan nevében utal arra, hogy csoportosan végzett tevékenység, azonban nem értelmezhető gyülekezésnek. Ugyanakkor a 24.hu ágazati forrásai szerint ez annyiban nem igaz, hogy legalább a vadászat előtti eligazítások során a vadászoknak gyülekezniük kell. (24.hu)
A koronavírus-járvány elleni védekezés hatékonyságának fokozása érdekében december 1-től bővül azon autóbusz-állomások köre, ahol megszűnik az autóbusz-vezetői jegyértékesítés – írja honlapján a Volánbusz. Közlésük szerint a személyes érintkezések számának csökkentése érdekében a pénztári nyitva tartás időszakában kötelező elővételt vezetnek be december 1-től az egri és a gyöngyösi autóbusz-állomáson is. Ennek értelmében kizárólag előre megváltott jeggyel, bérlettel vagy egyéb, utazásra jogosító dokumentummal lehet felszállni a járatokra. A pénztárak nyitva tartása alatt az autóbusz-vezetőknél nem vásárolható semmilyen díjtermék. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik fontos eleme, hogy november 11. óta nemcsak a járműveken és a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból, és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők. (Volán)