Véget ért a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődött a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják. 

Az oktatási intézmények által megrendelt 12,7 millió tankönyv megérkezett tanévkezdésre, s az intézményvezetők augusztus 21-től adhatták le a pótrendeléseket is. Mint ahogy tavaly, úgy idén sem fogja a tankönyvek hiánya megakadályozni az iskolakezdést, több mint 1,1 millió gyerek pedig ebben a tanévben már ingyen jut hozzá a szükséges tankönyvekhez – közölte korábban Palkovics László oktatási államtitkár. 

A tanévkezdés anyagi terheit könnyítendő korábban utalták a családtámogatásokat, az előrehozott utalás csaknem 1,3 millió családnak jelent majd könnyebbséget. Novák Katalin ifjúsági és családügyekért is felelős államtitkár a családokat segítő intézkedések között említette az ingyenes tankönyvellátást az 1-9. évfolyamon tanuló diákok számára, ami azt jelenti, hogy 1 milliónál több diák kap térítésmentesen tankönyvet.

Számítása szerint egy kétgyermekes családnál ez a támogatás 35 ezer, míg egy három gyermekes családnál akár 50 ezer forintos megtakarítást jelenthet. Kitért egy friss rendeletmódosításra is, ami szerint az iskolába bevitt tankönyvek súlya nem lehet több 3 kilogrammnál, hogy a gyerekeknek ne kelljen súlyos táskákat cipelniük az iskolába. 

Palkovics László korábbi közlése szerint átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére szeptembertől.

Az államtitkár ismertette: béremelésre mintegy 21 milliárd forintot költenek a költségvetésből. Ez az alapbér emelkedését jelenti, és ezen felül nőnek a tanárok pótlékai is, összesen 10 milliárd forint értékben. Az államtitkár korábban azt is elmondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tanévkezdés előtt jelentette be, hogy több mint 81 milliárdos forrásból átfogó iskolafejlesztési program indul, közel 400 településen 527 intézmény újul meg, válik korszerűbbé. Az intézkedés minden ötödik diákot érinti. 

A nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési programban már 25 tanuszodát, tornatermet, iskolát, tantermet adtak át és készül további 21 tanuszoda, 13 tornaterem, 4 iskola, valamint 6 tornaterem kibővítése is zajlik. 

A nemzeti tanévnyitónak a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium ad otthont. A tanévet Balog Zoltán nyitja meg, beszédet mond Palkovics László.

(MTI)