Tasnádi Péter kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte az elmúlt tizenhat évet, de pénteken szabadulhat a tiszalöki fegyintézetből, ahonnan útja – a Bors szerint – egyenesen az egri piacra vezet majd.

Tasnádi Péternek ma még egy kilenc éve húzódó vesztegetési ügye miatt kell megjelennie a Fővárosi Ítélőtáblánál, de pénteken már régi vágyának hódolhat, azaz Egerben lángosozhat egy jót. Szabadulása után ugyanis párjával városunkban akar új életet kezdeni egy garzonlakásban.

Tasnádi kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte az elmúlt tizenhat évet, több ügye is volt, illetve van.

Szerdán, azaz ma még jelenése van a Fővárosi Ítélőtáblán, kilenc éve húzódó vesztegetési ügyében születhet jogerős ítélet. A vád lényege, hogy egyik korábbi perében hárommillió forintot fizettek egy elmeorvosi szakértőnek valótlan tartalmú szakvéleményért, hogy a vállalkozó enyhébb büntetést kapjon.

tasnadi

Ügyvédje szerint a Budapest Környéki Törvényszéken évek óta vár egy régi ügye is perújításra, és tizenhárom éve ugyancsak folyamatban van egy polgári per.

Amikor 2004-ben szabadult Tasnádi Péter egy négy és fél éves büntetésből, nyolc öltönyös, csuklyás testőr várta a börtön előtt. A Bors úgy tudja: most nem lesz ilyen, az üzletember szerényen akar ünnepelni az élettársával, nem tervez szabadulóbulit. Első útja állítólag az egri piacra vezet majd, ahol lángosozik egyet.

Friss hír: szerda délután jogerősen felmentette Tasnádi Pétert egy igazságügyi szakértő megvesztegetésével kapcsolatos vád alól a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében.

Fotó: MTI
Fotó: MTI