kereknyom_sar
A téli tüzelő házhoz szállítása váltott ki késhegyig menő vitát két szomszéd között, amelyben mindkét résztvevő megsérült.

A Heves Megyei Főügyészség vádirata szerint a bükkszenterzsébeti vádlottak két, egymáshoz közeli házban laktak. Az épületeknek közös udvara volt, melyet nem fedett szilárd burkolat, így csapadékos időben azt sár borította.

2015. december 13-án az első rendű vádlott tűzifát rendelt a házához, melyet egy furgonnal szállítottak oda. A gépjárművel a fuvaros megkísérelt beállni az udvarra, hogy megkönnyítse a lerakodást, de ezt a másodrendű vádlott felesége nehezményezte, mondván, hogy a jármű kerekei feltörik a talajt. Az emiatt kialakult vita végeztével az első rendű vádlott maga vezette keresztül az udvaron a furgont, amivel megállt a háza előtt, hogy megkezdjék a pakolást.

Eközben a behajtás miatt tiltakozó asszony telefonon hazahívta a férjét, a másodrendű vádlottat, aki megérkezése után keresetlen szavakkal vonta felelősségre szomszédját a sárban keletkezett keréknyomok miatt. Az emiatt kialakult kölcsönös szóváltás hevében aztán ököllel állon is vágta a vele szemben álló férfit, aki erre elővett a zsebéből egy kitolt pengéjű tapétavágót, és azzal kaszáló mozdulatokat téve, rátámadt az előle ekkor már hátráló haragosára.

Az arcán, és a védekezésül maga elé emelt bal karján komoly sebesüléseket okozott neki, így több ideget és inat is átvágott az alkari részen, az pedig, hogy az itt futó verőerek – jelentős vérzéssel járó, és így adott esetben életveszélyt okozó – sérülése elmaradt, csupán a véletlenen múlott.

A Heves Megyei Főügyészség a tapétavágót használó első rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg az őt ököllel bántalmazó másod rendű vádlottat garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

A Heves Megyei Főügyészség a büntetett előéletű első rendű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és arra tett indítványt, hogy a törvényszék rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását, továbbá határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlott esetében a főügyészség próbára bocsátás intézkedés alkalmazását indítványozta.