Fotó: Gál Gábor
Hat nagyszínpadi, három gyermek- és három stúdiószínpadi bemutatót tervez a Gárdonyi Géza Színház a 2017/2018-as évadban.

Blaskó Balázs igazgató az évadnyitó társulati ülésén elmondta: klasszikus népszínházi vonulatot visz végig az idei műsorterv, a műfajok sokszínűségét felvonultatva. Műsorra kerül a Tóték c. tragikomédia, a Csárdáskirálynő c. nagyoperett, a Zrínyi című rock-musical, a Két úr szolgája c. comedia dell’arte és a Férjvadász című zenés bohózat.

 

Fotó: Gál Gábor

 

A gyerekeknek szól majd A didergő király, a Pöttöm Panna,  A csodatükör című mesejáték, amelyeket a Babszem Jankó Gyermekszínházzal együttműködve állítanak színre. A tánctagozat számára Topolánszky Tamás Az ember tragédiája című Madách-dráma alapján készít táncfantáziát, a stúdióban pedig egy új Clebio Oliveira koreográfia kerül színre. A Stúdióban bemutatják továbbá Ionesco: Különóra című tragikus komédiáját, valamint a Turi című “akusztikus lomdrámát”.

 

Fotó: Gál Gábor

 

A teátrum fontos pillére az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatnak, amelyben hangsúlyos szerep jut a nemzetközi, így a testvérvárosi kapcsolatoknak is. A két város 40 éves együttműködését az október 18-22-e között a Gárdonyi Géza Színházban rendezendő VI. Stúdió Színházi Táncfesztiválon is megünneplik, ahová meghívták a Pori Dance Companyt.

 

Fotó: Gál Gábor

 

Két új tagot köszöntöttek: Nagy Fruzsina és Szeverényi Balázs szerződik a színházhoz. Urbányi Petra, a Conservatoire Royal de Bruxelles végzős hallgatója pedig  itt tölti szakmai gyakorlatát.  A hangosító-tár vezetését a nyugdíjba vonuló Vozáry Dénestől októbertől Pauli János veszi át.

A munkát Örkény: Tóték című tragikomédiájának próbáival kezdik, amelyet október 13-án mutat be a társulat Blaskó Balázs rendezésében.