Újra Budapesten, a Nemzeti Színházban vendégeskedik az egri Gárdonyi Géza Színház. Január 14-én este 7 órától a Rokonok című társadalmi drámát játssza a társulat.

Szabad-e megtenni, amit lehet? Erről: a kísértésről és a tisztességről szól a Rokonok.  Móricz Zsigmond társadalmi drámáját Blaskó Balázs rendezte, az előadás főszereplője Nagy András, aki Kopjáss István szerepében felveszi a harcot a kapzsisággal, a korrupcióval szemben.

Egy magyarországi kisváros – Zsarátnok – polgármestere, a hivatali dolgozók, bankárok, polgárok, hétköznapi emberek e történet szereplői. Már a település neve is sok mindent elárul. Zsarátnok. A hamu alatt lappangó, felületén már elhamvadt és csak belül izzó parázs, amely egy kicsiny fuvallat hatására bármikor lángra lobbanhat. Ez a fuvallat pedig nem más, mint az elérhető gazdagság: a hatalom, a pénz, az anyagi javak megszerzésének lehetősége.

Nagy András. Babócsai Réka / Fotó: Gál Gábor
Saárossy Kinga, Sata Árpád, Bacsa Ildikó, Nagy András / Fotó: Gál Gábor

“Sajnálatos emberi tulajdonságok: a kapzsiság, harácsolás, a kielégíthetetlen pénz- és hatalomvágy munkál e kisváros mindennapjaiban. Az elérhető haszon forgószele ellenállhatatlanul sodorja magával a lehetőséget megragadni kívánó, gyenge jellemű városlakókat. Kopjás István, mint érintetlen lélek, tisztességes férj és családapa, éppen tisztasága és érintetlensége, valamint gyanútlansága révén kiszolgáltatott, a rafinált cselvetéseket és agyafúrt kelepcéket állító városi elit számára. Az ő szinte észrevehetetlen behálózásának, bűnbe rántásának, jellemtörésének története a dráma cselekménye. A darabnak – s az általam elképzelt előadásnak – számos múltbeli és jelenkori áthallása van. Rendkívül húsbavágóan mai is az 1930-as évek világát idéző alapmű” – fogalmaz Blaskó Balázs, rendező.

Gárdonyi Géza Színház: Rokonok/ Fotó: Gál Gábor

 

Fotók: Gál Gábor

Forrás: Gárdonyi Géza Színház/ Pilisy Csenge